Az adó első részletét 2021. április 15-éig, a második részletét szeptember 15-éig kell befizetni.
Nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtést szervez a Katolikus Karitász.
Idén online nyerhetnek a gyerekek betekintést a munka világába.
Elhunyt 107 többségében idős, krónikus beteg.
Múlt héten nagy valószínűséggel szopornyicától legyengült róka került az állatmentőkhöz, amit a tatai Derítő-tó jegéről halásztak ki.
Jelentősen csökken a szálló por mennyisége a légkörben szombatra.
A károsítóval fertőzött szőlőnövényeket gyógyítani nem lehet, a védekezés csak a megelőzésre szűkül.
Húsvétra az összes regisztrált, mintegy 2,6 millió fő, megkapja legalább az első oltást, ami azt jelenti, hogy az EU-ban nálunk lesz a legmagasabb oltási arány.
Magyarország álláspontja egyértelműen az, hogy ha nem tartjuk fent a jelenlegi szabályokat, akkor a nyári időszámítás a jobb.
4668 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést.
Az évszakhoz képest több fokkal melegebb idő várható számottevő csapadék nélkül.
A harmadik hullám elérte Magyarországot, egyes előrejelzések szerint a számok drámaian romlani fognak a következő egy-két hétben.
A régi hajók rekonstrukciója mellett érkeznek az újak is.
4385 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést.
A világ 80 faja már kihalt, közülük 16 tavaly, egyetlen év alatt.
Átadták a tulipános osztályt a Semmelweis Egyetemen.
4353 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 407-en vannak lélegeztetőgépen.
A NAK közleményben hangsúlyozza, fellépnek az ismeretlen eredetű élelmiszerek beáramlása, a gazdálkodók tönkretétele ellen.
Éjszaka sokfelé képződik köd, illetve rétegfelhőzet, ami napközben fokozatosan oszladozik, zsugorodik, de néhol tartósabban megmarad.
Áprilisra 518 ezer vendégéjszakányi foglalás szerepel a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatbázisában, és a foglalások száma napról napra nő.
Az ITM kiemelten fontosnak tartja, hogy a paralimpikonokról, a parasportról szóló digitális ismeretterjesztő programot a tárca által fenntartott középfokú intézmények diákjai számára is elérhetővé tegye.
Ezzel 65-re emelkedett azoknak a magyar agrártermékeknek a száma, amelyek az Európai Unióban oltalmat élveznek.
1628 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést.
133 igen szavazattal, 55 nem ellenében, egy tartózkodás mellett megszavazta az Országgyűlés a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot.
A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden a napos területeken 11 és 17 fok között alakul.
Huszonkilenc somogyi gazda, polgármester és vadásztársasági elnök adott ki közös nyilatkozatot az erdőket felszántó illegális motorosok miatt.
A három vagy több gyermeket nevelő családoknak legalább hétüléses autó vásárlásakor a kormány a jármű árának felét, maximum 2,5 millió forintot támogatásként kifizet.
Az érintett vállalkozások így négy hónapon keresztül mintegy százmilliárd forinttal gazdálkodhattak tovább.
2623 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést.
A szigorú korlátozások ellenére is emelkedő járványügyi adatok hazánkban is figyelmeztető jelként szolgálnak.
2912 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 47 beteg.
A kormány mindenki véleményére számít.
A vadmentők fekete éve jön...
A cél az, hogy a gyermekek tudatosabban és biztonságosabban mozogjanak a hétköznapi forgalmi szituációkban.
2995 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést.
A több mint 3 milliárd forintos fejlesztésből többek között igyekeznek megszabadítani a tavat a hordalékoktól is.
A következő napokban enyhe levegő érkezik fölénk, emiatt lesznek tartósabban felhős, ködös, hűvös és lesznek napsütötte, tavasziasan enyhe időjárású vidékek is.
Amelyik görbe gyorsabb lesz, az dönti el a sorsunk, mondta a miniszterelnök a Kossuth Rádióban.
Az első öt helyen szereplő célok: a belső terek megújítása, a nyílászárók, a fürdőszoba, a fűtési rendszer felújítása, illetve cseréje, valamint az épület szigetelése.
A számok a harmadik hullámot jelzik.
Az ország délnyugati megyéiben egyértelműen a tél áll vesztésre a következő napokban a tavasszal szemben folytatott harcban.
A kérdőívet a vakcinainfo.gov.hu és a nemzetikonzultacio.kormany.hu oldalon is ki lehet kitölteni.
