A maximumok a sok évi átlag körül alakulnak, éjszakánként viszont szinte országszerte fagy várható.
Ezen időszakban az ügyfelek bankkártyás tranzakciókat igen, ám számlaműveleteket nem tudnak indítani, számlájukra azonban érkezhet pénz.
6 millió 394 ezer a beoltott, 8370 az új fertőzött és elhunyt 197 beteg.
Magyarországnak most is az az egyértelmű álláspontja, hogy a magyaroknak ebből a konfliktusból ki kell maradnia.
Hétfőn indul a közszolgálati média rendkívüli Jónak lenni jó! adománygyűjtő műsora az orosz-ukrán konfliktus miatt bajbajutottak támogatására.
A szakképzés népszerűségének a növekedését mutatja egy tavaly ősszel végzett felmérés, mely szerint az általános iskolás diákok többsége szakgimnáziumban, technikumban vagy szakképzőben tervez továbbtanulni a nyolcadik osztály befejezése után.
Hózáporok, majd erős fagyok várhatók a jövő héten a Köpönyeg szerint.
Orbán Viktor miniszterelnök határszemlét tartott szombaton a magyar-ukrán határon Beregsurányban.
A következő napokban sem lesz túl meleg, ugyanakkor a kezdeti mozgalmasabb időszakot követően keddtől mindenütt naposabbra fordul időjárásunk.
Ezen kívül egy számlaszámot is nyitott a kormány az adományoknak.
Felhős, sokfelé szeles marad az idő, emellett pedig számottevő csapadékra sincs esély.
Ugyanakkor már Magyarországon is megjelent az omikron egy újabb variánsa, amely a pozitív minták 12 százalékáért felelős.
Virágozni kezdtek a mandulafák és a bangiták Gyenesdiáson.
A beoltottak száma 6 390 568 fő, közülük 6 161 000 fő a második, 3 796 660 fő már harmadik oltását is felvette.
...hogy hidegfront érkezett volna fölénk, milyen jó, hogy pénteken egy újabb vonul át
A kormány tárgyalásokat folytatott a kis benzinkutakat képviselő szervezetek vezetőivel, ennek eredményeként döntött a segítséget jelentő intézkedésekről.
Az oltásra továbbra is kiemelten várják az oltatlanokat és azokat is, akiknek már 4 hónapnál régebben kapták meg a korábbi oltásukat.
Átmenetileg megnyugszik felettünk a légkör, holnap sok napsütésre számíthatunk, emellett pedig a szél is jelentősen veszít erejéből.
A gyűjtő lopást követ el, ha nincs írásbeli engedélye a területileg illetékes vadászatra jogosult szervezettől és hazaviszi az agancsot; aki pedig felvásárolja, orgazdává válik.
Magyarország támogatja Ukrajna szuverenitását és területi épségét – erről biztosította Orbán Viktor miniszterelnök az ukrán elnököt, Volodimir Zelenszkijt.
A katázóknak péntekig kell benyújtaniuk a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) a 21KATA-nyomtatványt.
Kattintson a mai adatokért!
A gyermeket nevelő szülők már több mint 610 milliárd forintot kaptak kézhez a családi adóvisszatérítéssel.
A tavaszi ülésszak utolsó napján választják meg a képviselők az új köztársasági elnököt.
Magyarország biztonsága a legfontosabb, ezért a magyar honvédség csapatait mozgósítja a következő napokban a keleti országrészbe – ezt Benkő Tibor honvédelmi miniszter jelentette be.
Csütörtökön, pénteken és szombaton újabb oltási akció lesz.
Kedden ismét nagy területen megerősödik, viharossá fokozódik a szél. A változékony, relatív enyhe idő a következő napokban is folytatódik.
A rezsicsökkentéshez hasonlította a benzinárstopot György László, aki szerint azt fenn kell tartani, de a kormány nyitott a kisvállalkozókkal történő egyeztetésre is.
A beoltottak száma 6 389 336 fő, közülük 6 156 649 fő a második, 3 791 546 fő már harmadik oltását is felvette.
Éjjel előbb egy meleg-, majd hétfőn egy hidegfront is érkezik.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy az Alza.hu a termékek egy részénél agresszíven, javarészt valótlan tartalmú üzenetekkel sürgette felhasználóit mihamarabbi vásárlásra.
