Kultúra - 2021. április 03., Szombat

Van, ahol már nyitnak a mozik

Van, ahol már nyitnak a mozik

Illusztráció (A kép forrása: Pixabay)

Itt a tavasz, nyitnak a filmszínházak – igaz, nem nálunk. A Godzilla Kong ellen rekordbevétellel indított, ennek örömére adunk egy globális mozikörképet.

A magyar filmrajongók számára egyelőre még csak álom a visszatérés a moziba, de már vannak olyan helyek a világon, ahol gőzerővel működnek a vetítőgépek. Ennek is köszönhető, hogy a Warner új bemutatója, a Godzilla Kong ellen, amely az HBO Maxon is elérhető, 123 millió dollárt termelt világszerte az első hétvégén, amelyből 70-et a kínai piacon hozott össze. Hollywoodi film ennél erősebben a pandémia kezdete óta nem debütált (a Tenet mindössze 53 millióval indított), a Godzilla Kong ellen ráadásul a „széria” előző filmjét is lenyomta, a 2019-es Godzilla II – A szörnyek királya ugyanis mindössze 66 millióval nyitott, de az eredménye a 2014-es Godzillánál is jobb. Amerikában is jól debütált a film, a szerdai nyitónapon 9.6 millió dollárt hozott, ami  nemcsak a járványidőszak legerősebb napi bevétele, de az elmúlt év majdnem minden premierjének 3 napos hétvégi teljesítményénél erősebb.

Ez az eredmény mindenképpen örvendetes, azt jelzi ugyanis, hogyha van kínálat, akkor a nézők hajlandóak visszatérni a mozikba.

A legtöbb országban ugyanakkor még korlátozva vannak a férőhelyek, így ha nem lenne éppen világjárvány, akkor akár a 200 milliós bevételt is elérhette volna a film. Amerikában a karácsonykor bemutatott Wonder Woman 1984 eredményeit így is túl fogja szárnyalni a szörnymozi, amelyre több mint 10 ezer privát vetítést is lekötöttek. Az iparági szakértők is úgy látják, hogy a Godzilla Kong ellen amerikai bevételei fogják majd igazán megmutatni, mennyire reális a moziipar gyors talpra állásában reménykedni.

Kínában eközben rekordok dőlnek meg, februárban például 1.7 milliárd dollár értékben adtak el mozijegyet, ami minden idők legjobb eredménye, de az amerikai mozik bezárásának köszönhetően már tavaly átvette az ország a piacvezető szerepet, és az év legnagyobb sikere is egy kínai film, a The Eight Hundred című akciódráma lett. A kínai mozik már tavaly nyáron újranyitottak, de a maszkviselés természetesen kötelező, és a látogatóknak regisztrálniuk kell egy mobiltelefonos applikációval, hogy a kontaktkutatás elvégezhető legyen, ha utólag pozitív esetet jelentenek valamelyik vetítésről. Csak minden második székre lehet leülni, így a népszerűbb filmekre még nehezebb a bejutás. A mozik forgalmát ráadásul az is megdobta, hogy a pekingi lakosságot arra kérték, hogy a február 12-én kezdődő holdújévet a városban ünnepeljék meg.

Mi a helyzet Európában?

Magyarországhoz hasonlóan Ausztriában, Szlovákiában, Szlovéniában, Franciaországban, Finnországban, Görögországban, Írországban, Olaszországban, Lengyelországban és Svájcban úgy vannak zárva a mozik (és a hasonló közösségi szórakozóhelyek), hogy a nyitás egyelőre szóba sem kerül, és nyitási terv sincs. Dániában a májusi 6-i dátumot célozták be, de a mozikat a tervek szerint csak vakcinaigazolvánnyal lehet majd látogatni. Csehországban április 11-ig szükségállapot van, vagyis az egész országot a legszigorúbb, ötös kategóriába sorolták. A mozik újranyitása 25%-os kapacitással csak akkor kerülhet szóba, ha az ország átkerül a 3-as kategóriába, de az étel- és italfogyasztásra még akkor sem lesz lehetőség. Portugáliában április 19-én, Belgiumban legkorábban májusban nyithatnak a mozik, és papíron a szomszédos Hollandiában is ez a terv, de  a miniszterelnök március közepén még úgy nyilatkozott, hogy inkább a nyári dátum a valószínűbb.

