Hazai - 2020. augusztus 20., Csütörtök
#augusztus 20. #államalapítás #Összetartozás emlékhelye #Trianon #Orbán Viktor

A magyarok a túlélés bajnokaiként állnak az európai történelem színpadán

A magyarok a túlélés bajnokaiként állnak az európai történelem színpadán

Az Összetartozás emlékhelyét az eredeti tervek szerint a trianoni békediktátum századik évfordulóján, június 4-én, a nemzeti összetartozás napján nyitották volna meg, de a koronavírus-járvány miatt elhalasztották az átadását. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Száz évvel a világháborús vereség és a trianoni diktátum után „a túlélés bajnokaiként állunk az európai történelem színpadán”, nincs a világon egyetlen nemzet sem, amely kibírt volna ilyen száz évet, mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Összetartozás emlékhelyének átadásán, csütörtökön Budapesten.

A Kossuth térnél létesített emlékhelynél a kormányfő hangsúlyozta: a trianoni diktátum 100. évfordulóján végzett számvetés arra vezetett, hogy kihirdessük „a trianoni száz év magyar magány” korszakának lezárását.

Csehszlovákia, Jugoszlávia és a Szovjetunió szétesése után a magyar a Kárpát-medence legnépesebb és legnagyobb gazdasággal rendelkező országa, és ebből kötelességek fakadnak, amelyek elől nem bújhatunk el, közölte.

Kiemelte: nem térhetünk ki a száz év tanulságai elől.

Ezért hirdették ki az új korszak nemzeti politikájának törvényeit, bejelentették a szuverenitásra, szabadságra és közös érdekre alapozott közép-európai összeszerveződésben való érdekeltséget és részvételi szándékot, mondta Orbán.

A kormányfő kifejtette: augusztus 20-án emlékeztetni kell magunkat, hogy „a saját otthont, földet, hazát nyújtó önálló államiság a népek életének inkább kivételes, mint természetes létállapota”.

Egy népnek, amely saját hazára vágyik és saját törvényei, szokásai szerint akarja berendezni életét – és a magyar ilyen nép –, a szuverenitásért, szabadságáért minden percben meg kell küzdenie, vélekedett.

A magyar államiság kezdeteire utalva azt mondta: „micsoda idők, micsoda nagyság, dicsőség és példátlan teljesítmény!”

Emlékeznünk kell, mennyi tetterő, céltudat, tehetség, vér, áldozat és vitézség kellett, hogy mi ma itt állhassunk, fogalmazott. Hozzátette: dicsőség Istvánnak, a magyarok királyának!

Az esküt tett tiszteknek a miniszterelnök azt mondta: ma még kevesen tudják, milyen fontos szerep vár rájuk „az önbecsülését éppen visszanyerő, a trianoni száz év fogságából éppen kitörő, a régi nagyság ízére és ösvényére éppen rátaláló, a kishitűség és megalázkodás nyomorúságos gúnyáját éppen ledobó Magyarország jövőjének alakításában”.

Kijelentette: a tisztek annak az életigazságnak a letéteményesei, amely szerint az élet kötelesség, és a kordivattal szemben ezen áll vagy bukik Magyarország jövője.

A kormányfő közölte: ez az egyszerű igazság tölti majd meg lélekkel a mai gazdasági gyarapodást és ad iránytűt a felnövekvő nemzedékek kezébe.

Az önzés behálózta az európai életet, de akinek célja az, hogy kötelességét teljesítse, sohasem téved el, fűzte hozzá.

Úgy látta, az újonnan avatott tisztek a kötelességét fegyverrel és ha kell, élete árán is teljesítő magyar katona idolját testesítik meg. Minél kevesebben vannak, akik teljesítik a kötelességüket, másoknak annál inkább kell, és ez a küldetés vár a magyar honvédtisztekre, emelte ki.


Áder János köztársasági elnök (középen, b3), Orbán Viktor miniszterelnök (b2) és Kövér László, az Országgyűlés elnöke (b4), valamint a Kossuth tér megújítását célzó Steindl Imre Program vezetője, Wachsler Tamás (b5) jelenlétében átadja az Összetartozás emlékhelyét (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Orbán a most átadott emlékhelyről elmondta: „nemzeti büszkeségünkre, az Országházra néz, sőt mutat”, és méltó módon teszi teljessé a Kossuth tér, a nemzet főterének panorámáját.

