A számadás ideje van

Szeretünk, Nagykanizsa! – hirdeti az új fotópont az Erzsébet téren (Fotók: Gergely Szilárd)

Évet értékelt Nagykanizsa polgármestere. Balogh László a közösségi oldalán osztotta meg az óévet búcsúztató és az újévet köszöntő gondolatait.

Mint fogalmazott: a számadás éve van, és bár a nehézségek, küzdelmek arra csábítanak, nem szabad elfelejteni és eldobni 2020-at.

A sors megmutatta az erejét, írta Balogh László: „szembesültünk azzal, hogy míg a mindenségre törünk, addig a semmi hatalmába kerülhetünk, elvesztve mindent, ami fontos és értékes: közösséget, embertársat, munkát, életcélt és az emberi mosolyokat.”

A jövő legfontosabb feladatai közül kiemelte: meg kell találnunk úja közösségeinket, a bizalmat egymás iránt, „hogy ne az ideológiai különbségek uralják viszonyainkat, mert marakodás nélkül vagyunk csak képesek építkezni, folytatni az egy évtizede elkezdett fejlődő utunkat.”

Balogh László: a nehézségek közepette az is kapaszkodót jelent, hogy szeretett városunk épül-szépül

Hozzátette: a krízishelyzet ugyanakkor felszínre hozta a segítségnyújtásra és a jótékonyságra való szándékot, szolidaritást is. Példaként hozta azokat, akik a tavaszi hullám idején bevásároltak az időseknek, valamint azokat a vállalkozókat és magánszemélyeket, akik anyagilag támogatták az egészségügy és az oktatás munkáját, vagy éppen a rászorulókat.

A polgármester posztjában 2020 gyakorlati eredményeit is számba vette.

„Olyan fejlődő pályán indultunk el egy évtizede, amely biztosítékot jelent a további sikerekre”, hangsúlyozta.

Balogh László kiemelte, hogy a fejlesztéseknek a pandémia ellenére is folytatódniuk kellett, a munkához pedig biztos alapot jelentett, hogy a korábbi városvezetés és Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő a kormány támogatásával komoly beruházásokat tudott elindítani az elmúlt években.

Megújult az Alsótemplom előtti, Szent József téri parkoló is

A belvárosi rekonstrukció zárásaként megszépült az Eötvös és a Deák tér is, valamint a PEN és az Alsótemplom előtti parkoló. Emellett látványosan halad a Modern Városok Program keretében megvalósuló multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnok, a Kanizsa Aréna építése. Megújultak a Csengery, a Nagyrác és a Szent Imre utcai egészségügyi alapellátó intézmények, és folytatódott az Ipari Park 3 milliárd forint értékű feltárása és fejlesztése is.

2021 és a további évek tervei közt szerepel a városi intézmények és iskolák, óvodák energetikai korszerűsítése, valamint a Petőfi utca és a 7-es elkerülő találkozásánál kialakítandó új körforgalom, amely a közlekedés biztonságát fokozza majd a kormánydöntésnek köszönhetően.

Az építkezés a Kanizsa Arénánál november végén érte el a legmagasabb pontját, ekkor tartották a bokrétaünnepet

Végül említést tett arról, hogy a kormánytól 820 millió forint is érkezik Nagykanizsa számlájára kötött felhasználással a város működésének támogatására.

„Összességében mindezek több tíz milliárd forint jövőbe való befektetését jelentik.”

Az iparűzési adó felére csökkentése pedig jelentős számú egyéni vállalkozót, valamint meghatározott méretű kis- és középvállalkozást érint Nagykanizsán, és segíti boldogulásukat, munkahelyek megtartását és teremtését ebben a nehéz időszakban, mutatott rá.

„2020 megértette velünk, hogy ez az év nem arról szólt, hogy megkapjunk mindent, amit csak szeretnénk, hanem sokkal inkább arról szólt, hogy legyünk hálásak mindazért, amink van”, zárta évértékelőjét.

Még érdekes lehet ...


2026. április 17., Péntek

Cseresnyés Péter: Össze kell tartani, mert amit felépítettünk, az nem veszett el

Az Egylet Pincében tartott találkozón a politikus a vereség feldolgozása mellett az összetartás és az újrakezdés fontosságát hangsúlyozta.


Még kevesebb parkoló lesz a belvárosban – érdekel itt valakit, mit akarnak az emberek?

