Hazai - 2021. március 26., Péntek
#Volánbusz #tömegközlekedés #busz #utazás #koronavírus #járvány #COVID-19 #maszk

A Volánbusz felfüggeszti az első ajtós felszállást

A Volánbusz felfüggeszti az első ajtós felszállást

(A kép forrása: volanbusz.hu)

A járványügyi helyzetre való tekintettel, az utasok és az autóbusz-vezetők védelmében a Volánbusz rendkívüli intézkedést vezet be: a közszolgáltatás folyamatos fenntartása érdekében március 29-től valamennyi járatán felfüggeszti az első ajtós felszállást, a járművezetőket pedig kordonnal határolja el az utastértől.

A Covid–19 harmadik hulláma minden eddiginél komolyabb erőpróba elé állítja Magyarországot, a járvány az utasok és a társaság munkavállalóinak egészségét is egyre erősebben veszélyezteti. A Volánbusz ezért rendkívüli forgalmi és kereskedelmi intézkedéseket vezet be járatain: a fizikai kontaktus minimalizálása érdekében az országos, az elővárosi és a regionális forgalomban, illetve – azokon a településeken, ahol a társaság látja el a helyi közlekedési szolgáltatást – a helyi járatokon március 29-től egységesen felfüggeszti az első ajtós felszállást; a járművezetőket kordonnal határolja el az utastértől.

Az állami tulajdonú közlekedési társaságok összehangolt, egységes működésének köszönhetően az utasoknak a korábbi hasonló intézkedésekhez képest több lehetőségük van megvenni jegyüket vagy bérletüket: a kordonozást követően továbbra is elérhető csatornákon (pénztárak, jegykiadó automatákKözlekedési Mobiljegy alkalmazás és társalkalmazásai), illetve a partnereknél a korábban megszokottak szerint zajlik az értékesítés. Újdonságként a MÁV-START pénztáraiban – országszerte közel 300 helyszínen – március 29-től, hétfőtől első lépésben a helyközi április havi bérleteket lehet megvásárolni. Az intézkedések ideje alatt folyamatosan dolgozunk további új értékesítési csatornák bevonásán.

A Volánbusz felelős szolgáltatóként és munkáltatóként minden tőle telhetőt megtesz utasai és munkavállalói egészségének védelme, a közszolgáltatás zavartalan fenntartása érdekében. A társaság – a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlásaival és a járványügyi rendelkezésekkel összhangban – a védekezés kezdete óta több mint 216 ezer liter felületfertőtlenítő szert használt fel a tisztítási feladatok elvégzéséhez. Kézfertőtlenítőből, fertőtlenítő hatású folyékony szappanból összesen csaknem 68 ezer litert biztosított, a szájmaszkok különböző típusaiból (orvosi, textil, FFP2 és FFP3) pedig már 690 ezernél is többet osztott ki munkatársainak. Az állomásokon országszerte 700 érintésmentes kézfertőtlenítő-adagoló szolgálja az utasok és a munkavállalók biztonságát, valamint már 125 ózongenerátor gondoskodik a teljes autóbusz-állomány, az utasforgalmi helyiségek és a telephelyek fertőtlenítéséről.

A szájat és az orrot eltakaró maszk használata 2020. november 11-től nemcsak a zárt utasforgalmi helyiségekben, hanem az állomások és a megállóhelyek teljes területén kötelező.

(Forrás: volanbusz.hu)

Még érdekes lehet ...


2021. december 04., Szombat

Szalmonellás terméket hív vissza a Tesco

A terméket bármelyik Tesco üzletbe vissza lehet vinni, az árát blokk nélkül is visszatérítik.


2021. december 03., Péntek

Átadták a Virágos Magyarország fődíjait

Az idén 28. alkalommal megrendezett versenyre összesen több mint 320 pályázat érkezett, a szeptember végi kihirdetést követően a szakmai zsűri 49 elismerést osztott ki.



Minden településen lesz oltási akciónap

A kormányfő kiemelte, hogy a harmadik oltás felvételével a csökkenő védettségi szint újból 90 százalék fölé emelhető.


2021. december 02., Csütörtök

Újabb egy héttel meghosszabbítják az oltási akcióhetet

A legfrissebb kormányzati döntésekről tájékoztatott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.



Mától érkezik a decemberi nyugdíj

A kormány folytatja az idősek megbecsülését célzó politikáját.


Koronavírus - kattintson a csütörtöki adatokért

6 millió 139 ezer a beoltott, 10 466 az új fertőzött, elhunyt 218 beteg.


Madárinfluenza pusztított a keszthelyi madárparkban

A keszthelyi Helikon Kastélymúzeum madárparkjában 380, különböző fajhoz tartozó vadmadarat tartottak.


