# Katolikus egyház


2023. február 06.

Ferenc pápa: az egész világ háborúban van, meg kell állítani az önpusztítást

Ferenc pápa hangsúlyozta, nyitott arra, hogy mindkét ország, Ukrajna és Oroszország elnökével is találkozzon.


2022. november 10.

Magyarország területén született a katolikus egyház egyik legfontosabb szentje

Szent Márton napjához, november 11-hez számos hagyomány, népszokás kötődik, mindemellett az adventi böjtöt megelőző utolsó nap, amikor még a gazdag étkezés is megengedett.


2022. június 30.

Magyar lehet a következő pápa?

Az utóbbi időben egyre több hír hallható Ferenc pápa romló egészségügyi állapotáról, amely felveti a kérdést, hogy ki lehet a következő, aki érdemes a legfőbb egyházi méltóság betöltésére.


2022. május 16.

Már a megszépült templomban bérmálkoztak Becsehelyen

Befejeződött a becsehelyi templom felújítása. A munkálatok költségét 2,5 millió forint önkormányzati támogatásból, valamint 15 millió forint állami támogatásból fedezték.


2022. április 15.

Via Crucis: Egy ukrán és egy orosz család közösen viszi majd a keresztet

Ferenc pápa a családoknak szentelt egyházi évben úgy döntött, hogy különböző családok viszik a keresztet a római via Crucis tizennégy állomásán.


2021. szeptember 12.

Díszmásolat a Pray-kódexről

Az OSZK-ban készült Magyarország Kormányának ajándéka a Szentatya számára.


2021. szeptember 06.

Az eucharisztia a forrás

Megkezdődött az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus.


2021. augusztus 05.

Havas Boldogasszony ünnepe van

A római Santa Maria Maggiore-bazilika, a legősibb Mária-templom felszentelését ünnepeljük Havas Boldogasszony emléknapján, augusztus 5-én.


2021. május 21.

Hétvégén tartják a csíksomlyói búcsút

A csíksomlyói Mária-kegyhelyre, a Szűzanya csodatevő szobrához való pünkösdi zarándoklat kiemelt vallási esemény, mely most hétvégén kerül megrendezésre.


2021. május 17.

A megbocsátás elsősorban döntés, nem érzés

Varga László püspök tartott szentmisét Homokkomáromban.


2021. május 13.

Ma van a fátimai napcsoda évfordulója

1917. május 13-án egy Cova da Iria („Béke völgye”) nevű helyen, a portugáliai Fatima közelében három pásztorgyermek, a tízéves Lúcia Santos és unokatestvérei, a kilencéves Francisco és a hétéves Jacinta Marto egy asszonyt pillantottak meg, aki ragyogóbb v


2021. április 04.

Erdő Péter: A feltámadt Krisztus távlatot ad kiszolgáltatottnak tűnő életünknek

Az emberi élet kiszolgáltatottságáról, a világot uraló önzésről és gyűlöletről beszélt húsvéti vigíliáján Erdő Péter, hangsúlyozva, hogy a feltámadt Krisztus más távlatot ad az életünknek.


2021. március 28.

Virágvasárnap a nagyhét ünnepélyes megnyitása

Ezen a vasárnapon Jézus Jeruzsálembe történő bevonulásáról emlékezik meg a katolikus egyház.


2021. március 25.

Gyümölcsoltó Boldogasszony napja van

Március 25-e Jézus fogantatásának ünnepe. Régi hagyomány szerint e napon kell oltani, szemezni a fákat.


2021. március 24.

Eldőlt a Szent Péter téri húsvét sorsa

A koronavírus-járvány miatt az egymás utáni második évben hívők nélkül zajlik majd a húsvét a Vatikánban.


2021. március 09.

Budapestre jön Ferenc pápa

Ferenc pápa bejelentette a döntését, miszerint az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjére Budapestre jön.


2021. március 05.

Nyitva maradhatnak a katolikus templomok

A húsvéti szertartások megtartásáról később döntenek.


2021. február 11.

Ma van a betegek világnapja

1858-ban ezen a napon jelent meg Szűz Mária a Lourdes melletti Massabielle-barlangban a szegény, tanulatlan, tizennégy éves Bernadette Soubirous-nak.


2021. február 02.

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe van

Mire emlékeznek február 2-án a katolikus hívők?


2020. december 25.

Ferenc pápa: az emberiség sorsának egy jászolban született gyermek szabott irányt

A „jóságot nem ismerő” mai emberiség ébredését sürgette Ferenc pápa.


2020. december 08.

Mária szeplőtelen fogantatását ünneplik ma a katolikusok

A hittétel szerint Szűz Mária már édesanyja, Szent Anna méhében szeplőtelenül, vagyis eredendő (másképpen áteredő) bűn nélkül fogant.


2020. november 01.

Elhunyt szeretteinkre emlékezünk a hétvégén

Ma van mindenszentek ünnepe, holnap lesz halottak napja.


2020. október 08.

Patrona Hungariae

A magyar katolikus egyház október 8-án, a Magyarok Nagyasszonya főünnepén emlékezik meg a Szűzanya magyarokat oltalmazó pártfogásáról.


2020. október 05.

Kettős ünnep a kiskanizsai templomban

Bérmálást tartottak, és megáldották a plébánia közelmúltban felújított épületét is.


2020. szeptember 23.

A megváltás művének munkatársa akart lenni

Ma van Pio atya mennyei születésnapja, liturgikus emléknapja.


2020. szeptember 08.

Szabadítsuk meg mi is Máriát!

Kovács Zoltán mariológus gondolatait Kisboldogassszony, vagyis Szűz Mária születése napjára készülve ajánlja a Magyar Kurír az olvasók figyelmébe.


2020. szeptember 02.

Bejrúti robbanás – Libanonért hirdetett imanapot Ferenc pápa

Böjtöléssel egybekötött egyetemes imára szólította fel egyházát, amelyet Bejrútnak ajánl a szolidaritás jeleként.


2020. augusztus 05.

Ma van Havas Boldogasszony napja

A római Santa Maria Maggiore-bazilika, a legősibb Mária-templom felszentelését ünnepeljük augusztus 5-én.


2020. augusztus 01.

Beszélgetés Fejes Jánossal

A Nagykanizsán szolgáló diakónussal a Magyar Kurír készített interjút.


2020. július 27.

„Keljetek fel!”

Rendhagyó módon szervezték meg idén a Tábor Hegyi Napok elnevezésű ifjúsági tábort.


+