Továbbra is ciklon alakítja időjárásunkat, így érdemi változásra holnap sem számíthatunk még.
Magyarországon évente 1200 nő betegszik meg méhnyakrákban, 400-500-an pedig bele is halnak a betegségbe.
Az aktív fertőzöttek száma 19 806 fő.
A hét közepétől a parlagfű pollenkoncentrációja országszerte az alacsony tartományban várható.
Kelet felől húzódik fölénk egy ciklon, emiatt az északkeleti megyékben a hét közepén jelentősebb csapadék hullhat. Utána sem nyugszik meg időjárásunk, hisz pénteken és szombaton jelentős melegedés, majd a hét legvégén markáns hidegfront várható.
Az országos éves e-matricák mindig a tárgyévet követő év január végéig érvényesek, ezt a típust - díjkategóriától függően - nyárig éri meg megvásárolni.
Az ENSZ kezdeményezésére idén először szerveztek meg a világnapot, amelyen a tudatos fogyasztás fontosságára hívják fel a figyelmet.
Az aktív fertőzöttek száma 19 637 fő.
Januártól a 11 százalékosra mérséklődő kisvállalati adó (kiva) bevételi értékhatára a kétszeresére, azaz 3 milliárd forintra emelkedik.
Pár fokkal hűvösebb levegő érkezik fölénk.
Rendkívül fontos, hogy a fogyasztók tisztában legyenek azzal, hogy mit vásárolnak.
Csütörtöktől minden iskolában mérik a testhőmérsékletet, a nagyobb iskoláknál hőkapukat állítanak fel.
Az aktív fertőzöttek száma 18 815 fő.
Magyarország számára lesz koronavírus elleni vakcina és mindenkinek, aki akarja, időben elérhető lesz az oltóanyag.
A Nébih egyúttal játékos kihívásra invitálja mindazokat, akik az útmutató segítségével állítják össze otthoni élelmiszertartalékukat.
Az aktív fertőzöttek száma 18 137 fő.
Októbertől élesben működik a HulladékRadar alkalmazás.
A nemzetközi zsűri két egyesült államokbeli épülettel együtt válogatta be a Magyar Zene Házát a döntőbe.
Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról Magyarország .
Akár 250 millió forintos kedvezményes hitelt is kaphatnak a turisztikai cégek.
Az applikációt már félmillióan használják, és jelenleg is az egyik legnépszerűbb ingyenes egészségügyi alkalmazás a magyarországi letöltési listán.
Az aktív fertőzöttek száma 17 248 fő.
Bár a járvány miatt elmaradtak a külföldi vendégek, a belföldi horgászok nagyobb aktivitása miatt az idei statisztikák eddig a tavalyihoz hasonlóan alakultak.
Reggelig többnyire erősen felhős időben lesz részünk, és nyugat felől több hullámban számíthatunk esőre, záporra, zivatarra.
A növekedés meglepte a hulladékgazdálkodási szakembereket, mivel az e-hulladék mennyisége az előző években stagnált.
A jegybanki kibocsátások több mint fél évszázados történetében most először jelenik meg négyzet alakú ezüst emlékérme.
Az aktív fertőzöttek száma 16 464 fő.
Ősszel is van miért az üdülőrégióba utazni, ahol a gyönyörű környezetben egyebek közt szüreti bálok és kulturális programok várják a látogatókat ilyenkor is.
...a nyárias időből. Pénteken markáns frontrendszer érkezik, az eddigi szeptemberi csapadékhoz képest sok esővel, jó 10 fokos lehűléssel.
A fertőzés gyanúja esetén a háziorvos rendeli meg az Országos Mentőszolgálatnál a vizsgálatot.
Az aktív fertőzöttek száma 15 673 fő.
Kampányt indít a nélkülözők segítésére az Élelmiszerbank.
A koronavírus vízzel, szennyvízzel az eddigi vizsgálatok alapján nem fertőz, viszont a szennyvíz vizsgálatával nyomon lehet követni a vírus terjedését.
Csütörtökön még a szebbik, péntektől a szomorkásabb arcát mutatja majd az időjárás.
