Túlzás nélkül kijelenthető, hogy a túró rudi az az édesség, amit a legtöbb magyar ember ismer.
A csodaszarvas több mint 20 méter hosszú, 15 méter magas, szélessége 22 méter, ez nagyjából egy ötszintes épület méreteinek felel meg.
A szertartáson mindössze hárman vettek részt.
Miután az idei Oscar-gálán az összes Oscar-díjat kiosztják, a főszerep az ételeké és az italoké lesz. A legtöbb híresség nem tud ellenállni a finom falatoknak.
A műanyagot lebontani képes gombát találtak a tudósok.
A hagyományos kiskereskedelmi csatornák helyett kizárólag egy nyereményjátékon keresztül lehet szert tenni az újdonságra.
A szimbolikus 60 perces sötétség mellett a világ legnagyobb önkéntes akciója 2018 óta a természeti értékekre és azok megóvására, ezzel együtt pedig a fenntartható életmódra helyezi a hangsúlyt.
A napi hőingás és a szezonban mért legmagasabb hőmérséklet rekordja is megdőlt csütörtökön.
Javában zajlik a Sirha Budapest, és március 24-én már a Bocuse d’Or Europe első versenynapja is lezajlott. A megmérettetésen eddig összesen 8 csapat versenyzett, és március 25-én újabb 9 csapat száll ringbe.
Egyre népszerűbb a balkonkertészkedés, a dísznövényeket fokozatosan felváltják a kis helyen is könnyen és eredményesen termeszthető kompakt, kis növésű haszonnövények, amelyek révén akár a mindennapi reggelihez saját termésű koktélparadicsomot, paprikát,
A víz három drámája – a szennyezett víz, a sok víz és a kevés víz drámája – valójában az emberiség drámája.
A madár a magyar természetvédelem szimbóluma.
A lakosság hódokkal kapcsolatos megfigyeléseit online felületen gyűjtik össze.
„A fejlődést soha ne mástól várd. A fejlődés ott van benned” - vallja Jakabfi Dávid, akit ma már patissierként, cukrászművészként ismerhetünk.
A körforgásos gazdaság megteremtése érdekében a vállalatok érdekes innovációkkal rukkolnak elő.
Napjainkban a tulipán a világ egyik legkedveltebb virága.
Azon a reggelen kevesen voltak a Pilvaxban. Mégis innen indult minden.
Bármilyen hidegek is az éjszakák, úgy tűnik, hogy többen pecával töltik az ünnepi hosszú hétvégét.
Ezúttal ételízesítőket vizsgáltak.
Megmártózott az alig négy fokos Balatonban szombaton a nemzet rozmárja. A fonyódi hagyományos télűző esemény csúcspontja volt a fagyos csobbanás.
Hazánk barlangkülönlegességeinek bemutatását és népszerűsítését tűzte ki céljául a „Barlangoljunk!” kampány egész március hónapban
Az utóbbi hetek tavaszias időjárása sokfelé előcsalogatta a sünöket téli búvóhelyükről.
Általában csak tavasszal kell elkezdeniük a természetjáróknak a kullancsok miatt aggódni, ám a tél végének enyhesége miatt már most is előbújtak az ektoparaziták – írja a turistamagazin.
Ez a nap a farsangi szezon utolsó napja is egyben, sok helyen karneválokkal és fesztiválokkal búcsúztatják a téli időszakot.