Bizzer András alpolgármester (balról) és Balogh László polgármester (Fotó: Zalakocka)
Városszerte befejeződtek az 588 millió forintos kormányzati támogatásból finanszírozott fejlesztések, Balogh László polgármester és Bizzer András alpolgármester a források felhasználását értékelte a minap megtartott sajtótájékoztatón. A két vezető komoly kritikát is megfogalmazott az egyfős közgyűlési többséggel rendelkező és ebbéli szerepében a döntésekért is felelős Éljen VárosuNK! Egyesülettel (ÉVE) szemben.
Mint azt Balogh László polgármester elmondta: befejeződtek azok a városszerte elvégzett fejlesztések, amelyek az 588 millió forintos kormányzati fejlesztési támogatásból valósultak meg.
– Ezt a fejlesztési támogatást immár 2,5 éve kaptuk a jelenlegi kormányzattól annak érdekében, hogy 100 százalékosan kompenzálva legyen a covid járvány első időszakában bevezetett, a kanizsai vállalkozásoknak is járó iparűzési adókedvezmény – emlékeztetett a városvezető. – Ezt a pénzt tehát nem vonta magához a kormányzat. Így nem igazak azok az állítások, miszerint az 588 millió forintos kormányzati fejlesztési támogatás valamiféle elvont pénz visszaadása lenne. Az igazság az, hogy az iparűzési adókedvezmény révén a kanizsai vállalkozásoknál maradt pénzügyi források 100 százalékosan kompenzálásra kerültek Nagykanizsa számára, így nem keletkezett adóbevételkiesés, nem úgy, ahogy azt az Éljen VárosuNK! Egyesület tagjai, például Horváth Jácint hazudta.
Balogh László hozzátette: sajnos azonban ezt a város számára megtérített pénzügyi kormányzati támogatást a közgyűlési többséggel rendelkező helyi baloldal folyamatos akadékoskodása és ellenkezése miatt csak több éves késéssel, idén kezdte el felhasználni az önkormányzat. Így a fejlesztések csak az utolsó pillanatban készülhettek el, hisz a támogatás elszámolásának határideje, egy korábbi hosszabbítást követően, idén év végében lett meghatározva.
És ez a késlekedés okozta azt, hogy bizonyos összeget – 142 millió forint – vissza is kell fizetni, mert a város nem teljesített határidőre.
Bizzer András alpolgármester szerint szégyen, hogy a kanizsai baloldal alkalmatlansága és hozzá nem értése miatt 142 millió forintot kell hamarosan visszafizetni az 588 millió forintos kormányzati fejlesztési támogatás kapcsán.
– Tehát ez a pénz el fog veszni a város számára, ami azért nagy probléma, mert ezt a pénzt nagyon sok hasznos kanizsai fejlesztésre vagy esetlegesen a most megvalósult fejlesztésekhez kapcsolódó plusz munkákra, illetve a munkák folytatására, kiterjesztésére lehetett volna fordítani – vélekedett az alpolgármester, aki szerint ennek egyetlen akadálya a helyi baloldal hibás döntései miatt előálló időhiány lett.
Annak érdekében, hogy mégis pozitívan lehessen zárni az évet, Bizzer András alpolgármester a megvalósult fejlesztések felsorolásába kezdett.
Mint összegezte: megvalósult a Garay utcai garázssor és a Bocskai utca csapadékvízének elvezetése. A Teleki utca és a Tavasz utca környékén okos zebra kialakítása, illetve a Balaton utcán is négy darab okos zebra került kiépítésre. Új gyalogos-átkelőhely létesült a Petőfi utca-Honvéd utca útcsatlakozásánál, közvilágítás kiépítésével. Szintén új gyalogos-átkelőhely létesítése valósult meg a Városkapu körút 14. és az autóbusz decentrum között, közvilágítás kiépítésével.
A Munkás utca 10. szám alatti társasháznál parkolóépítés, valamint ahhoz kapcsolódó gyalogjárdák épültek. A Szent Rókus utcában, a Vöröshegyi utcában, a Fáy András utcában járdafelújítás történt, míg az Iskola utcában, a Csónakázó-tó bejáratánál útfelújításra került sor. Emellett megújult az Attila óvoda villamos-hálózata, a Ligetvárosi óvoda tetőszerkezete, a Medgyaszay Házban pedig a klímagép rekonstrukciója valósult meg, valamint elkészült a Petőfi utcai víztorony tetőfelújítása.
Minden korosztály megtalálta a számára kikapcsolódást nyújtó programot.
A Nagykanizsai Erdészet nyugalmazott kerületvezető erdésze az egri vándorgyűlésen vehette át az elismerést.
Háromoldalú együttműködést kötött az önkormányzat annak érdekében, hogy a város és környéke alatt található geotermikus energiát kibányásszák és hasznosítsák.
Cseresnyés Péter: „Minden hazafinak, aki valaha is felemelte a szavát az elnyomás ellen, tisztelet és örökös emlékezet jár.”
A napokban tartották a Nagykanizsai Tankerületi Központ Tankerületi Diákönkormányzati Tanácsa által kiírt pályázat eredményhirdetését.
A Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház a Halis-könyvtárral közös szervezésben június 20-án (csütörtök) 16 órakor tudományos előadásokra hívja a lakosságot a bibliotékába.
A hagyományoknak megfelelően a Csónakázó-tónál tartotta Semmelweis-napi ünnepségét a Nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórház.
A kiemelkedő eredményeket elért diákok munkáját ismerték el az önkormányzat, a tankerület és szakképzési centrum közös ünnepségén.
Balogh László: köszönöm annak a 8394 kanizsainak, aki megtisztelt bizalmával és rám szavazott, illetve mindazoknak a segítőknek, támogatóknak akik a háttérben dolgoztak.
Balogh László polgármester és Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő a békét támogatja.
A NagyON Kanizsa DJ PARTY-ra hívta a kanizsaiakat.
Pályaorientációs napot tartott a Pannon Egyetem Nagykanizsa.
Az ÉVE tehetetlenségét meg nem valósított beruházások, állami források visszafizetése, az utak, járdák és a közterületek állagromlása fémjelzi.
A kerékpárút nem méhlegelő!
Magyarországra költözött a német színésznő.
Erről valahogy elfelejt beszélni az ÉVE-frakció.