Vasárnap és a jövő hét elején még több front átvonul felettünk, a változékony idő tehát pár napig még biztosan folytatódik.
A pénteki nyilvántartásba vétellel összefüggésben úgy fogalmazott: „készen állunk tehát arra, hogy megvédjük a közös eredményeinket, megvédjük Magyarországot”.
Az intézkedés október végi szinten rögzíti a lakáscélú lízingszerződések kamatait, hasonlóan a jelzáloghitelek esetében bevezetett kamatstophoz.
1800 milliárd forintnyi fejlesztési forrás jut el a magyar településekhez a következő években.
Tegnap Dudley, ma Eunice, és még nincs vége, frontok garmada érkezik a következő napokban is.
Minden magyar gyermek kincs, szülessen bárhol is a világon.
Működnek a szigorúbb intézkedések, kétharmadával több túlsúlyos gépszörnynek állta útját a közlekedési hatóság.
A cikkben a legfrissebb adatok.
A nyugatias áramlással továbbra is nedves léghullámok érkeznek, illetve a szél is csak nehezen veszít erejéből.
Fontos tudni, hogy a szolgáltatást csak természetes személyek vehetik igénybe.
Az új családtámogatási formát másfél éve vezette be a kormány azért, hogy a gyermeket vállaló fiatalokat ezzel is segítse az „indulásban”, a családalapításban, az otthonteremtésben.
Kattintson a mai adatokért!
Újabb viharciklon érinti hazánkat, így ismét viharossá fokozódik a szél.
Magyarország ezzel az eredményével a második az Európai Unióban, csupán Lengyelország produkált magasabb, 7,7 százalékos gazdasági növekedést.
A döntés nem érte a kormányt meglepetésként.
A regisztráció és az időpontfoglaló folyamatosan nyitva van az oltáshoz, csütörtöktől-szombatig pedig újabb oltási akció lesz.
Emlékezhetünk, hogy még vizitdíj-automatákat is felszereltek a kórházakban és a rendelőkben.
Éjszaka az eddigiekhez képest már nagyobb területen várható eső, zápor, azonban mennyisége továbbra is elmarad attól, amennyire a földeknek most szüksége lenne.
Nagyjából 1,9 millió gyermeket nevelő magyar szülőt érint a tavaly befizetett személyi jövedelemadó visszatérítése.
A kormány mostani döntésével május 15-éig biztosan érvényben marad a benzinárstop.
Kedd éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, valamint a felsőoktatási szakképzésekre a www.felvi.hu oldalon elérhető E-felvételiben.
A tapasztalatok szerint a kereskedők elenyésző számú kivételtől eltekintve csökkentették áraikat, az előírt készletet tartják raktáron.
Februárban is minden csütörtökön, pénteken, és szombaton van oltási akció a kórházi oltópontokon.
Nyugat felől frontzóna közeledik, kedden el is éri nyugati megyéinket.
A készülékek cseréjéhez 20 ezer forintos támogatás jár, de az új telefon ára nem lehet több 120 ezer forintnál.
6 millió 383 ezer a beoltott, 21 081 az új fertőzött és elhunyt 271 beteg.
Négy kontinens 21 országában ünneplik.
A szerelmesek napján kicsit megváltozik időjárásunk: több lesz a felhő, növekszik a csapadék esélye, a sokévi átlagnál enyhébb idő valószínű.
Cseresnyés Péter néhány óra leforgása alatt a hivatalosan szükséges ajánlások háromszorosát, azaz 1500 aláírást sikerült összegyűjteni.
Vasárnap még a maihoz hasonló maximumokra számíthatunk, majd hétfőtől melegedés kezdődik, ezzel együtt viszont a jövő héten több alkalommal kell esőre, záporra számítani.
Orbán Viktor miniszterelnök a Várkert Bazárban tartja 23. évértékelő beszédét.
Az átvonuló hidegfront mögött ugyan kissé visszaesik a hőmérséklet, de még így is az ilyenkor szokásosnál enyhébb időben lesz részünk hétvégén.
Ritkábbak a szabálytalanságok a játszótéren.
Az Oktatási Hivatal (OH) honlapján nyilvánosságra hozta a központi írásbeli felvételi vizsgadolgozatok eredményeinek átlagait és eloszlását.
