Zalakaros a TOP 5-ben (A kép forrása: Facebook)
42 százalékkal több belföldi üdülésre szóló foglalást regisztráltak már az idei őszre, mint tavaly ilyenkor - derült ki a Szallas.hu szállásfoglaló oldal legfrissebb elemzéséből.
Az MTI-nek küldött közleményben kiemelik: az eddig megtett foglalások száma és aránya bizakodásra ad okot, az infláció és mellé a rezsicsökkentés módosításának hatását nehéz megjósolni. Augusztus 30-ig 42 százalékkal több foglalást tettek az őszi időszakra belföldre, mint tavaly, amivel 76 százalékkal nőtt a bruttó szobaár-bevétel. Országosan egy éjszaka személyenként átlagosan 11 200 forintba kerül, ez 10 százalék körüli növekedés 2021 hasonló időszakához képest.
A hazai turizmus fő mozgatórugója ősszel az idei utolsó hosszú hétvége lehet, ami ráadásul négynapos lesz, hiszen mindenszentek, november 1-je keddre esik. Ezzel kezdődik az őszi szünet is a tanévben, ami november 6-áig tart.
Eger, Gyula, Hévíz, Hajdúszoboszló és Zalakaros gyűjtötte eddig a legtöbb foglalást a szállásfoglaló portálon keresztül erre az időszakra. A legnépszerűbb őszi úti célok sorát Sárvár, Sopron, Esztergom, Miskolctapolca és Nyíregyháza követi.
Szabad szállás még bőven akad a legkedveltebb célpontokon is az őszi hosszú hétvégére: például az egri és gyulai szálláshelyek közel kétharmada foglalható még. Jelenleg a foglalások darabszámából Észak-Magyarország részesül a legnagyobb arányban (28,5 százalékkal). A dobogón követi Nyugat-Dunántúl (19,2 százalékkal) és a Balaton (11,4 százalékkal). Minden második foglalás wellness-szálláshelyre szól – közölték.
Egy Tolna megyei idős asszony tévedt el az erdőben, a tűzoltók a készülék segítségével találták meg a megrémült asszonyt.
Mindenszentek a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestánsok az elhunytakról emlékeznek meg ilyenkor.
20 kiállító mutatta be a közfoglalkoztatás keretében végzett példaértékű tevékenységét.
2023-ban 55 helyszínen szolgált 382 vízimentő kollégájuk, akik 7914 szolgálati napot dolgoztak és 2914 sérültet, bajbajutottat láttak el.
Krausz Ferenc, magyar származású kutató kapta az idei fizikai Nobel-díjat megosztva két tudós társával.
A biokémikus az első magyar női Nobel-díjas.
A kerékpáros közlekedés fejlesztése világszerte és hazánkban is egyre nagyobb figyelmet kap, hiszen korunk számos kihívására kínál élhető és fenntartható alternatívát.
Indul az Országos Haditorna Verseny - szeptembertől startolnak a vármegyei fordulók.
Nyugodt, napos idő: ezzel lehetne jellemezni az időjárást a következő egy hétben, közben a szél is egyre kevésbé fog fújni.
A foglalások több mint felét a legnépszerűbb négy településen, Hévízen, Siófokon, Balatonfüreden és Zalakaroson regisztrálták, döntően belföldi vendégektől.
Hullámzó hidegfront éri el hétfő délután, este hazánkat, amely lassan mozog kelet felé, és csak a hét közepén hagyja el térségünket.