Hangsúlyozta: a trianoni diktátum századik évfordulója alkalmából vállalt kötelességeiket teljesítették.

A századik évet a nemzeti összetartozás évének nyilvánítottuk, a megemlékező ünnepségekre sort kerítettünk, „habár a járványveszély a teljes felsereglést lehetetlenné tette”. A század tanulságaival, az országvesztés leckéjével a magyar tudóstársadalom, a kulturális élet képviselői, az elszakított területeken élő magyar közösségek, az egyházak és a magyar politikai élet szembenézett és számot vetett, sorolta.

Úgy vélte, a száz év elmúltával azt kell szétkürtölni, hogy „Magyarország nemcsak túlélt, nemcsak megmaradt, de zászlóit ismét magasba emelve, önbecsülését visszanyerve, nagy idők kapujában és győzelemre áll”.

Magyarország biztos otthon, amely visszavár mindenkit, aki része akar lenni az országépítésnek. Száz év után megértettük: a magyarok soha többé nem engedhetik meg maguknak a gyengeség luxusát, fogalmazott.

A kormányfő szerint a 21. századi Magyarország nemzeti politikájának hét törvénye, hogy haza csak addig van, amíg van, aki szeresse; minden magyar gyermek újabb őrhely; az igazság erő nélkül keveset ér; csak az a miénk, amit meg tudunk védeni; minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük; határa csak az országnak van, a nemzetnek nincs; egyetlen magyar sincs egyedül.

Úgy vélte, miközben a magyarok a nemzeti összetartozásukat ünnepelik, „tágabb hazánk, Európa hajója éppen megfeneklett, az évszázadok során megszerzett világpolitikai és világkereskedelmi pozíciója megbicsaklott”.

Véget ért az európai népek, az európai szellem és technológia megkérdőjelezhetetlen fölénye, tette hozzá.

Felvetette a kérdést, hogy az európai vezetők meg tudják-e újítani a földrész politikáját és gazdaságát, Európa népei megértik-e ezt, elfogadják-e mindazt, ami ebből saját életükre következik, és visszatalálnak-e a kemény munka, az ésszerű gazdálkodás és a felelős életvezetés világába.

Orbán Viktor szerint Nyugat-Európa lemondott az évezredes nagyság és sikerek mögötti felhajtóerőkről, az élet spirituális mélységeiről, a házasság és az utódok nyújtotta boldogságról és a nemzeti kultúrák szellemi energiájáról, vagyis lemondott a keresztény Európáról.

„Helyette istentelen kozmosszal, a családok szivárványosításával, migrációval és nyitott társadalmakkal kísérletezik.” Eközben Közép-Európa népei visszahelyezik jogaikba az ősi életösztönöket, a kereszténység felszabadító erejét, a munka becsületét, a nemzeti büszkeséget, a gyerekeik és szüleik iránti kötelességet, ezért „mi megvédjük a határainkat, és migránsok helyett a saját gyermekeinkre hagyjuk a hazánkat”, mondta.

A kormányfő szerint a Nyugat elvesztette vonzerejét „a mi szemünkben”, Közép-Európa pedig nem tűnik kívánatos világnak az ő szemükben. Kijelentette: Európának úgy kell megtalálnia a jövőjét, hogy egyik fele sem kényszeríti a másikra a saját élet- és világfelfogását, ez ma az európai egység alfája és ómegája.

A most átadott emlékhelyről Orbán Viktor azt mondta: ez felhívás, sőt sürgető kiáltás is azokhoz a közép-európai népekhez, amelyek életüket egy megújított keresztény világban képzelik el, hogy rá kell találniuk az együttműködés útjára, meg kell találniuk azt a formát, amely egyszerre garantálja nemzeti önállóságukat, a közép-európai népek szövetkezését és hozzájárul az európai egységhez is.

Kifejtette: ehhez meg kell érteni, hogy Közép-Európát a  közép-európaiaknak kell megszerveznünk.

Ha idegenek szervezik meg Közép-Európa életét, az megosztottsághoz, ellenségeskedéshez és alávetettséghez vezet, és erőforrásaink, értékes munkánk és világszínvonalú szellemi teljesítményünk hasznait mások szedik és saját hatalmukat növelik vele, magyarázta.

