Hazai


2021. november 30., Kedd
Koronavírus - 6390 új megbetegedés

Kattintson a mai adatokért!



2021. november 29., Hétfő
„Kellemes” novembervég

Lesz itt minden: éjszakai fagy, erős szél, vegyes halmazállapotú csapadék és ez csak a kedd.


Sikeres volt az oltási akcióhét, ezért nem ér véget

Itthon az oltási akcióhét első hat napján több mint 740 ezren vették fel a védőoltást.



2021. november 28., Vasárnap
Eseménydús napok

Változékony, időnként szeles idő vár ránk több hullámban változó halmazállapotú csapadékkal.


Kezdődik az adventi időszak

A fények meggyújtásával egyre közelebb kerülünk az ünnephez.



2021. november 27., Szombat
Csigagyár

Újabb mediterrán ciklon érkezik, hatására több hullámban számíthatunk jellemzően esőre, záporra, de estétől, késő estétől nyugat felől növekszik a halmazállapot-váltás esélye.


Elmarad a szigligeti csobbanás

Az Újévi Csobbanás szervezői a járványügyi helyzet miatt lemondták a népszerű január elsejei szigligeti fürdőzést.


Megjelent a 100 milliós pályázat!

A felhívás keretein belül lehetőség van új szálláshelyek építésére, vagy a már meglévők továbbfejlesztésére, az ezekhez kapcsolódó turisztikai szolgáltatások kialakítására valamint az ehhez szükséges eszközök beszerzésére.


Háziorvosi szakmai vezető: a gyerekek oltásával mérföldkőhöz érkezhet a járványkezelés

Az oltás a gyerekeket is jobban védi a betegség súlyos lefolyása ellen, hasonlóan a felnőttekhez.



2021. november 26., Péntek
Ciklonok fogságában

Az időjárásunkat alakító mediterrán ciklon éjszaka távozik, de a hétvégén egy újabb irányítása alá kerülünk, emiatt több hullámban várható csapadék.



Orbán Viktor: meghosszabbítjuk az oltási hetet

A miniszterelnök jelezte, hogy ha sikerül a fertőzések növekedését megakadályozni, akkor nincs ok a zárásra.



2021. november 25., Csütörtök
A szakképzési intézményekbe való belépéshez védettségi igazolvány kell majd a külsősöknek

A tanulót kísérő egy nagykorú személy, például szülő, nagyszülő a védettség igazolása nélkül csak az intézményvezető által meghatározott pontig mehet be az iskola területére.


Több babapiskótánál is talált problémát a Nébih

Élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból egyik termékkel sem akadt gond, nyolc termék esetében azonban előfordultak az aromával bevitt színezék jelölésének hiányával, a tápértékjelöléssel vagy épp az összetevők felsorolásával kapcsolatos jelölési hib


Koronavírus - Továbbra is 12 ezer felett az új megbetegedések száma

6 millió 72 ezer a beoltott, 12 165 az új fertőzött, elhunyt 185 beteg.


Már csak egy hét maradt a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések cseréjére

Az idei kampányban több biztosító is számottevő mértékű díjcsökkentést hajtott végre.



2021. november 24., Szerda
Akkor most kopog?

Katalin kopog is – meg nem is: a fagyos reggelt az ország túlnyomó részén enyhe, egyes helyeken igen enyhe nappal követi.


Csokit és mesekönyvet adományozhatsz a balatonlellei jégpályán

November 26-án nyit a Balaton egyik legrégebbi jégpályája, ahol az első napon akár csokoládéval is lehet fizetni.


Madárinfluenza: Mit lehet és mi tilos a védőkörzetben?

Útmutató készült élő állatok és állati eredetű termékek szállításához.




2021. november 23., Kedd
Csípős éjszaka

Anticiklon helyeződik a Kárpát-medence felé.


Félhetnek az állatszaporítók

Akár öt évet is kaphatnak.



Hétfő délig 51 ezer vakcinát adtak be

Sikeresen indult az oltási akcióhét.



2021. november 22., Hétfő
A napsütés visszavág

Az átvonuló hidegfront mögött éjszakától egyre szárazabb levegő érkezik a Kárpát-medencébe. 


Megjelent az online szja-nyilatkozat kitöltését segítő videó

Az úgynevezett Visszado-nyilatkozatot csak azoknak kell az idén december 31-ig kitölteniük és elküldeniük, akik a családi kedvezményre jogosultak, de a családi pótlékot nem ők kapják kézhez.


Koronavírus - 27 209 az új fertőzött, elhunyt 392 beteg

Mutatjuk a hétvégi összesített adatokat.



2021. november 21., Vasárnap
A napsütés a vesztes

A délnyugat felől érkező enyhébb és az észak felől érkező hidegebb légtömeg éppen felettünk találkozik, ennek legnagyobb vesztese a napsütés lesz.


Fontos tudnivalók az oltási hétről

Az átoltottság további növelése és a járvány megfékezése érdekében 2021. november 22-28. között oltási akcióhét lesz a kórházi oltópontokon reggel 7 és este 19 óra között.


