Sport - 2021. május 12., Szerda
#Tour de Hongrie #verseny #kerékpározás

12 magyar minden idők legerősebb Tour de Hongrie-mezőnyében

12 magyar minden idők legerősebb Tour de Hongrie-mezőnyében

Az olasz Bardiani-CSF-Faizané csapat is indul a Tour de Hongrie-n (Forrás: velo.hu)

A magyar körversenyen tavaly indultak először a csúcskategóriás World Tour-sorok, akkor öt, most nyolc elitcsapat kezdi meg szereplését Siófokon. A második vonalat jelentő prokontinentális kategóriából kilenc, a kontinentális csapatok közül pedig négy sor nevezett a magyar válogatott mellett.

A nemzetközi szövetség (UCI) 2.1-es kategóriájú viadalán az előzetes rajtlistán 22 csapat 132 versenyzője szerepel öt kontinens huszonhét országából.

Ott lesz a holland Mike Teunissen (Jumbo-Visma), aki 2019-ben megnyerte a Tour de France első szakaszát és a sárga trikót is magára ölthette. Ugyancsak Tour de France, emellett Vuelta a Espana szakaszgyőztes a Bahrain Victorious ausztrál sprintere, Heinrich Haussler, nyert etapot a Giro d’Italián az olasz Damiano Cima (Gazprom-RusVelo) és az ugyancsak olasz Andrea Guardini (Giotti Victoria-Savini Due). Emellett találhatók a mezőnyben U23-as világ- és Európa-bajnokok.

Szilasi László versenyigazgató az MTI-nek úgy fogalmazott: a tavalyinál izgalmasabb, több szintkülönbséget tartalmazó útvonal vár a mezőnyre az ország dimbes-dombos részein. A Balaton környéki szakaszokon az időjárás, az esetleges eső és szél is beleszólhat a verseny alakulásába. Ezeken számít szökevénycsoportokra, ám mivel a nagycsapatok keretében van sprinter, így legalább három sprintbefutót vár, a budapesti záró etapon – a fővárosba négy év után tér vissza a magyar körverseny – mindenképpen.

A döntő szakasz a versenyigazgató várakozásai szerint a Balassagyarmatról induló, 200 kilométeresnél is hosszabb kitályetap lesz, a verseny összetettje ezúttal is a Mátraháza és Kékestető közötti emelkedőn dőlhet el. Megemlítette az ausztrál Damien Howsont (BikeExchange), aki tavaly sokáig szökött a hegyen és végül harmadik lett összetettben. Mint mondta, az ausztrál versenyző valószínűleg a még jobb eredményért érkezik vissza.

A címvédő Valter Attila és a 2019-ben második Dina Márton a Giro d’Italián szerepel, ám így is 12 magyar kerékpárosért szoríthatnak a szurkolók. A magyar válogatottban Karl Ádám, Orosz Gergő, Palumby Zsombor, Szöllősi Ferenc, Rózsa Balázs és Hrenkó Norbert kapott helyet.

A klubok soraiban ott lesz a 2017-es Tour de Hongrie második helyezettje, Peák Barnabás (BikeExchange), a 2016-os magyar bajnok Pelikán János (Androni Giocattoli-Sidermec), a kétszeres magyar bajnok Kusztor Péter (Novo Nordisk) és az ifjúsági olimpiai hatodik helyezett Fetter Erik (EOLO-Kometa). Szilasi a magyarok közül a 21 éves Fettertől várja a legjobb eredményt, mint mondta, a kiváló tavaszt futó magyar kerékpárosnak “minden esélye megvan a remek szereplésre és a jó összetett helyezésre”.

A Giotti Victoria-Savini Due is nevezte magyarjait, a bajnoki címvédő Filutás Viktor mellett a 2019-es magyar bajnok Szarka Gergelyt is. Ők 12-en lesznek versenyben a legjobb magyar bringást illető fehér trikóért. Emellett három hagyományos mezért versengenek az indulók: a sárga az összetett, a piros a hegyi pontverseny, míg a zöld a sprinterek pontversenyének vezetőjét illeti a 16 millió forint feletti összdíjazású viadalon.