Romániában a sávos megoldást használják, vagyis azokban a régiókban lehetnek nyitva a mozik, ahol a fertőzöttségi ráta kisebb, mint 3 ezrelék. A 20 órakor kezdődő kijárási tilalom miatt viszont így is csak csökkentett módban tudnak működni a filmszínházak. Svédországban sem jobb a helyzet, a vetítésekre ugyanis a terem nagyságától függetlenül csak 8 embert engednek be, így hiába lehetnek nyitva papíron a mozik, sok üzemeltető ki sem nyit, mert nem érné meg. Ciprus is hasonló cipőben jár: a mozik február 8-a óta nyitva lehetnek, de a legnagyobb mozilánc úgy döntött, hogy a 21 órás kijárási tilalom és az 50 fős limit miatt nem él a lehetőséggel.

Németországban március 22-én nyitottak volna a kizárólag negatív teszt birtokában látogatható kulturális intézmények, de a járványhelyzet súlyosbodása miatt április 18-ig meghosszabbították a szigorításokat. Jó hír viszont, hogy a kormány rendelete lehetővé teszi, hogy a régiók önállóan döntsenek a közösségi színterek megnyitásáról kísérleti jelleggel. Ilyen projekt indult el Tübingen városában is, ahol a központban több gyorsteszt-központot állítottak fel, hogy a boltok és az éttermek kinyithassanak. A hétvégén a város két mozija is fogadhatta a nézőket 25%-os kapacitással, és olyan Oscar-jelölt filmeket vetítettek, mint a Minari és a Még egy kört mindenkinek. A nézők elővételben válthatták csak meg a jegyeiket, és a negatív tesztjüket is be kellett mutatniuk.

Horvátországban, Izlandon, Luxemburgban, Montenegróban, Koszovóban jelenleg is lehet mozizni. Norvégiában Oslo és Bergen kivételével 200 főig nyitva tarthatnak a filmszínházak. Bosznia-Hercegovinában március közepén bezáratták a szarajevói mozikat, máshol viszont működhetnek, de a 21 órás kijárási korlátozást be kell tartaniuk. Észak-Macedóniában 30%-os kapacitással működhetnek csak a mozik, Szerbiában pedig este 8 és reggel 5 között zárva kell tartaniuk, és négy négyzetméterre csak egy néző juthat a maximális 500 fős kapacitásig. A spanyol mozik már tavaly ősszel is működhettek, sokan mégis inkább bezártak a kevés új film és a folyamatosan változó regionális szabályozások miatt. A március végi helyzet szerint 45%-uk van nyitva.

Az egyik legfontosabb piacon, az Egyesült Királyságban részletes terv szerint zajlik a nyitás. Április 12-étől újra üzemelhetnek Angliában az autós mozik, Walesben és Észak-Írországban április első hetétől, Skóciában április 26-ától, Angliában pedig május 17-étől lehet majd újra beltérben mozizni. A világ második legnagyobb mozihálózata, a Cineworld már be is jelentette, hogy élni fog a lehetőséggel, és a tavaly októberben önként bezárt 127 vetítőhelyét újranyitja.

A Cineworld Amerikában, ahol 536 mozit működtet, április 2-án kezdi meg a fokozatos nyitást hat hónap kényszerszünet után, kihasználva a Godzilla Kong ellen premierjét és az április 16-án érkező új Mortal Kombat-film bemutatóját. Az Egyesült Államokban jelenleg eltérő szabályok vannak érvényben, az államok harmadában 20-29%-os, a többségében pedig 50-69%-os kapacitással működhetnek a mozik, míg Texasban semmilyen korlátozás nincs.