A harmadik oltás felvételével ismét 80-90%-ra emelhető a védettség.
Az enyhe, kora tavaszias időnek egy hidegfront vet véget pénteken napközben.
Minden nap világszerte több mint 175.000 gyerek megy fel az internetre életében először . A héten volt a biztonságosabb internet napja.
Mutatjuk a csütörtöki adatokat!
Cseresnyés Péter a kiskereskedelem várható idei alakulásáról és a kettős minőség elleni szigorú fellépésről.
A magasban folyamatosan enyhe léghullámok érkeznek, így marad csütörtökön is a kora tavaszias idő.
A levelekben szereplő hivatkozás megtévesztő, a csalók ugyanis annak segítségével hozzájuthatnak az ügyfél netbanki belépési adataihoz, és a számlájához is.
Az új szabályozás a veszélyhelyzet végéig marad érvényes
Idén is automatikusan készülnek a személyi jövedelemadó (szja) bevallási tervezetei, amelyek május 20-án válhatnak adóbevallássá.
Mutatjuk a szerdai adatokat!
Idén februárban a dolgozók, a családosok és a fiatalok mellett a nyugdíjasok is plusz összeghez jutnak.
Éjjel erősen megnövekszik a felhőzet, de csak kevés helyen várható kisebb zápor, hózápor. Délelőtt csökken a felhőzet, és a legtöbb helyen több órára kisüt a nap, emellett pedig szokatlanul enyhe időben lesz részünk.
Az oltásra továbbra is kiemelten várják az oltatlanokat és azokat is, akiknek már 4 hónapnál régebben kapták meg a korábbi oltásukat.
A szél érdemi mérséklődésére csak kedd délutántól, estétől számíthatunk, utána a hét közepén viszont kora tavaszias idő valószínű.
A hétvégi összesített adatokat közöljük.
A szakember elmondta: a fertőzésen átesés nem ad olyan védelmet, mint a védőoltás, az oltatlanok hiába estek át a fertőzésen, újra súlyosan megbetegedhetnek.
Nincs változás, marad a változás: vasárnap meleg-, majd hétfőn újabb hidegfront vonul át felettünk.
A veszélyhelyzet idején lejáró okmányok 2022. június 30-ig érvényesek.
Gyarapodott a Balaton nádasainak felülete összességében, a minőségük azonban romlott.
Mikor fog már érdemi mennyiségű csapadék esni Magyarországon? - merülhet fel a kérdés. Nos, nem a következő bő egy hétben.
Egyre több a környezettudatos, egészséges életvitelre törekvő vásárló, egyre többen keresik a kizárólag természetes vagy újrahasznosított alapanyagokból készülő termékeket.
Mutatjuk a pénteki adatokat!
Péntek reggel Orbán Viktor miniszterelnök adott interjút a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
...a frontokat.
Az ágazat teljesítményjavulása 2021-ben hat hónapban érte el vagy múlta felül a hat százalékos szintet.
A kormány pedig nem akarja, hogy a magyarokra hátrányosabb szabályok vonatkozzanak, mint más uniós polgárokra.
A fertőzések 94%-át már az omikron okozza.
Ugyan némi szünet lesz a fronttevékenységben Magyarország felett, de csütörtök estétől keddig több alkalommal kell meleg- és hidegfrontokra számítani kisebb csapadékkal.
Megalakult az állami cég, ami a boltok kötelezővé tett adományaiért felel.
Az oltásra továbbra is kiemelten várják az oltatlanokat és azokat is, akiknek már 4 hónapnál régebben kapták meg a korábbi oltásukat.
Holnap is felhőátvonulások várhatók többórás napsütéssel, elszórtan zápor, hózápor előfordulhat.
Az Egészségvonalon általános tájékoztatást adnak a védőoltásokkal, a koronavírussal, a betegség megelőzésével, a teendőkkel kapcsolatban, valamint információt nyújtanak a hatályos jogszabályokról, rendelkezésekről is.
Február elsejétől május elsejéig az ország minden részében vizsgálják az élelmiszerárstop betartását a megyei és fővárosi kormányhivatalok fogyasztóvédelmi munkatársai.
Februárban is lesz minden csütörtökön, pénteken, és szombaton oltási akció a kórházi oltópontokon.