(A kép forrása: koronavirus.gov.hu)
Az Országgyűlés hétfőn több ponton módosította a koronavírus-járvány miatt elrendelhető karanténfajtákkal kapcsolatos szabályokat, így például 50 ezer forintról 150 ezer forintra növelte a hatósági házi karantén megsértése miatt kiszabható legmagasabb bírság összegét.
A képviselők 117 igen szavazattal, 23 nem ellenében és 19 tartózkodás mellett fogadták el a Miniszterelnökséget vezető miniszter járványügyi változtatási javaslatait.
A módosítások adminisztratív könnyítéseket is tartalmaznak a három karanténfajta elrendelésével kapcsolatban, mivel azokról eddig valamennyi esetben önálló eljárásban, formalizált határozattal kellett dönteni, ami nehézséget jelentett az ügyek tömegessé válása miatt.
Ennek eredményeként a külföldről történő belépéskor nem kell külön közigazgatási határozatba foglalni a hatósági házi karantén elrendelését, hanem azt a törvény erejénél fogva automatikusan meg kell kezdeni. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a Magyarországra érkezőknek a határellenőrzést végző rendőrrel kell tudatniuk, hol kívánják teljesíteni karanténkötelezettségüket. Ezt követően pedig – amennyiben rendelkeznek megfelelő eszközzel – egy úgynevezett karanténszoftvert is le kell tölteniük, amelynek segítségével a rendőrség ellenőrizheti a hatósági házi karantén betartását. Azokban az esetekben, amikor a helyszíni ellenőrzés másként nem hajtható végre, a karanténra kötelezettek kötelesek beengedni a lakásukba a rendőröket.
A karanténszabályokat megszegőkre 5 ezertől 150 ezer forinting terjedő bírság szabható ki, egy jogsértő egy nap alatt legfeljebb 600 ezer forintra büntethető. A fenti változtatások a kihirdetést követő napon lépnek hatályba.
Forrás: MTI
Június 12. és július 12. között várják a pályázatokat.
Az ország legrégebbi környezetszépítő versenyére ebben az évben is öt kategóriában várják a nevezéseket.
Jellemzően az ingatlan vízparttól, illetve fővárostól való távolsága a két legmeghatározóbb tényező az árak alakulásában.
Közel két órán át tartó munkával a gyermekek 45 zsáknyi kommunális szemetet szedtek össze.
A további dinamikus fejlődés a cél a vármegyében.
A jelöltek és jelölőszervezetek mindhárom választástípus esetében megkezdhetik az ajánlások gyűjtését.
Alig több mint két hét múlva, május 3-án, pénteken részlegesen megnyitja kültéri strandját a Zalakarosi Fürdő.
Számítások szerint a rendszerre fordított 1 forint mintegy 33 forint éves termelési értéket óv meg.
Visszaesik a hőmérséklet a héten.
A vállalkozóvá válást elősegítő programra 2024. május 3-ig lehet jelentkezni.
A vakációs turnusokba iskolák pályázhatnak 1-7. évfolyamos tanulókkal április 24-én 14.00 óráig, az etaborplusz.hu weboldalon.