Hazai


2020. július 31., Péntek
Tisztifőorvos: szombattól a Magyarországra érkező fizeti a PCR-tesztet

A mintavételi helyek listája megtalálható a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján.


Koronavírus – 21 újabb fertőzöttet azonosítottak az országban

A betegség szövődményei miatt nem halt meg senki az elmúlt 24 órában.


Gyermektáborokat és aquaparkokat ellenőriztek

A kormányhivatalok július közepéig országosan csaknem 300 helyszínen végeztek vizsgálatot.


Kis-Balaton Építő Tábor 3.0

Hasznos munkával valódi értékeket teremtenek a Kis-Balaton Építő Tábor középiskolás résztvevői Zalaszabarban.


Harc a parlagfű ellen

Helikopterrel és drónokkal is ellenőrzik a parlagfüves területeket.



2020. július 30., Csütörtök
Fotókon a Kékszalag rajtja

Mutatjuk Varga György képeit.


Kormányinfó: jön a második hullám

A csütörtöki Kormányinfón szó volt a Magyar Posta helyzetéről, a nemzeti konzultációról és az Index körüli eseményekről is.


Applikációval az illegális hulladéklerakók ellen

Hatalmas előrelépés lenne, ha sikerülne Magyarországon az illegális hulladéklerakókat felszámolni.


Elmaradnak a nagy nyári zenei események

A zenésztársadalom ugyanakkor kárpótlást kap, erről döntött a kormány.


Koronavírus – 74 aktív fertőzött van Zalában

A megyében 16 beteg hunyt el a kór szövődményeiben a járvány kezdete óta.


Megkezdődött az adószámla-értesítők kiküldése

Mintegy 1,5 millió magánszemélyt és egyéni vállalkozót értesít a NAV a múlt évi adó-, illetve vámtartozásáról vagy túlfizetéséről.


Megmarad az egyszerűsített gyógyszerkiadás

Bevált a veszélyhelyzet alatt, és azóta is sikeres az elektronikus egészségügyi rendszer.



2020. július 29., Szerda
A kormány több mint 260 ezer munkahelyet védett meg

Komoly szakmai intézkedésekre volt szükség a helyzet megfelelő kezeléséhez.


Fémdarabkák lehetnek ebben a paradicsomszószban

Az Aldi azonnal levette a polcokról a veszélyes terméket.


Még szélesebb körű felhasználás

Mától a Volánbusz egyes helyközi járatain is érvényesek a vasúti balatoni napijegyek.


Koronavírus – 9 újabb fertőzöttet azonosítottak

A kór szövődményeibe nem halt bele senki az elmúlt 24 órában.


Virágos Magyarország – kicsit másképp

A verseny közönségdíjas fotójára a Virágos Magyarország Facebook-oldalán bárki szavazhat.



2020. július 28., Kedd
Már csak pár napig válthatók át ingyen

A régi 2000 és 5000 forintos címleteket még 2017-ben vonták be.


Ideiglenesen engedélyezték a légi kémiai szúnyogirtást

A csapadékos időjárás miatt elszaporodtak a vérszívók, a következő 180 napban repülőről is lehet permetezni.


Koronavírus – 8 új fertőzöttet azonosítottak

A kór szövődményeibe nem halt bele senki az elmúlt 24 órában, 529 aktív fertőzött van, közülük 76 kórházban, 6 lélegeztetőgépen.



2020. július 27., Hétfő
Fekete-fehér lett a zöldkártya

Pénteken lépett hatályba a pénzügyminisztériumi rendelet, amely ezt lehetővé teszi.


Koronavírus – 13 újabb fertőzöttet azonosítottak

A kór szövődményeibe nem halt bele senki az elmúlt 24 órában.



2020. július 26., Vasárnap
Szeptembertől mindenki ingyenesen kapja a tankönyveket

Ez 20-40 ezer forint megtakarítást jelenthet egy diák esetében a családoknak.


Sikeresek az új balatoni jegytípusok

Félmillióan utaztak vonattal a Balatonra az elmúlt egy hónapban.


Koronavírus - tizeneggyel nőtt a fertőzöttek száma

A kormány folyamatosan értékeli a járványügyi helyzetet, és ha szükséges, további intézkedéseket hoz.  


