A Millenniumi Emlékkertben emlékeztek meg a magyar hősökről.
Több mint 391 millió forint kormányzati többlettámogatás érkezett a Széchenyi tér felújítására.
Balogh László polgármester sajtóközleménye.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára ezt tegnap mondta az épülő sport- és rendezvénycsarnokban.
Nem a belvárosban, hanem a kiskanizsai plébánia közösségi házában kapnak helyet azok a fejlesztések és közösségi programok, melyekre a HACSuNK, vagyis a Helyi Akció Csoport Nagykanizsa nyert mintegy 400 millió forintos támogatást.
A munkavégzéssel összefüggésben a közúti közlekedésben forgalmi korlátozás nem várható.
Legszívesebben megnyalnánk a képernyőt, úgy hat az érzékszerveinkre a 2019-es év fagylaltját készítő Wilheim Dávid (DaCrema) kisfilmje.
Thúry György pallosának, akárcsak sisakjának másolatát a későbbiekben bárki megtekintheti a városi múzeumban.
Idén is lehet pályázni a Virágos Magyarország versenyre.
Az ÉGZ kormánybiztosa a város vezetőivel tartott megbeszélése után sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy Nagykanizsa speciális helyzetben van a hat megye alkotta északnyugati régió és a dél-dunántúli zóna határán.
Újabb jelentős támogatást kap a kormánytól Nagykanizsa.
Az Év Múzeuma 2021 verseny második fordulójába jutott a Thúry György Múzeum.
Május 13-án Nagykanizsán teker át a Tour de Hongrie mezőnye.
1 új premierrel, 2 ingyenesen megtekinthető filmmel, további 2 film esetében pedig kedvezményes helyárral várják a látogatókat.
Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 44. évében érte a halál.