Januártól újra pályázhatnak a falvak

2022-ben már januárban kiírják a Magyar Falu program első pályázatait.



2021. november 20., Szombat
Ki lesz az erősebb?

Éjszaka nagy területen képződik köd, illetve rétegfelhőzet, amelynek kiterjedése holnap napközben ugyan csökken, de a napsütés ereje ilyenkor már nem olyan erős, illetve a szél is mérséklet marad, így lesz, ahol tartósan borongós lesz az idő.


Ingyenes és könnyen kiváltható

A gyógyszert a koronavírusos betegeknek a hozzátartozójuk vagy ismerősük is kiválthatja, csupán a taj-szám bemondása szükséges. 


Mától ismét kötelező a maszk az üzletekben, a bevásárlóközpontokban

Az egészségügyi dolgozók  számára kötelező a megerősítő harmadik oltás felvétele. 



2021. november 19., Péntek
Anticiklon perem

Pár nap eseménytelenség vár ránk az időjárásban. A legtöbb helyen azért kisüt a nap, de ahol beragad a ködfelhőzet, ott 8-10 fokkal hidegebb lesz.


Emlékérme Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére

A Magyar Nemzeti Bank „Árpád-házi Szent Erzsébet” megnevezéssel kivételesen magas, 100 000 forint névértékű arany és 2000 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsát november 19-én.




2021. november 18., Csütörtök
Ünnepek alatt és a hétvégéken fokozottan aktívak a kiberbűnözők

Ez a taktika előnyt biztosít számukra, mivel a szervezetek hálózatát védő szakemberek csapata és IT-támogatása hosszabb ideig korlátozott kapacitással működhet.


Zárt térben is kötelező lesz a maszk használata szombattól

Az 500 főnél nagyobb rendezvényeket ismét csak védettségi igazolvánnyal lehet majd látogatni.



Elvileg hidegfront

Ma egy gyenge hidegfront vonul át fölöttünk.



2021. november 17., Szerda
Öt szakma, amely 2022-ben is biztos megélhetést kínál

Szinte mindenkinek a családjában, ismeretségi körében akad olyan, akinek a pandémia miatt újra kellett gondolnia saját helyzetét, lehetőségeit a munkaerőpiacon.



2021. november 16., Kedd
Borongós, nyirkos idő

Fordul a kocka, szerdán inkább már a felhős, szürke, párás, egyhangú idő lesz igaz az ország legnagyobb részére. A délkeleti területeken azonban lesznek szakadozások a felhőzetben, így ott nyílik esély némi napsütésre.


A NAV ügyfélszolgálatain kötelező a maszkviselés

Az ügyfélszolgálatok felkeresése helyett érdemes a NAV online szolgáltatásait használni.



A Favipiravir segíthet megelőzni a súlyosabb tüneteket

A gyógyszer gátolja a vírusok szaporodását és a tapasztalatok szerint jó eséllyel megakadályozza a tünetek súlyosabbra fordulását és ezzel a kórházba kerülést.



2021. november 15., Hétfő
Mától az üzemanyag ára nem lehet magasabb 480 forintnál

A rögzített ár a 95-ös benzinre és a dízelre vonatkozik, egyelőre február 15-ig.


Magyarország zöld úton jár

Új konzultációt indít a kormány.



2021. november 14., Vasárnap
Kettősség

Szerdáig még anticiklon alakítja időjárásunkat, az ország egyes részein tartósabban borult, párás időre lehet számítani.


Csak védettségivel látogathatóak a budapesti karácsonyi vásárok

Tavaly a vásárt nem lehetett megtartani, idén pedig nagy hangsúlyt fektetnek a biztonságra.


Egymásért és a vásárlókért

Tizenhetedik alkalommal került megrendezésre az Európai Kereskedelem Napja.



2021. november 13., Szombat
Kissé másként mint eddig

A tőlünk nyugatra kimélyülő ciklon előoldalán az eddiginél nedvesebb léghullámok érik el térségünket, ezért az éjszakánként kialakuló köd és rétegfelhőzet mellett már vastagabb felhők is sodródnak fölénk.


Hétfőtől kötelező a maszkviselés a kormányablakokban

Az intézkedés célja az emberek egészségének megóvása, a koronavírus terjedésének csökkentése.



2021. november 12., Péntek
Téli üzemmódra állt a Magyar Közút

19 megyei igazgatóságán, 95 mérnökségén és a központi irányításban is 0-24 órás szolgálatra állnak át a szakemberek.




2021. november 11., Csütörtök
Kell a harmadik oltás!

Az oltások védettségi hatékonysága hat hónap után csökken.


Koronavírus - 8394 az új fertőzött, elhunyt 132 beteg

A védőoltás után kialakuló védettség  - minden vakcina esetében - néhány hónap elteltével gyengül, ezért a vírus elleni erősebb védelem érdekében minden 18 év feletti, már több mint 4 hónapja oltottnak javasolt a harmadik oltás felvétele.