A Tour de Hongrie történetében hatodik alkalommal követhetik majd a nézők élő televíziós közvetítésen keresztül az eseményeket: az M4Sport közvetít élőben, valamint az interneten, az m4sport.hu oldalán is élő képet láthatnak a nézők. 2021-ben is a Tour de Hongrie partnere a Tour de France-t is rendező Amaury Sport Organisation (A.S.O.), amelynek segítségével a magyar körversenyről készült összefoglalók valamennyi kontinensen, 190 régió televíziós csatornáin láthatók lesznek.

Élő közvetítést 15 televíziós társaság sugároz majd, köztük az utolsó, budapesti szakaszt az Eurosport is, amely minden szakasz után összefoglalót ad majd a legnagyobb magyar kerékpárversenyről.

A pandémia miatt a rajt- és célterületek egy részét teljesen elzárják a szurkolók elől, így például a Kékestetőn felállított célba sem tudnak majd felmenni a nézők. A résztvevő kerékpárosok az esemény ideje alatt úgynevezett versenybuborékban lesznek, a szervezők kérése a szurkolókhoz az, hogy a bringásokat ne közelítsék meg és tartsák be a járványügyi korlátozásokat.

A 792 kilométer össztávú viadal útvonala
1. szakasz, szerda: Siófok-Kaposvár, 173 km (szintemelkedés: 1280 m)
2. szakasz, csütörtök: Balatonfüred-Nagykanizsa, 183 km (1648 m)
3. szakasz, péntek: Veszprém-Tata, 142 km (1585 m)
4. szakasz, szombat: Balassagyarmat-Gyöngyös-Kékestető, 202 km, hegyi befutó (3221 m)
5. szakasz, vasárnap: Budapest-Budapest, 92 km (220 m)

(Forrás: M4 Sport)

Még érdekes lehet ...


2024. augusztus 29., Csütörtök

Jól szerepeltek a kanizsai kajakosok

Kanizsai és kanizsai kötődésű versenyzők is részt vettek az üzbegisztáni Szamarkandban megrendezett felnőtt gyorsasági nem olimpiai számos világbajnokságon.


2024. július 18., Csütörtök

Szombatról elhalasztották a Balaton-átúszást

Az 5,2 kilométeres Balaton-átúszás tervezett új időpontja vasárnap, de a végleges döntés csak péntek délben születik meg.


2024. július 11., Csütörtök

Balaton-átúszás - Már több mint 10 ezren neveztek

Néhány nappal a 42. Lidl Balaton-átúszás előtt meghaladta a 10 ezret a nevezők száma.


2024. június 30., Vasárnap

A helyek kétharmada már elkelt a Balaton-átúszásra

A július 20-án sorra kerülő, 42. Balaton-átúszásra több mint tízezer résztvevőt várnak a szervezők.


2024. június 26., Szerda

A kanizsai sakk csúcskategóriát képvisel Magyarországon

Tizenhatodik bajnoki címet ünnepelhettek.


Amerikai birkózók a Zsigmondy-csarnokban

A magyarok mindkét fogásnemben felülmúlták tengerentúli vendégeiket.


2024. június 24., Hétfő

Országúti kerékpárverseny Zalakaroson

A versenyzők a fürdővárosban és annak környékén tekertek.


2024. június 21., Péntek

Vitorlázó repülő program indul a nagykanizsai repülőtéren

A Nagykanizsai Vitorlázórepülő Szakosztály a 12-15 év közötti, repülés iránt érdeklődő gyermekeket várja.


2024. június 20., Csütörtök

Zalakaros: országúti kerékpáros verseny egész hétvégén

A verseny ideje alatt Zalakaros teljes területén és a környező falvakban a gépjárműforgalom időszakos és teljes lezárása is várható.


2024. június 14., Péntek

Elkezdődik a foci Eb

A magyarok szombaton lépnek pályára.


2024. június 05., Szerda

Zárásként: 14 arany-, 6 ezüst- és 3 bronzérem

A nagykanizsai Szivárvány EGYMI fiataljai bizonyították rátermettségüket.

+