A Budapesti Állatkertben élő patás minden idők leghosszabb ideig élt ismert mhorr gazellája.
Kerékpárt és bevásárlókocsit is találtak a Balaton mélyén.
Tudjon meg még többet a turmalinról, a megalodonról és a vidráról!
A megelőzésnek a változatos étrend a kulcsa.
Rókát fotózott Zalakaroson Varga György.
Amerikában még mindig isznak fehérítőt a koronavírus ellen, a hatóságok figyelmeztetést adtak ki.
Hosszú évek óta az első nagy kócsag, amelyet sikeres felépülése után szabadon engedhettek.
2020-ban a tavalyihoz képest három héttel későbbre, augusztus 22-re esett a Túlfogyasztás világnapja.
Szakemberek szerint csökkenteni kellene az iskolatáskák súlyát.
A szőlőnövény életében a szemek érésének kezdete kulcsfontosságú.
A Magyar Természetjáró Szövetség a természetjárás során elvárható helyes viselkedéskultúrához nyújt segítséget.
Ötven éve adták át a budai Libegőt.
A Pannon Egyetem fejlesztése arra ösztönözi a gyalogosokat, hogy várják meg, amíg biztonságosan át tudnak kelni az úton.
Természetfilm készül a Gönyűi-homokvidék kiemelt természetvédelmi területről.
Már több mint 200 ezren töltötték le az alkalmázást.
Kedd éjfélig várják a voksokat.
Csökkent az emberiség ökológiai lábnyoma.
A Jupiter kutatására induló ESA-műholdhoz készültek alkatrészek Miskolcon.
A készletek a koronavírus-járvány miatt romlottak meg.
A közönség bevonásával kapott nevet a Budapesti Állatkert egyhónapos sörényes hangyász kölyke.
Értékes 14. századi pénzérmékre bukkantak egy cseh erdőben.
Maximumon a Perseidák meteorraj.
Ez az eddigi legfontosabb tétel az aukciósház történetében.
A cég bioüzemanyagot gyárt a konyhákban felhasznált olajból.
Hazánkban három, nemzetközileg is elismert csillagoségbolt-park található.
A képet magyar fotós készítette tegnap.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület eloszlatja a közösségi médiában futótűzként terjedő videó körüli félreértéseket.
Magyar rock-klasszikusokról indított bélyegsorozatot a Magyar Posta.
A szokatlan felmérés kiváló irodalmi ízlésről árulkodik.
Egy új holland kutatás szerint a BCG-oltás befolyásolhatja a koronavírus tüneteit.
A kihalás veszélye fenyegeti a sündisznót, a mogyorós pelét és még sok más őshonos állatfajt Nagy-Britanniában.
A KSH elemzője elkészítette hazánk első szinglitérképét.
19 milliót érő Disney-relikviát törtek össze a gyerekek.
Mennyit ér a gyerekek figyelme és méltósága?
Kutatók szerint egy kicsiny rákféle négy nap alatt lebontja a mikroműanyagot.
... ha nem is a tó vizén, de a Dunán igen, ahol SUP-túrát tartottak az éjjel.