Murafölde - 2020. augusztus 30., Vasárnap
#Kövér László #Bekk Mária #díszpolgár #Páka

Páka díszpolgárává avatták az országgyűlés elnökét és feleségét

Páka díszpolgárává avatták az országgyűlés elnökét és feleségét

Tóthné Péter Judit jegyző, Bekk Mária, Kövér László és Lukács Tibor polgármester (Fotó: zalakocka.hu)

Páka díszpolgárává avatták Kövér Lászlót és feleségét, a településről származó Bekk Máriát. A házelnök és felesége tegnap vette át az ezt jelképező díszplakettet. A helyi képviselő-testület már tavaly döntött a cím adományozásáról, az avatás azonban előbb megfelelő időpont, majd idén a koronavírus miatt csúszott – közölte Lukács Tibor polgármester.

Kövér László, az országgyűlés elnöke azt mondta, mindenek előtt dilemmát jelent számára a díszpolgári cím a tekintetben, hogy szabad-e elfogadnia, méltó-e rá. Hozzátette, a mostanit megelőzően két helyen részesült ebben a megtiszteltetésben, szülővárosában, Pápán és az erdélyi Csíkszentmártonban.

–  Az országos politikusoknak a kötelességük, a munkakörük része az, ami adott esetben látványos tud lenni egy falu közössége számára. Így tehát semmi rendkívülit nem tettem, még akkor sem, ha tiszteletbeli pákaiként igyekeztem segíteni ott, ahol lehetett, Cseresnyés Péter képviselő úrral együtt. De ez a kitüntetés egyben egy kihívás is, egy olyan kötelezvény, amit majd a jövőben kell beváltanom. Remélem, a jövőben mindenképpen kiérdemlem a címet – fejtette ki a házelnök.

Bekk Mária elmondta, nagyon nagy megtiszteltetésnek tartja a díszpolgári címet, ami nagy boldogságot is okozott számára.

– Gyakran járok a faluban. 18 éves koromban kerültem el innen, azóta nyaranta, illetve a szünetekben jöttünk a gyerekekkel. Próbálok minél több időt itt tölteni a szüleimnél, és még sok rokonom él, akit meg tudok látogatni. Azt sajnálom és nagy szomorúsággal tölt el, hogy a néhány évtizeddel ezelőtti kétezres falut ma ezerkétszázan lakják. Egyre több az olyan düledező ház, amiből kihaltak az idősek. Az viszont nagyon szép, hogy működik az iskola és van kulturális élet – árulta el Bekk Mária.

Cseresnyés Péter, Bekk Mária és Kövér László (Fotó: zalakocka.hu)

Cseresnyés Péter államtitkár, Nagykanizsa és a térség országgyűlési képviselője pohárköszöntőjében a hűségről beszélt.

– Látható, hogy a világban óriási küzdelem van azok között, akik mindenhol jól érzik magukat és azok között, akik valahova tartózónak vallják magukat. Ez a valahova lehet egy település, egy térség, egy ország vagy egy nemzet. Vagyis valamelyik közösséget a hűség összetartja, a másikat nem érdekli különösebben. A díszpolgári cím adományozásakor azt a segítséget köszöni meg az összetartozó közösség, amelyet valamelyik tagja mindannyiuk javáért tett. Még akkor is, ha fizikailag éppen máshol van, de hűséges a gyökereihez – mondta a politikus.

Az eseményen a megyei közgyűlés elnöke és alelnöke, Páka önkormányzati képviselői és a környező települések polgármesterei is részt vettek.

Még érdekes lehet ...


2024. március 27., Szerda

Húsvéti díszben a dél-zalai települések

A helyi közösségek tagjai az ünnepkörhöz illő díszbe öltöztetik a települések köztereit.


2024. március 25., Hétfő

Húsvétra hangolódás Kistolmácson

Az elmúlt hétvégén a településen is összegyűltek a helyi közösség tagjai a már hagyományossá vált tojásfa-díszítésre.


2024. március 24., Vasárnap

Feldíszítették a város tojásfáját Letenyén

Kísérőprogramokkal is készültek.


2024. március 23., Szombat

Adomány a szociális otthonoknak

A kormányhivatal dolgozói segítettek.


2024. március 22., Péntek

Húsvétvárás Iklódbördőcén

A programon beszélgettek a húsvéti ünnep jelentéséről, hagyományokról, szokásokról, jelképekről.


2024. március 21., Csütörtök

A város tojásfáját díszítik fel Letenyén

A gyerekek örömére kisállat-simogatóval is készülnek.


2024. március 20., Szerda

Borbírálatot tartottak Dobriban

A legtöbben ezüst minősítést kaptak.



2024. március 18., Hétfő

Kincskeresés Zalában

A verseny célja, hogy a diákok megismerjék és dokumentálják Zala vármegye művészettörténeti, irodalmi, turisztikai, népművészeti, természeti értékeit.


2024. március 17., Vasárnap

Elkezdődött a horgászszezon Dél-Zalában is

A Kistolmácsi-víztározó és a Szentpéterföldei-tó csodálatos környezetben várja a horgászokat.


2024. március 15., Péntek

Kézműves vásár és húsvéti program lesz szombaton Újudvaron

Érdemes lesz ellátogatni az Újudvari Piactérre.

#Nagykanizsa

Gyurcsány emberei...

Gyurcsány emberei...

2024. március 28. - Kanizsa

Remekeltek a Szivárvány-iskola atlétái

Remekeltek a Szivárvány-iskola atlétái

2024. március 27. - Sport

Egy somogyi „csibész” mikrofonnal

Egy somogyi „csibész” mikrofonnal

2024. március 26. - Kanizsa

Közönséges bükkfa került az időspirálba

Közönséges bükkfa került az időspirálba

2024. március 25. - Kanizsa

Amerikából jöttek

Amerikából jöttek

2024. március 22. - Kanizsa

Nagykanizsa mellett pihent meg a halászsas

Nagykanizsa mellett pihent meg a halászsas

2024. március 19. - Érdekes

Parkolóbővítés, útfelújítás

Parkolóbővítés, útfelújítás

2024. március 19. - Kanizsa

+