Biztonságosak a hazai kalandparkok

Idén nyáron is fokozott figyelmet fordít az ITM a kikapcsolódni vágyók biztonságára.


Segítség a biztonságos autózáshoz

Ingyenes vezetéstechnikai tréningen vehetnek részt kisgyermekesek és húsz év alattiak.



2020. július 25., Szombat
Új országos napi csapadékrekord

Vése községben 178 mm csapadék hullott, több, mint hetven milliméterrel meghaladva az eddigi rekordot.


Koronavírus – Csaknem 30 az új fertőzöttek száma

Az új fertőzöttek esetében a járványügyi hatóság az eddigi rendnek megfelelően elvégzi a kikérdezést és a kontaktkutatást.


Csillaglesen a nemzeti parkokban

A nyári időszak rendkívül gazdag jellegzetes csillagképekben, égi jelenségekben, ezért a következő hetekben egyedülálló programokkal várják a látogatókat.


Lecsapott a vihar Zákányra

Aggasztó állapotok alakultak ki a somogyi településen.



2020. július 24., Péntek
Átlépte a százezret a babaváró támogatást igénylő párok száma

A bankok 784 milliárd forint babaváró támogatást folyósítottak, 33 ezer esetben már megszületett, vagy úton van a gyerek.


Jobb lesz bekuckózni

Rendkívül csapadékos, hűvös szombat elé nézünk, másodfokú riasztást adtak ki Zalára is.


Strandok éjszakája

Szombaton országszerte több mint 30 helyszínen várják az éjszakai fürdőzőket.


Koronavírus – Tizennyolccal nőtt a fertőzöttek száma

A beutazási korlátozások bevezetése óta a hatósági házi karanténban lévők száma is nő.


Megvannak a ponthatárok (frissült)

A jelentkezők háromnegyedét felvették valamilyen képzésre.



2020. július 23., Csütörtök
Tematikus tanösvényekkel bővült a Kajla-program

A cél továbbra is az, hogy minél több kisgyerek és családja utazza be az országot.


Koronavírus - 14 újabb beteg, 484 aktív fertőzött

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki a koronavírus-fertőzést.


Figyelem, álhír!

Nem igaz, hogy augusztus 1-től megváltozik az állatorvosi vényírás, és bevezetik az elektronikus állatorvosi vényeket.



2020. július 22., Szerda
Újabb pályázatokkal segítik a kistelepüléseket

Hat új pályázati kiírást tett közzé a kormány a Magyar falu programban.


Jól vizsgáztak a kereskedők

Országszerte 651 üzletben tartottak „zászlóellenőrzést” a Nébih szervezésében.


700 ezer felett a kitöltések száma

Még három hétig, augusztus 15-ig lehet visszaküldeni a nemzeti konzultációs kérdőívet.


Koronavírus – 19 új beteg

4366-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma, újabb elhunyt nincs.



2020. július 21., Kedd
Nyaralás előtti dilemmák

Érdemes néhány egyszerű szabállyal tisztában lenni, hogy a szabadság valóban örömteli legyen.


Koronavírus – 8 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma

A járvány továbbra is jelen van és több országban erősen terjed.


Ezt üzeni a déli harangszó

Július 22-én a nándorfehérvári diadalra emlékezünk.


Megállapodtak (frissítve)

Megszületett a megállapodás az EU hétéves keretköltségvetéséről és a helyreállítási csomagról.


Ponthúzás 2020

Csütörtök este nyilvánosak lesznek az egyetemi ponthatárok.



2020. július 20., Hétfő
Eredményes volt a pályázat

Csaknem 14 000 magánszálláshely újul meg év végéig 45 milliárd forint értékben.



2020. július 19., Vasárnap
A lélek egészségére!

Átadták a Pannonhalmi Főapátság új sörfőzdéjét.


Koronavírus – 18 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és nincs újabb elhunyt

82 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük hárman vannak lélegeztetőgépen.


Kiemelt figyelmet kell fordítani a nyugdíjasokra

Fokozatosan építi vissza a 13. havi nyugdíjat a kormány.



2020. július 18., Szombat
Kormányhivatalok: valamennyi balatoni strandon kiváló vagy jó a vízminőség

A tó nyugati medencéjénél található zalai partszakasz mind a hét strandján fürdőzésre alkalmas, kiváló a vízminőség.


