(Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Benkő Vivien Cher)
Nem bír el az ország 450 ezer katást, a mostani háborús körülmények között egyszerűen nem fér bele – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő szerint a háborús helyzet megkérdőjelez mindent, amihez hozzászoktunk. Ezért arra kéri azokat, akik az átlag fölötti mennyiségben használnak energiát, fogják vissza a fogyasztásukat.
Európában háborús árak vannak, senki sem gondolta volna február 24-én, hogy nem egyszerűen egy konfliktus jön létre, hanem lezárul egy korszak, és új korszakba lépünk, a háborúk korába – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő szerint a háború nemcsak a frontokon zajlik, hanem a gazdaságban is, ennek a része az árak emelkedése.
Ez a miniszterelnök szerint megkérdőjelez mindent, amihez hozzászoktunk. Harcolni kell mindenért, amit eddig természetesnek vettük.
– húzta alá, hozzátéve, hogy lesz harc a munkahelyekért is, ugyanis a szankciós politika miatt az európai gazdaság recesszióba süllyed.
Azt tanácsolom mindenkinek, akinek van állása, hogy becsülje meg, mert a következő hónapokban az európai gazdaság recesszióba csúszik.
A miniszterelnök szerint Brüsszelnek be kellene látnia, hogy tévedtek, a szankciós politika tévedés. Azt gondolták ugyanis, hogy az oroszoknak jobban fog fájni, mint nekünk, de ez nem így lett. Az elgondolás abból fakadt, hogy ezzel oroszokat meg lehet állítani, ehelyett azonban sokkal inkább húzódik a háború.
A kormányfő szerint lesznek olyan országok, ahol nem lesz energia, máshol viszont drága lesz, Magyarország az utóbbiak közé fog tartozni.
A rezsicsökkentés fenntartása érdekében kellett dönteni arról, hogy az átlag fogyasztás fölött piaci árakat alkalmazzanak. A kormányfő szerint Magyarország nehezebb helyzetben van, mint a nyugat-európai országok, mert itt a jövedelem nagyobb hányadát költik rezsire.
A baloldal ezzel sose értett egyet
– tette hozzá.
A kormányfő úgy látja, hogy a háború óta már nem fér bele a rezsicsökkentés teljes fenntartása, szerinte van, aki ezt meg fogja érteni, valaki meg nem.
Magyarország mindig is ellenezte a szankciókat, ezt próbálta elmagyarázni az uniós miniszterelnököknek. Szerinte ki fogják nyuvasztani az európai gazdaságokat a szankciók, el kell jönnie az igazság pillanatának.
Le kell ülni az oroszokkal, tárgyalni kell velük
– mondta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy fegyverszünetet kell kell kötni az oroszokkal első lépésként.
Jó döntésnek tartom
– jelentette ki a kata módosításáról a kormányfő, szerinte a cégekkel van a baj, amelyek erre kényszerítették a munkavállalókat. Ugyanakkor jelezte, hogy még ez is beleférne, de most más a helyzet, nem beszélve arról, hogy a nyugdíj szempontjából sem mindegy. Egy ápoló 180 ezer forinttal járul hozzá a kiadásokhoz, míg egy katás 50 ezer forinttal. Szerinte így kilyukadna a nyugdíjkassza. „Nem bír el az ország 450 ezer katást, a mostani háborús körülmények között egyszerűen nem fér bele”– mondta, hozzátéve, hogy lehet átalányadózni, vagy visszamenni a munkaerőpiacra. Szeptember 25-ig kell nyilatkozni arról, hogy merre mennek tovább.
„Értsék meg, hogy milyen helyzet van, a háborús helyzetre az összefogás a válasz, nem pedig a politikai haszonszerzés” – hangsúlyozta Orbán Viktor. Reagált a kritikákra is, szerinte a baloldal mindig fel fog ülni az elégedetlenségi hullámra, emiatt úgy látja, hogy nem lehet rájuk bízni az országot.
A helyzet durvul a kormányfő szerint a déli határon. A katonákat vissza kell vinni, a katonákkal határvédelmet ellátni luxus, de a rendőröket se lehet ott tartani – indokolta a határvadászezredek felállítását a kormányfő. Szerinte hosszabb távon is marad ez a helyzet, délután aláírja az erről szóló rendeletet, a fizetésüket beállították. Hozzá kell igazítani viszont a rendőrök és a katonák bérét is, mivel a határvadászok kevésbé képzettek. Hároméves szerződést kapnak, első körben 2000 főt képeznek ki, akik később átléphetnek általános alkalmazási státuszba. A Frontex szerint 80 százalékkal nőtt a migrációs nyomás tavaly óta.
A miniszterelnök szerint Kína a haszonélvezője a mostani helyzetnek, de nem okozója. Amerika nem veszít, Európa viszont szenved. Akik nagyon jól járnak, azok az üzletemberek, mint például Soros György. A kormányfő szerint meg kell találni azt az ösvényt, amelyen keresztül tompítani lehet a gazdasági hatásokat.
(Forrás: VG)
Tizenhét közigazgatási területen nőtt, három területen csökkent az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók száma az előző héthez viszonyítva.
Az új rekordév eredményeiben jelentős része volt a főváros kirobbanó teljesítményének.
Akut légúti fertőzéssel 222 900-an keresték fel orvosukat.
Agrárpetíciót indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége.
Nemcsak futókat várnak, hanem bárkit, aki megteszi gyalog, kerékpárral, görkorcsolyával, rollerrel a 700 méteres, illetve a 3 vagy 5 kilométeres távot.
Aki eddig hezitált, érdemes sietnie a téli gumik felszerelésével.
Az egyhetes őszi iskolai szünetre is számos programmal készültek.
Félpályás zárásokra, forgalomterelésre és sebességkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek.
Teljesen átalakul a tervezési, engedélyezési és kivitelezési szabályrendszer.
Ezúttal nyolcan vehettek át elismerést, köztük Horváth Zoltán, Tófej polgármestere és Nagy Ottó.
A Zalakarosi Fürdő 2023 után kapta meg ismét az elismerést.
Utoljára 2015-ben fordult elő, hogy szeptemberre is kitartott a hőség.