2021. november 10., Szerda
Ködös jövőkép

A következő napokban sem várható drasztikus fordulat időjárásunkban. A jövő hét elejétől azonban jelentősen megnő a bizonytalanság.




2021. november 09., Kedd
Beködölünk?

Igazi őszi idő várható.


Meghosszabbították az átjárást a Szép-kártya egyes alszámlái között

2022. szeptember 30-ig mintegy egymillió munkavállaló a kártya bármelyik zsebéből fizethet a szálláshelyért, a vendéglátásért vagy a szabadidős-szolgáltatásért.


Koronavírus - 4588 az új fertőzött, elhunyt 123 beteg

588  új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 914 586 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.



2021. november 08., Hétfő
Esőmentes hétköznapok

Kedden napközben már általában napos, csapadékmentes időre készülhetünk, az éjszaka képződő köd, valamint rétegfelhőzet feloszlása után.


A héten kezdődik a novemberi nyugdíjak kézbesítése

Átlagosan 100 ezer forint a plusz az októberi összeghez képest.


Koronavírus - 17 834 az új fertőzött, elhunyt 214 beteg

A hétvégi összesített adatokat közöljük.



2021. november 07., Vasárnap
Frontok, majd nyugalom

Egyre több helyen számítani lehet esőre, záporra.


Jónak lenni jó!

A Covid-árvák támogatására gyűjt a közmédia jubiláló karitatív műsora.



2021. november 06., Szombat
Felhősebb folytatás

Vasárnap szórványosan csapadék is előfordulhat, az esti óráktól pedig egy hidegfront is eléri hazánkat.


A kormány oltási akcióhetet indít a kórházi oltópontokon

November 22. és november 28. között 101 megyei és városi kórházban várják az oltakozni szándékozókat reggel 7 és este 19 óra között.



2021. november 05., Péntek
ITM: már az év végi hajrá előtt is magasan szárnyal az elektronikus kereskedelem

Cseresnyés Péter szerint az e-kereskedelem minden jel szerint képes lesz „még egy jókora lapáttal rátenni” a tavalyi teljesítményére.


Átmenetileg megnyugszik

Mindenütt megszűnik a csapadék, holnap az északi megyékben már derült, napos, idő várható a köd és rétegfelhőzet feloszlását követően.


Orbán: Az oltás a legfontosabb védelmi intézkedés

Az oltatlanok életveszélyben vannak.


Koronavírus - kattintson a pénteki adatokért!

A járvány negyedik hullámának megfékezése és az átoltottság növelése érdekében a kormány 2021. november 22-28. között oltási akcióhetet indít.


Egyszerre is beadható a koronavírus és az influenza elleni védőoltás

Bárki megkaphatja a két vakcinát együtt, nem csökken egyik oltóanyag hatásossága sem



2021. november 04., Csütörtök
Ismét a régi kerékvágás

Hazánkban egyre inkább csökken a csapadékhajlam, ismét a napsütés kerül főszerepbe.


Koronavírus - kattintson a csütörtöki adatokért

Az új megbetegedéseket a delta vírusmutáns okozza, a legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak.


Jöhet a béremelés

A minimálbér 200 ezer forintra, a garantált bérminimum 260 ezer forintra emelkedik.



2021. november 03., Szerda
Szokatlan fordulatok

Ritkának mondható a novemberi zivatar, valamint 20 foknál melegebb sincs túl gyakran ilyentájt, de a csütörtöki nem egy szokványos nap lesz időjárási szempontból.


A maszkok kétharmada megbukott az ellenőrzésen

A fogyasztóvédelmi hatóság a járványhelyzetben fokozottan ellenőrzi, a vámhatáron is szűri a védőeszközöket. A tapasztalatok felemás képet mutatnak.



Brüsszel térítse meg a határvédelem költségeit!

Orbán Viktor miniszterelnök ismét felszólította az Európai Bizottság elnökét, hogy a testület térítse meg a magyar határvédelmi intézkedések költségeit.



2021. november 02., Kedd
Esőszünet

Az egyik hullámzó front továbbáll, egy kisebb szünet után viszont érkezik is a következő.


Értük is égnek a mécsesek

Fél év alatt tizenhatan fulladtak a Balatonba.


Véget értek az őszi írásbeli érettségik

A tanév rendjében meghatározott tíz vizsganapon 193 helyszínen mintegy 17 400 érettségiző adott számot tudásáról október 28-ig.


Koronavírus - 1867 új megbetegedés

A kormány a harmadik oltás felvételére biztatja a korábban beoltottakat.



2021. november 01., Hétfő
Lesz itt (majdnem) minden

Országszerte várható eső, zápor.


Ezért lehet indokolt a harmadik oltás felvétele

Azért is nőhet a koronavírus-fertőzöttek száma most Magyarországon, mert a korábban megkapott két oltás már nem nyújt elég védelmet.


Koronavírus - 11 ezer felett az új fertőzöttek száma

A hétvégi összesített adatokat közöljük.


„Égig érjen a fény, egy-egy gyertya égjen”

November 1. mindenszentek ünnepe, november 2. a halottak napja a keresztény világban.




+