A Szupermenta program legújabb tesztjén egy minőségi és számos jelölési hiba miatt 11 termék esetében indítottak hatósági eljárást.
Átadták az 1,2 milliárd forintból épített Kis-Balaton Látogatóközpontot.
Több intézmény változtatott házirendjén, hosszabb ebédidőt biztosítva a tanulóknak.
Egyelőre nincs szó arról, hogy ne tartanák meg a szóbeliket.
Az aktív fertőzöttek száma 15 104 fő.
Aki a felszólítás ellenére sem visel maszkot, az nemcsak maga és utastársai egészségét veszélyezteti, hanem bosszúságot is okoz a vonaton közlekedőknek.
A kérdőívet mintegy 20 ezer ember töltötte ki, 91 százalékuk számára kiemelten fontos a környezetvédelem.
A száraz, eseménytelen időjárás helyét záporokkal, zivatarokkal tarkított napok veszik át, a hét végére pedig nagyobb fordulat is érkezik, de továbbra is nagy a bizonytalanság a részleteket illetően.
Az élelmiszerlánc-biztonság szakmai irányításért dr. Bognár Lajos országos főállatorvos felel a jövőben
Az aktív fertőzöttek száma 14 246 fő.
A külföldről Magyarországra érkezőknek szintén ennyi ideig kell karanténban maradniuk, azonban két negatív PCR-teszttel szabadulhatnak.
Kedden még nagyrészt nyugodt időre számíthatunk, aztán késő délutántól már elkezd mozgolódni a légkör, és ezt követően a záporok, zivatarok esélye is egyre jobban megnő.
Az oltás - mint a lányok esetében is - önkéntes és ingyenes.
Az agrárcenzus célja, hogy megbízható és naprakész képet kapjunk a mezőgazdaság aktuális állapotáról, a gazdaságok szerkezetéről.
Az aktív fertőzöttek száma 13 779 fő.
A dolgozók maszkban vannak és mától a donoroknak is kötelező maszkot hordaniuk.
A kormány új tájékoztató filmeket jelentet meg a koronavírusjárvány elleni védekezéssel kapcsolatban.
Hétfőtől minden olyan helyiségben, amelyben vonatra vagy buszra várakoznak az utasok, kötelezően viselni kell a maszkot.
A zöldségek ára mindössze néhány százalékkal emelkedett tavalyhoz képest.
Itt vannak 2020 toplistás kiránduló- és vendégcsalogató helyei.
A munkahelyeket és a családok életszínvonalát a járvány ideje alatt is meg kell védeni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök.
Az aktív fertőzöttek száma 12 916 fő.
15 százalékkal több árbevételre számít a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.
Az új szabályok gyakorlati részletei.
Egyes cégek ingyenes szűrővizsgálat címén igyekeznek behálózni idős embereket
Az aktív fertőzöttek száma 11 863 fő.
Egy kőszegi szakértő szerint az időjárásnál is nehezebb alkalmazkodni a fogyasztási szokások megváltozásához.
Az átvonult hidegfront után csak a reggelek emlékeztetnek arra, hogy ősz van. A folytatásban sem fogunk fázni a délutáni órákban!
Az ország déli és keleti megyéiben október 3. és 18. között zajlik majd a vakcinázás.
A legnépszerűbb úti cél Siófok, Balatonfüred, Hévíz, Balatonlelle és Zalakaros volt.
Hat idős, krónikus beteg is életét vesztette az új koronavírus-járvány miatt.
A gyermekvédelmi oltalom alatt álló 23 ezer gyerek több mint kétharmada él nevelőszülőknél.
A segítők nem kerülnek semmilyen közvetlen kapcsolatba feltételezett beteggel vagy vírushordozóval, csak telefonos egyeztetésről van szó.
A péntek délután érkező hidegfront hatására a következő napokban visszaesik a hőmérséklet.
Véglegesen elérhető marad a telefonon keresztüli gyógyszerfelírás lehetősége.
A tavalyinál is többen küldtek eddig képet a Magyarország kormánya által szeptember 1-jén másodszor meghirdetett Magyarország 365 fotópályázatra.
Az ügyészség is az E-ügyintézést javasolja ügyfeleinek.
