Illusztráció (Fotó: MTI)
Szombat délelőtt egy Kisberki utcai családi házban jelzett a szén-monoxid-érzékelő. A város hivatásos tűzoltói a kiérkezés után méréseket hajtottak végre, s kis mennyiségben ugyan, de kimutatták a mérgező gáz jelenlétét. Ezután kiszellőztettek, majd ismét mérést végeztek, ekkor azonban már magas értéket mutatott a műszerük. A házban egy nyílt égésterű kombi kazán működött. A helyszínre a gázszolgáltató munkatársai is kiérkeztek.
(Forrás: zala.katasztrofavedelem.hu)
Május 26-án, gyermeknap ismét kinyílnak a zalai tűzoltólaktanyák szertárkapui.
Zalakaros polgármestere kiáll a lánglovagok mellett.
A beavatkozásokhoz szükséges felszereltség és a kor kihívásainak megfelelő eszközök körének bővítését segíti a pályázat.
Mintegy ezer négyzetméteren égett a szemét.
A cellatársak az intézmény által rendelkezésükre bocsátott, valamint engedély nélkül tartott mobiltelefonjaikat és SIM-kártyáikat használták a bűncselekményhez.
Speedmarathon lesz az utakon április 19-én és 20-án.
A rendőrök kamerafelvétel segítségével két órán belül azonosították és elfogták azt a két férfit, akik súlyosan bántalmazták alkalmi ismerősüket.
Egy nő maradványai kerültek elő, a holttest helyét egy 21 éves zalaegerszegi férfi mutatta meg, akit korábban poligráffal vizsgáltak.
A rendőrök a lakosság segítségét kérik.
12 évesnél fiatalabb lányokról szerzett pornográf felvételeket, egyikükről az osztálytársaknak is továbbított videókat.