Szigorításokról döntöttek az egyetemek

Egyre több egyetem és főiskola tér át hibrid vagy online oktatásra a koronavírus-járvány negyedik hulláma és az egyre növekvő esetszámok miatt.


2021. december 01., Szerda

Magyarország jó úton jár az élelmezésbiztonságban

A világjárvány miatt jelentősen felértékelődött az élelmezésbiztonság és az élelmiszer-önrendelkezés kérdése, ezekben Magyarország jó úton jár.


Így cserélheti le régi mobilját támogatással

A NMHH a netrefel.hu oldalon is közzétette a lakosságnak szóló pályázati kiírást és útmutatót, amely pontos leírást ad arról, ki milyen feltételek mellett és milyen összegben jogosult a támogatásra. 



2021. november 30., Kedd

Koronavírus - 6390 új megbetegedés

Kattintson a mai adatokért!


2021. november 29., Hétfő

„Kellemes” novembervég

Lesz itt minden: éjszakai fagy, erős szél, vegyes halmazállapotú csapadék és ez csak a kedd.


Sikeres volt az oltási akcióhét, ezért nem ér véget

Itthon az oltási akcióhét első hat napján több mint 740 ezren vették fel a védőoltást.


2021. november 28., Vasárnap

Eseménydús napok

Változékony, időnként szeles idő vár ránk több hullámban változó halmazállapotú csapadékkal.


Kezdődik az adventi időszak

A fények meggyújtásával egyre közelebb kerülünk az ünnephez.


2021. november 27., Szombat

Csigagyár

Újabb mediterrán ciklon érkezik, hatására több hullámban számíthatunk jellemzően esőre, záporra, de estétől, késő estétől nyugat felől növekszik a halmazállapot-váltás esélye.


Elmarad a szigligeti csobbanás

Az Újévi Csobbanás szervezői a járványügyi helyzet miatt lemondták a népszerű január elsejei szigligeti fürdőzést.


Megjelent a 100 milliós pályázat!

A felhívás keretein belül lehetőség van új szálláshelyek építésére, vagy a már meglévők továbbfejlesztésére, az ezekhez kapcsolódó turisztikai szolgáltatások kialakítására valamint az ehhez szükséges eszközök beszerzésére.


Háziorvosi szakmai vezető: a gyerekek oltásával mérföldkőhöz érkezhet a járványkezelés

Az oltás a gyerekeket is jobban védi a betegség súlyos lefolyása ellen, hasonlóan a felnőttekhez.


2021. november 26., Péntek

Ciklonok fogságában

Az időjárásunkat alakító mediterrán ciklon éjszaka távozik, de a hétvégén egy újabb irányítása alá kerülünk, emiatt több hullámban várható csapadék.



Orbán Viktor: meghosszabbítjuk az oltási hetet

A miniszterelnök jelezte, hogy ha sikerül a fertőzések növekedését megakadályozni, akkor nincs ok a zárásra.


2021. november 25., Csütörtök

A szakképzési intézményekbe való belépéshez védettségi igazolvány kell majd a külsősöknek

A tanulót kísérő egy nagykorú személy, például szülő, nagyszülő a védettség igazolása nélkül csak az intézményvezető által meghatározott pontig mehet be az iskola területére.


Több babapiskótánál is talált problémát a Nébih

Élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból egyik termékkel sem akadt gond, nyolc termék esetében azonban előfordultak az aromával bevitt színezék jelölésének hiányával, a tápértékjelöléssel vagy épp az összetevők felsorolásával kapcsolatos jelölési hib


Koronavírus - Továbbra is 12 ezer felett az új megbetegedések száma

6 millió 72 ezer a beoltott, 12 165 az új fertőzött, elhunyt 185 beteg.


Már csak egy hét maradt a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések cseréjére

Az idei kampányban több biztosító is számottevő mértékű díjcsökkentést hajtott végre.

#Nagykanizsa

Felállították a város karácsonyfáját

Felállították a város karácsonyfáját

2021. november 28. - Kanizsa

December 4-én nyit a Kanizsa Aréna

December 4-én nyit a Kanizsa Aréna

2021. november 27. - Kanizsa

Kanizsai adventi forgatag

Kanizsai adventi forgatag

2021. november 26. - Kanizsa

Két órán belül két ittas vezető

Két órán belül két ittas vezető

2021. november 24. - Kék hírek

Hétfő délig 51 ezer vakcinát adtak be

Hétfő délig 51 ezer vakcinát adtak be

2021. november 23. - Hazai

Egy doboznyi szeretet

Egy doboznyi szeretet

2021. november 22. - Kanizsa

+