Az aktív fertőzöttek száma átlépte a tízezret.
A járványügyi szakemberek szerint a második hullám valamikor december–január tájékán éri el a csúcspontját, mondta el tegnapi bejelentkezésében Orbán Viktor.
Első alkalommal rendeztek hungarikum koktélversenyt.
Az applikációt május óta 35 ezren töltötték le.
Nagyobb a kereslet a kevesebb étkezési búzára, ez pedig feljebb tornázta az árakat.
Az aktív fertőzöttek száma 9653 fő.
Idén a korábbi évek javuló tendenciája nem folytatódott.
... és megérkezik a hidegfront, ám markánsabb lehűlésre csak egy nappal később, azaz pénteken számíthatunk.
A Tűzifát okosan elnevezésű felület a vásárlók és a tisztességes termelők, kereskedők egymásra találását segíti.
Könnyen lehet bizonyítani, hogy a jól felhelyezett maszk nem akadályozza a levegővételt.
Vasárnapig tart a Magyar Nemzeti Parkok Hete.
Az önkormányzata az idén közel egymilliárd forintos veszteséget kénytelen elkönyvelni.
Az aktív fertőzöttek száma 9103 fő.
A csütörtökön várható hidegfront a nappali felmelegedést mintegy 8-10 fokkal veti vissza, de előre láthatólag csak elszórt záporokat, zivatarokat okoz.
Jótékonysági főzőnappal ünnepelte a Zalakarosi Fürdő nyitásának 55. évfordulóját.
Bár a jövőre életbe lépő energiahatékonysági szigorítások kissé bonyolultabbá tehetik a hitelfelvételi folyamatokat, az ingatlanközvetítői tapasztalatok alapján a korszerűen megépített társasházi lakásokat és házakat drágábban, és az átlagoshoz képest fel
Folytatódnak a bringás fejlesztések.
Az adatbázis mindenki számára hozzáférhető, szabadon kereshető.
Az intézkedés mintegy 100 ezer embert érint.
Fontos határidő közeleg mintegy 270 ezer felsőoktatási hallgató számára.
Az aktív fertőzöttek száma 8394 fő.
Az ellenőrzött élelmiszertételek 5,3%-át, 12,5 tonna élelmiszert kellett kivonni a forgalomból.
Szombaton a leghidegebb órákban helyenként 1 fokig is lehűlhet a levegő.
Eredményes volt a Magyar Vöröskereszt nyári véradókampánya.
Ha a lakosság 80 százaléka hordana maszkot, a fertőzések száma a tizedére csökkenne.
282 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 16-an vannak lélegeztetőgépen.
A kormánynak volt egy vállalása, hogy amennyi munkahelyet a vírus tönkretesz, annyit fognak teremteni.
A kormányfő a biztonsági szabályok betartását is kérte az emberektől.
A kormány célja, hogy a járvány elleni védekezés fenntartása mellett a mindennapi életet korlátozó intézkedéseket elkerülje.
Az aktív fertőzöttek száma 7134 fő.
Nem engedhető meg, hogy a vírus újra megbénítsa az országot, mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Kossuth Rádióban.
Csaknem 60 szépségápolási cikk esett át laborvizsgálaton, miközben minden egyéb termék megfelelt az előírásoknak, nyolc hennafesték a mikrobiológiai tisztaság szempontjából megbukott.
259 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 12-en vannak lélegeztetőgépen.
A gazdaságvédelmi akcióterv egyik első intézkedése volt, hogy akik 2020. augusztus 31-ig záróvizsgát tettek, nyelvvizsga nélkül is megkaphatták diplomájukat.
A jó minőségű pálinka alapfeltétele a jó minőségű cefre. Íme néhány hasznos információ az elkészítéséhez.
234 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 11-en vannak lélegeztetőgépen.
A rendőrség az autóbusz-állomásokon és az autóbuszokon szúrópróbaszerűen ellenőrzi a maszkviselési kötelezettség betartását.
Idén hétszázezerrel többen intézték adóügyeiket az Ügyfélkapun.
221 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 13-an vannak lélegeztetőgépen.
A szennyvízben kimutatható koncentrációnövekedés 4-10 nappal előzi meg a tünetes megbetegedések számának növekedését.