Koronavírus – NNK: nem igaz, hogy minden negyedik beteg kórházban fertőződött meg

Számos híradás félremagyarázta a tisztifőorvos által közölt - a kórházi fertőzések számára vonatkozó - adatokat.


Koronavírus – 22 fertőzöttet azonosítottak, és meghalt egy beteg

Kórházban 83 koronavírusos beteget ápolnak, közülük hárman vannak lélegeztetőgépen.



2020. július 17., Péntek
Marad a hűvös, csapadékos idő

Több-kevesebb napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés lesz.


Országszerte megkezdődött a dinnyeszüret

A szakemberek szerint átlagos, mintegy 160 ezer tonna termés várható.


Vízminőség-védelmi készültséget rendeltek el a Balatonon

A vízminőségi kotrás a strandok használatát nem befolyásolja.


Fontos, hogy a megyei jogú városokban élőknek legyen munkájuk

Az újjáalakult Megyei Jogú Városok Szövetsége idei második közgyűlését tartja Székesfehérváron.


Koronavírus – 14 embernél mutatták ki a fertőzést

A betegség szövődményei miatt nem halt meg senki.


Dugó az M7-esen – Irány a Balaton!

A Magyar Közút csokorba gyűjtött néhány jó tanácsot az utazóknak, kirándulóknak.



2020. július 16., Csütörtök
Borús lesz a péntek

Péntek estig a Kárpát-medence fölé nyugat felől kissé hűvösebb, nedvesebb levegő áramlik.


Koronavírus – Zalában 103 aktív fertőzött van

Négy megyében viszont egyáltalán nincs


Nehéz helyzetben lévő egyszülős és nagy családoknak biztosít térítésmentes nyaralást a Mészáros Csoport

Mintegy 3200 nehéz helyzetben élő pihenhet Zalakaroson, Gyulán és a Balatonnál.


Dugó az M7-esen – Irány Horvátország!

A gyorsabb határátlépés érdekében érdemes előzetesen regisztrálniuk a nyaralóknak.


10 regionális vonalon visszaáll az alapmenetrend

Köztük a Gyékényes–Barcs–Szentlőrinc (60-as) vasútvonalon is.


Elmaradnak az augusztus 20-ai ünnepségek

A járványügyi védekezés miatt döntöttek így, jelentette be Gulyás Gergely a Kormányinfón.


Penészes zabpehelylisztek

Zabpehelyliszteket hívnak vissza penészedés miatt.


Koronavírus – 16 újabb fertőzöttet azonosítottak az országban

A betegség szövődményei miatt nem halt meg senki.



2020. július 15., Szerda
A gyenesdiási strand lett a legjobb

Az idén is Kék Hullám Zászlókkal minősítették a balatoni strandokat.


Felhősebb, hűvösebb, szelesebb

Hazánk időjárását csütörtök estig egy nyugat felől érkező front határozza meg.


Újabb termékeknél kell feltüntetni a származási országot

A szerdán életbe lépett szabályozás a termelői piacokat nem érinti.


Pénzügyminisztérium: megjelent az adókönnyítésekről szóló törvény

Az új szabályozás a versenyképesség növelését, a gazdaság újraindítását és a visszaélések visszaszorítását is biztosítja.


Emlékeztető – péntekig lehet benyújtani a koronavírus miatti speciális méltányossági kérelmeket az adóhivatalhoz

A járvány alatt a fizetési kedvezmények mintegy 80 milliárd forintnyi adót hagytak a családoknál, a lakosságnál és a vállalkozásoknál.


A Volánbusz tulajdonosi joggyakorlója a MÁV lesz

Az egységes irányítási struktúra megteremtésével a jövőben az ország valamennyi településén javulhat a közösségi közlekedési közszolgáltatás.


5 újabb fertőzöttet azonosítottak, a szövődmények miatt nem halt meg senki

Kórházban 125 koronavírusos beteget ápolnak, közülük öten vannak lélegeztetőgépen.


Koronavírus – Életbe léptek a beutazási korlátozások

Hatályba léptek a koronavírus külföldről történő behurcolásának veszélye miatt elrendelt beutazási korlátozások.


Csak átszállással

A szezonális tengerparti vonatok idén nyáron egyik horvát célállomásra sem közlekednek.