A miniszterelnök kiemelte: „évszázadok ködébe vész, mikor kínálkozott legutóbb ilyen remek esély, hogy a közép-európai népek a lengyel vezérhajó körül okosan elrendeződve a Balti-tengertől le, a Balkánig maguk szabják meg saját sorsukat”.

A magyarok annyit tehetnek, hogy felkészülnek az együttműködésre és sürgetik barátaikat, emlékeztetve őket, hogy „a csillagok szerencsés együttállása nem tart örökké”, mondta.

A kormányfő szerint az emlékhely jelképe annak, hogy közös örökösei vagyunk a magyarok világraszóló teljesítményének, mindannak, amit őseink a Kárpát-medencében felépítettek, a kultúra, a tudomány, a gazdaság és a sport világában letettek az emberiség asztalára.

Ez az örökség minden magyaré, bárhol is éljen a világban, „legyünk rá büszkék, őrizzük meg, és tegyük hozzá a magunk részét”, fűzte hozzá.

Megjegyezte: szívből jövő hálánkat és legmagasabb elismerésünket kell kifejeznünk az elszakított nemzeti közösségek helytállásáért, hűségükért a magyar nemzethez és szülőföldjükhöz.

Magyarország mindenek előtt, a Jóisten mindannyiunk fölött! Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!, zárta szavait Orbán Viktor.

Az emlékhelyet az eredeti tervek szerint június 4-én, a nemzeti összetartozás napján nyitották volna meg, de a koronavírus-járvány miatt elhalasztották az átadását.

(Forrás: MTI)

Még érdekes lehet ...


2025. július 10., Csütörtök

Ezek a hétvégi programok várnak rád!

Falunap és UAZ-GAZ találkozó.


2025. július 09., Szerda

Itt a csaló webshopok feketelistája!

Az online vásárlás népszerűségének növekedésével megnőtt a csaló webshopok száma is.


Kevéssel ugyan, de a Fidesz-KDNP továbbra is vezet a Tisza Párt előtt

A Demokratikus Koalíció (4%), a Mi Hazánk (3%) és a Kétfarkú Kutya Párt (3%) egyaránt a parlamenti küszöb alatt maradnának.


Utazási iroda: aki nem indult el, már ne is induljon

Vége egy korszaknak: csődbe ment az UniTravel.


2025. július 08., Kedd

Mindig másokon segített, most neki van szüksége támogatásra, de nagyon!

Segítsünk együtt Tamás Zsoltnak! – Életveszélyes állapotban van a keszthelyi tűzoltó főtörzsőrmester.


2025. július 04., Péntek

Meghosszabbították a másodfokú hőségriasztást!

Még több napig tart a kánikula.


2025. július 03., Csütörtök

Ezek a támogatott otthonteremtési hitel igénylési feltételei!

Jelentős könnyítés a fiatal lakásvásárlóknak: indul a 3%-os kamattámogatott konstrukció.


2025. július 02., Szerda

Orbán Viktor: a kormány elfogadta a 3 százalékos otthonteremtési hitelprogramot

Az új támogatást mindenki igénybe veheti, aki az első saját lakását vagy házát szeretné megvenni.


2025. július 01., Kedd

Júliustól a családok segítésére lehet adományozni a MOHU REpont automatáknál

Naponta 6-8 millió visszaváltás történik, ebből több ezer palack díját jótékony célra adományozzák a visszaváltók.


Új fajták, régi gondok

Kritikus helyzetben a magyar burgonyatermesztés.


Rekordévet írnak az Erzsébet-táborok: százezer gyermek a nyári programokon

Zalszabaron is táborozhatnak a nebulók jelképes, ezer forintos részvételi díj mellett.


2025. június 29., Vasárnap

Másodfokú hőségriasztás lép életbe hétfőtől

Tartós hőségre kell számítani, különösen a városias környezetben, ahol az épített burkolatok és épületek napközben felmelegszenek, éjszaka pedig nehezen hűlnek le.


2025. június 28., Szombat

Mutatjuk, melyik banknak hol kell ATM-et telepítenie

A kormány döntése értelmében 2025 végéig minden 1000 fő feletti településen, majd 2026 végéig minden 500 fő feletti településen kötelező lesz bankautomatát telepíteni.


2025. június 26., Csütörtök

Meghosszabbították a harmadfokú hőségriasztást

A hőségriasztásokkal kapcsolatos friss információk elérhetők a katasztrófavédelem által működtetett, ingyenesen letölthető VÉSZ applikáción keresztül is.


+