A közelmúltban a hazai és a nemzetközi sajtóban is találkozhattunk bizonyos kéretlen vetőmagcsomagokról szóló hírekkel.
Budapestről Nagykanizsára és Keszthelyre továbbra is külön-külön kétóránként közlekednek gyorsvonatok.
A látogatási tilalom alól csak abban az esetben adható felmentés, ha valaki végstádiumú hozzátartozójától szeretne elbúcsúzni.
192 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 12-en vannak lélegeztetőgépen.
Lemondás miatt novemberben új polgármestert választanak Zalaszabarban.
Helyreállíttatják és „vandálbiztossá” teszik a korábban megrongált, a Festetics-flottillának emléket állító keszthelyi mementót.
Szeptembertől az Ipoly Erdő Zrt. által működtetett kisvasút is csatlakozott a Kajla programhoz.
Három kategóriában várják professzionális, illetve amatőr fotósok felvételeit.
164 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 11-en vannak lélegeztetőgépen.
A válaszokból a koronavírus várható terjedését próbálják előre jelezni a járványmatematikai kutatók.
A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn általában 25 és 30 fok között alakul.
A kérdőívek feldolgozása már zajlik, s szeptemberben lehetnek meg az eredmények
Magyarország ízeit bemutató brosúrák jelentek meg.
A kór szövődményeibe nem halt bele senki az elmúlt 24 órában.
Bemutatták a világszerte több mint 350 millió példányban elkelt Rubik-kocka történetét ismertető kötetet.
A szakrendelések egyelőre változatlanul működnek.
139 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük kilencen vannak lélegeztetőgépen.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 28-30 fok körül alakul.
A parlagfű pollenkoncentrációja ezekben a napokban csúcson van.
A fertőzöttek száma ismét emelkedik, ezért nagyon fontos továbbra is a fegyelmezettség.
Az új gócok elsősorban olyan helyeken alakulnak ki, amelyeket főként fiatalok látogatnak.
A borászok 2,2 milliárd forintnyi támogatási kérelmet nyújtottak be az agrártárcához.
A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 23 és 27 fok között valószínű.
Cseresnyés Péter ismertette, hogy a legnagyobb mértékben, 3,3 százalékkal az élelmiszer- és élelmiszer jellegű kiskereskedelmi forgalom növekedett.
Mintegy 30 ezer fiatalt segített munkatapasztalathoz a nyári diákmunka program.
Kanizsán két fertőzött van hatósági karanténban, úgy tudjuk, tart a kontaktkutatás.
A vízhiány már így is komoly probléma, amelyet tovább súlyosbít a folyamatos vízlopás.
A koronavírusnak köszönhetően rekordmértékű, éves összevetésben 34,8 százalékos bővülést, bruttó 355 milliárd forintos forgalmat ért el a belföldi e-kereskedelem az első 6 hónapban.
4 hónap alatt csaknem 85 ezer bejelentés érkezett a biztosítókhoz.
365-tel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon, elhunyt három idős beteg.
A Duna House adatai alapján a hazai jelzáloghitelpiac is visszazárt augusztusban.
Ma még a Dunántúlon néhol viharossá fokozódik, majd szerda délután mindenütt mérséklődik a légmozgás.
A Nébih szakembereinek három különböző gyártótól több mint 11 ezer liter vízzel hígított bort kellett visszahívnia.
A tanévkezdés miatt többen veszik igénybe a közösségi közlekedést, így az eddiginél is fontosabbnak tartják a koronavírus terjedésének megakadályozását.
Gyorsan reagáltak a donorok az Országos Vérellátó Szolgálat felhívására.
A betegeknek szeptember 30-ig van lehetőségük véleményt formálni a patikák munkájáról.
Kórházban 96 koronavírusos beteget ápolnak, közülük heten vannak lélegeztetőgépen.
A koronavírus-járvány miatt fokozott óvintézkedések mellett, de hagyományos formában kezdődik meg a tanítás az iskolákban.
Ideiglenesen a teljes belső határon visszaállította a határellenőrzést a magyar kormány.
Jóval kevesebb gabona termett az idén.