2020. július 14., Kedd
Folytatódik a többnyire napos idő

Egy-egy zápor, esetleg zivatar legfeljebb szerdán késő délutántól sodródhat be a nyugati határszélre.


Koronavírus – térképen a piros, a sárga és a zöld jelzésű országok

Ma éjféltől érvényesek a beutazási korlátozások.


Újabb babkonzerv bukott meg

Ezúttal a Bonduelle hívta vissza a Bon Menu Curry fehérbabkonzervet.


Koronavírus – 11 embernél mutatták ki a fertőzést, a betegség szövődményei miatt nem halt meg senki

Az aktív fertőzöttek száma 557, közülük öten vannak lélegeztetőgépen



2020. július 13., Hétfő
Több-kevesebb napsütés várható

Nyugat- és Közép-Európa időjárását anticiklon alakítja.


Vége lesz a vérszívásnak

11 térség csaknem 500 településén, köztük Nagykanizsán is lesz szúnyoggyérítés.


Már csak két napig pályázhatnak

Július 15-ig várják a jelentkezéseket a Kisfaludy-pályázatra.


Ilyen konzervet vásárolt? Ne egye meg!

A Lidl visszahívta a Freshona Kukoricás babkonzerv paradicsomszószban 430 grammos terméket.


A cyber bullying évekre összetöri az áldozatokat

A szakértő szerint tíz gyerekből csak egy mer beszélni a sérelmeiről.


Koronavírus – 13 fertőzöttet regisztráltak, a betegség szövődményeibe nem halt bele senki az elmúlt 24 órában

Az aktív fertőzöttek száma 579, kórházban 127 ember van, közülük 5 lélegeztetőgépen.


Nyár a bíróságokon

Egy hónapos ítélkezési szünet kezdődik július 16-án.



2020. július 12., Vasárnap
Módosul a nyitvatartás

Július 13-tól változik a NAV ügyfélfogadási rendje Zalaszentgróton, Lentiben és Letenyén.


Szigorítja a határellenőrzést a kormány – FRISSÍTVE

Zöld, sárga és piros besorolást kapnak az egyes országok.


Koronavírus – az elmúlt 24 órában nem halt meg senki a betegség szövődményeiben, és csak öt újabb fertőzöttet azonosítottak

128 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük öten vannak lélegeztetőgépen.


Segítség a diabéteszesekkel foglalkozó szervezeteknek

Eredményt hirdettek azon a két pályázaton, amelyet civil szervezeteknek és gyermek-diabéteszcentrumoknak írtak ki.



2020. július 11., Szombat
Kagylóvágás, rovarcsípés? Sebaj, jövünk!

19 balatoni strandon vigyáz a fürdőzőkre a Vöröskereszt több mint 300 fiatal elsősegélynyújtója.


Koronavírus – hat újabb fertőzöttet azonosítottak az országban

Két idős, krónikus beteg meghalt, lélegeztetőgépen öten vannak.


Óvjuk szemünk egészségét nyáron is!

A fokozott UV-terhelés a szemre is rendkívül káros.


Orbán: a behurcolás ellen kell védekezni

Több Balaton, kevesebb Adria, és akkor a járvány is féken tartható lesz – fogalmazott a kormányfő tegnap a közrádióban.



2020. július 10., Péntek
Szombaton megérkeznek a felhők

De addig is derült időnk lesz.


Koronavírus – mindössze csak három újabb beteget regisztráltak az országban

Két idős, krónikus beteg meghalt, kórházban 133 ember van, közülük hat lélegeztetőgépen.



2020. július 09., Csütörtök
A kártyás fizetések 15 ezer forintos, PIN-kód nélküli értékhatárának megtartását javasolja az MNB

Az érintés nélkül is használható kártyáknál március 20-tól emelkedett fel az összeg a korábbi ötezer forintról.


Extrém hőség, aztán hidegfront

Napközben 30-35 fok is lehet.


Koronavírus – szigoríthatnak a magyar intézkedéseken

Több szomszédos országban aggasztó az esetszám-növekedés, ezért dönthetnek így.


Koronavírus – orrspray-ben a titok?

A fertőzés kezelésében alkalmazható hatóanyagot azonosítottak pécsi és osztrák kutatók.


Szünetel az ügyfélfogadás

Július 15-e a Bíróságok Napja, amely a bíróságokon munkaszüneti nap.



