Hazai - 2022. július 26., Kedd
#időjárás-jelentés

Meleg, de nem forró

Meleg, de nem forró

(Fotó: Pixabay)

Hazánkat éjszaka elhagyja a hidegfront, mögötte viszont nagy területen 30 fok felett alakulnak a csúcsértékek.

A hidegfront felhőzete délkelet, kelet felé vonul, miközben egyre szakadozottabbá válik. A záporok, zivatarok keletebbre haladnak, miközben számosságuk csökken, a keleti, délkeleti megyékben már csak kevés helyen eshet. Estig még az északnyugati megyékben is előfordulhat egy-egy zápor, zivatar. Éjszaka nyugat felől csökken a felhőzet, hajnalban már általában derült vagy gyengén felhős idő lesz a jellemző. Eleinte még az északkeleti, keleti megyékben - kevés helyen - várható zápor, zivatar, az éjféli órákig mindenütt megszűnik a csapadék. Holnap sok napsütés várható fátyolfelhőkkel, valamint nappali gomolyfelhő-képződéssel. Egy-egy érettebb gomolyfelhőből kis eséllyel futó záporok is kialakulhatnak. Az északnyugati szél ma a front mentén élénk, időnként erős lesz, zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is lehetnek, estére veszít erejéből a légmozgás. Szerdán az északi szél időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 22 fok között valószínű, az északi völgyekben alacsonyabb értékeket is mérhetünk. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 29 és 34 fok között valószínű.

(Forrás: met.hu)

Még érdekes lehet ...


2025. november 08., Szombat

Ideje téliesíteni a vízvezetékeket és a vízmérőket

Érdemes mindenkinek odafigyelni a vízmérőkre, hiszen azok rendeltetésszerű működtetése mindenkinek közös érdeke.


2025. november 06., Csütörtök

Négy új alkotó viselheti a Nemzet Művésze címet

A Nemzet Művésze díjat 2013-ban alapította az Országgyűlés a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére, hogy méltó módon ismerjék el a magyar művészeti élet legkiemelkedőbb alkotóit.


2025. november 04., Kedd

1956. november 4. – A nap, amikor a szabadság elbukott

A harc napokig tartott, de a túlerővel szemben nem volt esély. November 11-re a forradalom elbukott, és kezdetét vette a megtorlások, kivégzések, internálások korszaka.


2025. november 02., Vasárnap

Országos Vízügyi Főigazgatóság: nincs vízeresztés a Balatonból

A siófoki zsilipek zárt állapotban vannak, az ezzel kapcsolatos félreértést a közösségi médiában megjelent posztok megtévesztő tartalmai okozzák.


2025. november 01., Szombat

A mindenszentek és halottak napja az emlékezés ünnepe

Országszerte hosszabb ideig tartanak nyitva a temetők hétvégén.


2025. október 30., Csütörtök

Orbán Viktor november 7-én találkozik Donald Trumppal – folytatódik a békemisszió

A gazdasági döntések között Gulyás Gergely bejelentette, hogy meghosszabbítják az élelmiszerek és drogériai termékekre vonatkozó árréskorlátot 2026. február 28-ig, valamint további 14 termék kerül be az érintett körbe.


2025. október 29., Szerda

Otthon Start és állami bónusz – új lakáshitel-korszak a közszférában

Az Otthon Start támogatott hitel a magyar lakáspiac egyik legnagyobb hatású programjává válhat – nemcsak gazdasági, hanem társadalmi szempontból is.


2025. október 27., Hétfő

A békemisszió folytatódott: a pápa fogadta a miniszterelnököt

Orbán Viktor: Ha meg akarjuk őrizni Magyarország békéjét, nem lehet együtt úszni a brüsszeli fősodorral.


2025. október 26., Vasárnap

Felháborodott az agrárminiszter – tényleg gáz, amit látott!

Méltatlanul bántak a nemzeti trikolórral a Tisza Párt Békemenet-koppintásán, a Nemzeti Meneten.


Visszatekertünk az órával – de mikor tehetjük végleg le az óraátállítást?

Attól függetlenül, hogy egyes országok már évek óta nem állítanak át, az Európai Unióban még érvényben van a kétszeri óraállítási rendszer.


2025. október 25., Szombat

Korlátozás jön Hévízen

Hamarosan megkezdődnek a fürdőépület ideiglenes kiváltását célzó munkálatok.

+