Az új kopjafánál Kovács Zoltán, Cseresnyés Péter és Rosta Gyula, a Zalaerdő vezérigazgatója (Fotó: Cseresnyés Péter sajtófotó)
Felavatták a Négyszögletű Kerek Emlékerdőt Szentpéterföldén a 2021-es Vadászati és Természeti Világkiállítás jegyében, de megemlékezve az 1971-esről is – számolt be róla közösségi oldalán Cseresnyés Péter. Az államtitkár, országgyűlési képviselő a bejegyzésben kitért arra, hogy az eseményen részt vett Kovács Zoltán, a világkiállításért felelős kormánybiztos; az emlékerdőt pedig tavaly telepítette a területet kezelő Zalaerdő Zrt.
Mint fogalmazott, a helyszínválasztás nem véletlen, Szentpéterföldén él a magyarországi gímszarvasállomány egyik legértékesebb populációja, a Murafölde szívében lévő területet pedig gyönyörű erdőségek ölelik körül.
Kiemelte, a Mura-program létrehozásakor a célok között szerepelt a zalai erdőkincs minél szélesebb körű megismertetése, a turisztikai fejlesztésekkel pedig a térség lélelkmegtartó erejének növelése.
Kifejtette, a Zalaerdő kiváló partnere a programnak, a cég fejlesztései az aktív turizmust is szolgálják. Ezek közül megemlítette a megújuló kisvasúthálózatot, és kerékpárosok számára is használhatóvá váló utakat és azokat a színes látnivalókat, amelyekkel a térség várja az idelátogatókat.
Készülnek a választásokra.
Százéves épületből modern közösségi teret alakítottak ki.
Obornakon rendezték az idei verseny helyi elődöntőjét.
Természetjáró akadályversenyt rendeztek a zöld ünnepen.
A településen május 16-án 17:30 órai kezdettel tartanak rendezvényt az országjáró eseménysorozat keretében.
Történelmi pillanat: közel negyven év után helyeztek ki legelő állatokat az ártérbe.
Több száz millió forint forrás hasznosult a községben.
Ismét sokan érdeklődtek.
Példaértékű és ritka beruházásként jellemezte az aktív Magyarországért felelős államtitkár a Molnárit Őrtilossal összekötő új kerékpárutat.
Már 15 éves hagyománya van a rendezvénynek.
Harmadik alkalommal rendezték meg a programot.
A településen élők is csatlakoztak az országos TeSzedd! akcióhoz.
Csaknem 9700 gímszarvas került terítékre.
Május 1-jén az idei év első hosszú bunkertúrájára hívják a kirándulni vágyókat Lovásziba.