Kínához hasonlóan Ázsia nagy részében is szabad a mozi, Oroszországban pedig, korlátozásokkal ugyan, de a mozik 97%-a újranyitott.

(Forrás: port.hu/Baski Sándor)

Még érdekes lehet ...


2021. április 19., Hétfő

Díjat nyert Horvát Lili filmje a Clevelandi Nemzetközi Filmfesztiválon

A legjobb közép-kelet-európai fimnek járó díjat nyerte el a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című romantikus dráma.


2021. április 16., Péntek

Dr. Ross és a Vészhelyzet visszatér

Igaz, csak egy különleges epizód erejéig a Föld napja alkalmából.


2021. április 15., Csütörtök

„Hadd libbenjen, csörrenjen, perdüljön vagy kopogjon”

Múltunk a jelenben - online játék a Népviselet Napján.


2021. április 14., Szerda

A Harry Potter szerzője ismét gyerekkönyvvel jelentkezik

A történet a Harry Potter sorozat óta az első, amelyet kifejezetten a gyermekközönségnek írt az író.



2021. április 12., Hétfő

A nomádok földje kapta a BAFTA fődíjait

Chloe Zhao drámája hét díjra volt esélyes, amelyből négyet el is hozott.


Elkezdődött a Budapesti Tavaszi Fesztivál

Április 9-től 18-ig rendezik meg a 41. Budapesti Tavaszi Fesztivált, természetesen online.


2021. április 11., Vasárnap

A költészet napja - Pályázat kortárs költőknek a járványról

A pályázaton bárki indulhat verseivel, aki 1991. április 11. után született.


2021. április 10., Szombat

Irodalmi séta a költészet napján

Online programokat kínál a Nemzeti Örökség Intézete a Fiumei úti sírkertben József Attila születésének évfordulóján.


2021. április 08., Csütörtök

Picasso a vásznon, a mozivásznon

48 éve, vagyis 1973. április 8-án, 91 évesen hunyt el a világ talán legnagyobb festője – aki számos filmrendezőt megihletett, kit viccesen, kit drámaian, kit egészen más módon.


Európa a magasból: Magyarország

Látványos légi utazásokon tárul elénk az ország izgalmas portréja.


2021. április 05., Hétfő

Húsvéti határjárásra fel!

Húsvéti népi hagyomány a határjárás, amelyet ma is feleleveníthetünk!


2021. április 04., Vasárnap

Erdő Péter: A feltámadt Krisztus távlatot ad kiszolgáltatottnak tűnő életünknek

Az emberi élet kiszolgáltatottságáról, a világot uraló önzésről és gyűlöletről beszélt húsvéti vigíliáján Erdő Péter, hangsúlyozva, hogy a feltámadt Krisztus más távlatot ad az életünknek.


Nemzetünk hímes tojásai

Több száz hímes tojás látható a Zsolnay Örökségkezelő kiállításán.

#Nagykanizsa

Tesztkonténer Kanizsán

Tesztkonténer Kanizsán

2020. november 20. - Kanizsa

Felismeri ezt a fiút?

Felismeri ezt a fiút?

2020. szeptember 23. - Kék hírek

Pozitív fejleményeket ígérnek

Pozitív fejleményeket ígérnek

2020. szeptember 08. - Kanizsa

Felismerik ezt a férfit?

Felismerik ezt a férfit?

2020. szeptember 02. - Kék hírek

Próbanépszámlálás kezdődik

Próbanépszámlálás kezdődik

2020. augusztus 31. - Murafölde

Megszavazták – lehet Trianon-emléktábla

Megszavazták – lehet Trianon-emléktábla

2020. augusztus 28. - Kanizsa

Vérünkben a segítség

Vérünkben a segítség

2020. július 06. - Kanizsa

Elkészülhet a zajvédő fal Palinban

Elkészülhet a zajvédő fal Palinban

2020. július 04. - Kanizsa

+