Ferenc pápa a magyarországi egyház és Európa előtt álló feladatokról beszélt Erdő Péter bíborossal.
Az MTVA szeptember 26-ig meghosszabbította a Toldi-sorozat bemutatásának alkalmából kiírt szavalópályázatának benyújtási határidejét.
Újabb komoly nemzetközi elismerést kapott Török Zoltán Vadlovak – Hortobágyi mese című filmje. Ezúttal Németország legnagyobb és legrangosabb természetfilm-fesztiváljának fődíját hozta el. Gratulálunk az alkotóknak! A film november 4-től országszerte a mo
Színes programokkal készülnek Zala megyében a 15. Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénysorozatra.
A posztumusz elkészült installációhoz mintegy 2500 négyzetméternyi ezüstös és kék, újrahasznosított műanyag csomagolóanyagot használtak fel.
Úgy tűnik, hogy az aprítás – amelyet a Sotheby’s „a történelem első élőben létrehozott művének” nevezett – nagyon is értéknövelő gesztus volt.
Az Udvari Kamaraszínház a Magyar Királyság utolsó három napját vitte színre.
Az OSZK-ban készült Magyarország Kormányának ajándéka a Szentatya számára.
A fotópályázat zsűrije a hazáról és a hazaszeretetről szóló pályaműveket várja természet és táj, épített és tárgyi örökség, valamint életképek kategóriában.
Az Udvari Kamaraszínház a Tizennyolc című történelmi krimit hozza el Nagykanizsára, a magyarkanizsai társulat nem ígér felhőtlen szórakozást.
Megkezdődött az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus.
Megható meglepetés a fiataloktól.
A magyar animáció egyik legismertebb alkotását, a A Kukori és Kotkoda című rajzfilmsorozatot ábrázoló alkalmi bélyegblokkot bocsátott ki a Magyar Posta az MTVA-val együttműködésben.
Negyven év után új stúdióalbumot készített az ABBA, az ABBA Voyage című, tíz dalt tartalmazó album novemberben jelenik meg – még az előtt, hogy elindítanak egy koncertsorozatot, amelyen avatárok fogják előadni legnépszerűbb dalaikat.