A januári elődöntőből tizenkét csapat jutott a szombati döntőbe (Fotó: MTI/Mónus Márton)
Kiskunsági préselt malacarc elnevezésű ételével a fülöpszállási Kígyósi Csárda Székekpuszta Ifjai nevű csapata nyert a Magyarország étele 2023 szakácsverseny döntőjében március 18-án, szombaton Felcsúton, írta az MTI. A verseny második helyezettje a kecskeméti Vincent Restaurant & Pastry Vincent nevű csapata lett Bíbor hajnal elnevezésű ételsorával. A harmadik helyen a Róna Ászai nevű csapat végzett Csonkatányér nevű ételkompozíciójával.
Az eredményhirdetésen Sölch Gellért, a Belügyminisztérium stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára úgy fogalmazott: a magyar konyha körül annyi a legenda, amelyből egy kezdő kukta hetedhétországra szóló lakomát tudna összeállítani. Szerinte a magyar konyhaművészet hagyományait folytatni kell, ebben pedig könnyebbséget jelent, hogy van mire építeni és büszkének lenni.
Hat évvel ezelőtt a szakácsverseny elindításakor az volt a cél, hogy 60 év után szülessenek végre új magyar ételek.
Cook or Die (Fotó: MTI/Mónus Márton)
Az idei verseny tematikája kötődött a 200 éve született Petőfi Sándorhoz, ezért elvárásként fogalmazták meg a szervezők, hogy az elkészített étel és a csapat fantázianeve is a költő életéhez vagy az 1848-49-es forradalom és szabadságharchoz legyen köthető.
A maximum négy elemből álló innovatív, de populáris ételek esetében elvárták, hogy azok a legtöbb átlagos felszereltségű konyhán, akár nagy adagszámban is elkészíthetők legyenek. Az étel megalkotása során fontos volt a tradíció, a regionális hazai alapanyagok megjelenése, kötelezően használandó elem volt a kiváló minőségű sertéshús, a vaj, valamint egy bármely, Magyarországról származó öko- vagy hazai védjegyes termék.
A szakácsversenynek első alkalommal volt kísérőrendezvénye a Szamos Mátyás-tányérdesszertverseny, amelyet Kubinyi Dániel (Castellum Hotel, Hollókő) nyert meg. A szervezők meghirdettek egy rajzpályázatot is “Befordúltam a konyhára” címmel, erre több mint 800 pályamű érkezett alsó és felső tagozatos, valamint középiskolás korosztályban.
(Forrás: Sokszínű vidék)
A résztvevők igazi téli hangulatú kiránduláson vehettek részt, hiszen aznap a híres zarándokhely havas köntöst öltött.
A kóstolásokra több, mint 8000 szem szaloncukrot osztottak ki zsűrizésre, hogy a megtalálják a 17 győztest.
A testi fogyatékosággal élők mindennapjait élték meg nagykanizsai középiskolások.
Kikapcsolódna a hétvégén? Van miből válogatni.
Nincs programja a hétvégére? Mutatunk párat.
Aranyérem a Berliner Wine Trophy-n.
Az M5 kulturális csatornán október 14-től, hetente, szombat délutánonként újra látható az Öveges professzor: Legkedvesebb kísérleteim című ismeretterjesztő sorozat.
Október 10-én, kedden 17 órakor a Honvéd Kaszinóba várják az érdeklődőket.
Az állatok világnapjának alapelve, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, segítőtársként és barátként gazdagítják mindennapjainkat.
A Napraforgó Bölcsődében igazi terülj-terülj asztalkám várta a szülőket.