2020. július 08., Szerda
Visszatér a nyárias meleg

A Kárpát-medence időjárását csütörtök estig anticiklon alakítja, több fokkal erősödik a nappali felmelegedés.


Hajrá Bányász!

Idén ünnepli megalakulásának 75. évfordulóját az Olajbányász Sportegyesület.


Felvételizők, figyelem!

Csütörtökig van lehetőség a dokumentumpótlásra és a sorrend módosítására.


Passió-karamell lett az év fagyija

Különleges párosításból készült az év fagyija egy balatonfüredi cukrászdában.


Öttel emelkedett az azonosított fertőzöttek száma, negyedik napja nincs újabb elhunyt

A legfrissebb adatok szerint az országban 736 aktív fertőzött van.



2020. július 07., Kedd
Túlnyomóan derült, napos időre számíthatunk

Szerda estig a Kárpát-medence fölé szárazabb, fokozatosan kissé melegebb léghullámok érkeznek.


Hatékony és gyors ügyintézés

Felülvizsgálták a megyei kormányablakok nyitvatartási idejét.


Folytatódnak Kajla kalandjai

Több mint 500 helyszínen gyűjthetik a gyerekek a pecséteket, vagy kaphatnak kedvezményeket augusztus végéig.



2020. július 06., Hétfő
Szombaton indul az idei Mozdulj Balaton!

Idén is megrendezik a szabadidősport-rendezvénysorozatot, melyhez ezúttal 33 település 38 strandja csatlakozott.


A koronavírus-járvány ellenére is nőtt a kiskereskedelmi forgalom az év első öt hónapjában

Kezd kilábalni a koronavírus-járvány okozta áprilisi mélypontból a kiskereskedelmi forgalom - mondta a közszolgálati televízióban Cseresnyés Péter államtitkár. Nagykanizsa és a térség országgyűlési képviselője közölte, a 2020. január és május köz


Viszlát, nyár – átmenetileg

Csapadékkal, viharos széllel érkezik a hidegfront.


Sokan a járvány alatt sem változtattak rutinjukon

Felmérték a plázázó magyarok vásárlási szokásait.


Szúnyogot lát? Csípje nyakon!

Kutatók a lakosság segítségét kérik az ázsiai tigrisszúnyog elterjedésének feltérképezéséhez.



2020. július 05., Vasárnap
Eső is lesz, napsütés is

A jövő hét elején lehűl, de aztán ismét melegszik az idő.


Jelentős veszteségre számítanak a gazdák

Alig kezdődött el az aratás, de már most látszik: közepesnél is gyengébb termés várható.


Izgatottan várta, majd megnyerte

Lubics Szilvia ezúttal sem vallott szégyent, az UTT-126 első női helyezettje lett!



2020. július 04., Szombat
Elő a naptejet!

A hétvége második felében is extrém lesz az UV-sugárzás.


EMMI: Megújul az országos autizmusstratégia

Bizottság jött létre a program megújításáért az Autisták Országos Szövetségének kezdeményezésére.


Válság idején válunk pénzügyileg tudatosabbá

Megduplázódott a pénzügyeiket tudatosan tervezők száma az elmúlt két évben.


Koronavírus – újra megnyílt a humanitárius folyosó

Az unión kívüli országokból érkezők csak ezek keresztül utazhatnak át a Magyarországon.



2020. július 03., Péntek
Horgonyt fel!

Július 4-én kezdődik a 174. hajózási szezon főidénye.



2020. július 02., Csütörtök
Amikor gyülekeznek a sötét felhők – így előzzük meg a viharkárokat!

Villámárvizek, kidőlt fák, leszakadt vezetékek – ilyen káreseményekhez vonultak a katasztrófavédők a Medárd óta.


Bátran lehet a bolti uborkába harapni Kanizsán is

Nem volt élelmiszerbiztonsági probléma a csemegeuborkák tesztjén.


Nyáron is ingyen vonatozhatnak az iskolás csoportok

Kiterjesztették az általános és középiskolai csoportok tanítási időben biztosított díjmentes vasúti utazási lehetőségét.



2020. július 01., Szerda
Rugalmasabb munkavégzés

Bevált a távmunka a belföldi cégeknél, jelentős részük ezért rugalmasabbá teheti a munkavégzés feltételeit.




+