Több száz millió forintot osztanak szét.
Azok a fiatalok, akik diákszövetkezeten keresztül vállalnak munkát, teljesen adó- és járulékmentesen kapják kézhez a fizetésüket.
2853 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést.
Sokan a friss zöldségeket részesítik előnyben, a fagyasztott és konzerv zöldségeket mellőzik.
Ráadásul ehhez még jégoldó folyadékra sem lesz szükség, megteszi az időjárás maga.
Krónikus beteg kaphat védőoltást? Ki értesíti az oltandókat? Vissza lehet utasítani az oltást, a vakcinát?
A témák között szerepel, hogy a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedéseket fokozatosan, lépésről lépésre vagy a járvány végén egy lépésben kell-e feloldani.
4014 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 321-en vannak lélegeztetőgépen.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -5 fok között alakul.
Büntető feljelentést tett a Miniszterelnöki Kabinetiroda.
Aki lecsúszik a március 16-ai határidőről, az május 20-áig személyesen, a NAV ügyfélszolgálatain kérheti adóbevallási tervezetének nyomtatását.
Még nagyobb szerepe lehet a vizsgákon a tanulói kreativitásnak, problémamegoldó készségnek.
Az operatív törzsön elmondták azt is, hogyan lehet vakcinát választani.
823 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést.
2021. január 1-jével elindult minden idők legnagyobb otthonteremtési programja.
Melegfront érkezik, emiatt kedden már nem lesz az előző napokéhoz hasonló zavartalanul napos idő.
Évente több mint 400 millió gerinces állat pusztul el az utakon világszerte.
A gazdaság-újraindítási akcióterv részeként négy kiírásban, közel 30 milliárd forint értékben pályázhatnak a cégek fejlesztési forrásokra.
Több olyan intézkedés is született a közelmúltban, amely a gyermekek óvodai és iskolai életét, étkeztetését, sportolását és táboroztatását érinti.
A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 298 008 fő, az aktív fertőzöttek száma 77 039 főre csökkent.
1707 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést.
A védettséget igazoló kártya a személyazonosító igazolvány vagy útlevél felmutatásával együtt érvényes.
Idén plusz egy heti nyugdíjat kapnak a nyugdíjban és a nyugdíjszerű ellátásban részesülők a 13. havi nyugdíj fokozatos visszaépítésének első lépéseként, az összeget pénteken kezdték utalni.
2020 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést.
Gyopáros Alpár kiemelte: a kormány 2021-ben 45 milliárd forinttal támogatja a kisboltok működését.
A következő napokban még vendégünk marad a hideg, sarkvidéki eredetű légtömeg, éjszaka erős fagyokra számíthatunk, de napközben is általában fagypont alatt marad a hőmérséklet.
A kormányfő úgy véli, hogy ha tudják tartani a mostani oltási menetrendet, akkor Magyarország más hasonló méretű országokhoz képest május végére mintegy 3,5 millió emberrel többet tud majd beoltani.
A gyógyultak száma folyamatosan nő.
Éjszaka mínusz 20 foknál is hidegebb lehet!
Megjelent a kormányrendelet, amely részletezi, milyen tevékenységek esetén nem kell bérleti díjat fizetni az önkormányzati, illetve állami tulajdonú ingatlanok után.
A hideg levegő a hét második felében is kitölti majd a Kárpát-medencét, némi enyhülés csak vasárnaptól lehet.
A szakemberek szerint jobban megéri magyar termelésű virágot vagy friss vegyes tavaszi csokrot vásárolni, mint egy szál drága import rózsát.
Az okmányt azok kaphatják meg, akiket beoltottak a koronavírus ellen vagy bizonyítottan átestek a betegségen.
Most úgy tűnik, hogy a védőoltások hatásosak a brit variáns ellen is, és megakadályozzák a súlyos betegség kialakulását, ezért fontos, hogy mindenki megkapja a vakcinát.
1 862 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést.
Markáns lehűlés érkezett erős, viharos széllel, csapadékkal.
Egyelőre még a hideg és a meleg levegő határán egyensúlyoz térségünk, de a következő napokban egyértelműen győz a hideg és jön a tél.
Ráadásul hatalmas esőzések is várhatók.
A gyógyultak száma folyamatosan nő.
Szerda késő estétől egyre többfelé viharossá fokozódik a szél.
Az internetes és csomagküldő értékesítés éves forgalma tavaly múlta felül először az ezermilliárd forintot.
1079 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, és elhunyt 94 többségében idős, krónikus beteg.