Előbb lezárásra, majd végleges átalakításra kerül sor a régi kosaras piac területén, így az autósok élete még nehezebbé válik.


2026. április 16., Csütörtök

Április 16.: a gettósítás kezdete és az emlékezés napja

Nagykanizsa zsidó közösségének tragédiája is figyelmeztet.


Kétezer kilogramm hal érkezett a Csónakázó-tóba

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. varászlói tóegységéből érkezett szállítmány egyedeinek átlagtömege 2,5 kilogramm volt, ami a horgászok számára kifejezetten kedvező adottságokat teremt.


2026. április 15., Szerda

Szolidaritási adó nuku: avagy a bátor nyúl lázadása

Ha eztán valaki nem fizeti majd be a helyi iparűzési adót, azt miként értékeli majd a városvezetés?


Ami bosszúságként indult, ma már vállalkozás: így lett ötletből siker

Egy egyszerű, bosszúsággal teli hétvége kellett hozzá, hogy megszülessen egy új, hiánypótló szolgáltatás Nagykanizsán.


2026. április 13., Hétfő

Egészségnevelő podcast indult Nagykanizsán

A sorozat első epizódjának vendége Dr. Varga Zsuzsanna, a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház Neurológiai Osztályának főorvosa volt.


Több mint egy tonna hal és kiélezett küzdelem – ezt hozta a VI. Csótó Carp Cup

A szervezők értékelése szerint igazi férfimunka volt a verseny, amelyben minden csapat elismerést érdemel.


2026. április 12., Vasárnap

Cseresnyés Péter: Holnaptól már nem lehet másra mutogatni

A Fidesz-KDNP politikusa elismerte a vereséget.


Nagy részvétel, nagy tét – Cseresnyés Péter nyilatkozott az urnazárás után

-A politikus szerint a magas részvétel azt mutatja, hogy a választók tisztában voltak a döntés súlyával. Úgy fogalmazott: a magyarok felismerték, hogy sorsdöntő kérdésekben kell állást foglalniuk.


Cseresnyés Péter is szavazott már – Zalában is rekorder a részvételi arány +Képgaléria

A Fidesz–KDNP országgyűlési képviselő-jelöltje hangsúlyozta: a tét a béke és a családok biztonsága.


2026. április 11., Szombat

A nap vicce: a baloldal szerint túlárazott Kanizsa Arénában ünnepel a Tisza jelöltje

Ha valaki azt mondja, hogy a politika következetes műfaj, az valószínűleg még nem járt mostanában Nagykanizsán.


2026. április 10., Péntek

Szabó Zsófi is beállt Cseresnyés Péter mögé Nagykanizsán

Hello Nagykanizsa! Hajrá, április 12-én tudjátok, hogy hova kell húzni azt az X-et? Cseresnyés Péter, nem kérdés. Ő a biztos választás, a Fidesz a biztos választás – fogalmazott a műsorvezető.


Gagyi hősök és a nagykanizsai köpönyegforgatók, avagy a tiszás propaganda mozgatórugói

Az ÉVE Facebook oldala a porból feltámadva, szárazon tűnt el Magyar Péter slim fit miniszterelnök-jelölt alfelében.


Szupertiszta víz és magyar szabadalom: új dimenzióba lép a nagykanizsai Hidrofilt

Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő emlékeztetett: a Hidrofilt, az önkormányzat és a Pannon Egyetem hármas összefogásával létrejött Soós Ernő Kutató-Fejlesztő Központ alapozta meg azt a tudásbázist, amelyre a mostani projekt is épül.


2026. április 09., Csütörtök

Harmadszor Nagykanizsán – de mit kapnak cserébe a kanizsaiak?

A kampányrendezvényeken rendre elhangzanak az országos politikai üzenetek, kritikák, általános ígéretek. Ám amikor a konkrétumokra kerülne sor – Nagykanizsa és Dél-Zala jövőjére, fejlesztési lehetőségeire, munkahelyteremtésre, közlekedésre, egészségügyre


2026. április 08., Szerda

Ezer dolgozó, félmillió beteg: a szakma csúcsán a nagykanizsai kórház

Fejlesztések, új szemlélet és kiemelkedő betegellátás – Dr. Brünner Szilveszter mutatta be az intézmény működését.


2026. április 07., Kedd

Rózsaszínbe öltözött Nagykanizsa belvárosa

Virágzik a japáncseresznye a dél-zalai településen.

+