(Fotó: Kazuhiro Nogi / AFP)
Vasárnap három újabb sportolónál azonosított koronavírus-fertőzéses esetről számoltak be a tokiói olimpia szervezői.
A növekedés nem véletlen, ahogy érkeznek a világ szinte minden országból az újabb és újabb sportolói delegációk, úgy egyre növekszik az olimpiai faluban élők száma is – adta hírül a CNBC. Alig egy héttel az ötkarikás játékok kezdete előtt a szervezők 10 új, az olimpiához kapcsolódó esetről számoltak be, melyek között a sportolók mellett vállalkozók, delegáció-tagok és a média képviselői is megtalálhatóak. A vasárnapi 10 új fertőzöttel szemben szombaton 15 új megbetegedést azonosítottak.
Aggasztó adalék, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság dél-koreai tagja, az egykori olimpikon Ryu Seung-min úgy produkált pozitív mintát, hogy korábban megkapta a védőoltást, ami a beoltott résztvevők megfertőződésének lehetőségét is előre vetíti.
A japán fővárosban sem rózsás a helyzet, négy egymást követő napon is meghaladta az új fertőzöttek száma az ezer főt.
A közvélemény-kutatások szerint a japánok jelentős része ellenzi az ötkarikás játékok megrendezését.
(Forrás: vg.hu)
Kanizsai és kanizsai kötődésű versenyzők is részt vettek az üzbegisztáni Szamarkandban megrendezett felnőtt gyorsasági nem olimpiai számos világbajnokságon.
Az 5,2 kilométeres Balaton-átúszás tervezett új időpontja vasárnap, de a végleges döntés csak péntek délben születik meg.
Néhány nappal a 42. Lidl Balaton-átúszás előtt meghaladta a 10 ezret a nevezők száma.
A július 20-án sorra kerülő, 42. Balaton-átúszásra több mint tízezer résztvevőt várnak a szervezők.
Tizenhatodik bajnoki címet ünnepelhettek.
A magyarok mindkét fogásnemben felülmúlták tengerentúli vendégeiket.
A versenyzők a fürdővárosban és annak környékén tekertek.
A Nagykanizsai Vitorlázórepülő Szakosztály a 12-15 év közötti, repülés iránt érdeklődő gyermekeket várja.
A verseny ideje alatt Zalakaros teljes területén és a környező falvakban a gépjárműforgalom időszakos és teljes lezárása is várható.
A magyarok szombaton lépnek pályára.
A nagykanizsai Szivárvány EGYMI fiataljai bizonyították rátermettségüket.