Folytatódik a legidősebbek oltása, és elkezdődik a 60 évnél fiatalabb, krónikus betegséggel küzdő emberek oltása is.
Csütörtökön markáns lehűlés érkezik erős, viharos szél kíséretében, de addig sem nyugszik meg időjárásunk, több alkalommal is számíthatunk csapadékra.
A Nébih kéri, hogy aki vásárolt a termékből, ne adja a kutyájának.
Mindenki számára van segítség.
Marton Zsolt családreferens püspök házasság heti üzenete az elköteleződésről.
A kérdőívet egy hónapon át lehet kitölteni az allatvedelem.kormany.hu oldalon.
1 160 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, 65-en elhunytak.
Az emberi erőforrások minisztere arra bíztat mindenkit, hogy éljen a koronavírus elleni oltás lehetőségével, ezzel is védve szerettei, barátai, ismerősei és környezete egészségét.
Míg az együttműködő és jogkövető adózókat változatlanul segíti, a szándékos adóelkerüléssel szemben továbbra is határozottan fog fellépni az adóhivatal.
Vonatpótló autóbuszok közlekednek több vonalon a Balatonnál februárban.
A terméket szezámmag etilén-oxid szennyezettség miatt hívták vissza.
A szakember azt is kiemelte, nem az alapján kell dönteni egy vakcináról, honnan származik, hanem hogy mit tud.
A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton az ország északkeleti harmadán és a Rábától nyugatra 1 és 8, másutt 9 és 17 fok között alakul.
A veszélyhelyzet miatt tovább halasztják a megosztást.
A nyitás lehetséges módozatairól kérdezik meg az embereket a február közepén induló nemzeti konzultáción.
Március 15-ére minden 60 év fölötti ember be lesz oltva.
A rendezvénysorozat arca idén Pálúr János orgonaművész és felesége.
1576 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 98 beteg.
A járványhelyzet idején megsokszorozódott a szabályszegések száma is.
A következő napokban jelentősebb hőmérséklet-kontraszt alakul ki hazánkban: délnyugaton marad a tavasziasan enyhe idő, ezzel szemben északkeleten 5 fok alatti maximumok valószínűek.
Cseresnyés Péter államtitkár szerint, ha túl leszünk a járványon, illetve a járvány okozta gazdasági nehézségeken, akkor várhatóan a korábbi dinamikus növekedés tér majd vissza a kereskedelemben.
Körülbelül 2-300 hektáron lenne szükség a nád aratására a Balatonon, a nádgazdálkodási terv szerint azonban idén csak mindössze 23 hektáron kezdődhetnek meg a munkálatok.
A szakember szerint ebben a helyzetben nem lehet mást tenni, mint fenntartani a korlátozásokat, hiszen a napi ezer körüli esetszám és a napi száz körüli halálozás „nem engedi meg”, hogy komolyabb lazítások legyenek.
Idén több szempontból is változtak a pálinkafőzés szabályai.
3648 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 289-en vannak lélegeztetőgépen.
Megváltozott a metaldehid hatóanyag európai uniós toxikológiai besorolása.
Újra lehetőség van a hungarikumok népszerűsítésére kiadványok, filmek készítésével, kiállítások létrehozásával, hagyományos ruhakollekciók tervezésével.
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön általában 10, 16 fok között alakul.
A légszennyezettség hosszú távon növeli a tüdőrák kockázatát, és a gyermekek fejlődését is több szempontból veszélyezteti.
A kedvtelésből tartott állatokkal történő kereskedés FELIR azonosító köteles tevékenységgé válik a jövőben.
1048 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést.
Már az aktuális hónap elején megérkezik a bértámogatás.
A rétegfelhőzet szerdán is csatázik majd a napsütéssel.
Az online érvényesítés jelentősen csökkenti a sorban állást a területi szervezetek irodáiban.
578 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést.
A katásoknak február 25-ig kell elküldeniük a 20KATA nyomtatványt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz.
Kedden a népi jóslat szerint kiderül, hogy folytatódik-e a tél, vagy lassan kezdetét veszi a tavasz.
A befizetett összeg mellé állami támogatás is jár.
A 25 év alatti fiatalok személyi jövedelemadó (szja) alóli mentességével a koronavírus-járvány gazdasági hatásaiból való kilábalás is rövidebb, könnyebb lehet.
18 ezer adag helyett 11 ezernél is kevesebb dózis érkezett a Moderna vakcinájából a hétvégén.
1124 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 54 beteg.