Orbán Péter: A fotós pillanata (2019 Természet és táj kategória, 3. helyezett)
Bemutatkozott a magyar kormány által idén is elindított Magyarország 365 fotópályázat zsűrije, amely amatőr és hivatásos fotósoknak a hazáról és a hazaszeretetről szóló pályaműveit várja természet és táj, épített és tárgyi örökség, valamint életképek kategóriában.
Kaiser Ottó fotográfus, a zsűri elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, a szakmai testület munkájában idén is részt vesz Keleti Éva Kossuth-díjas fotográfus, Haris László fotóművész, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja, továbbá Potyó Imre környezetkutató, természetfotós, a 2020-as pályázat díjazottja, valamint a portré-, riport és eseményfotókra specializálódott Szecsődi Balázs is csatlakozott a zsűrihez.
Kaiser Ottó fotográfus, a Magyarország 365 fotópályázat zsűrijének elnöke (j2) (Fotó: MTI/Soós Lajos)
Kaiser Ottó kiemelte, nem változtak a fotópályázattal kapcsolatos célkitűzések és elvárások: a kiíró, vagyis a Miniszterelnöki Kabinetiroda, a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete és a Magyar Természetjáró Szövetség és egyben a zsűri is olyan képeket vár, amelyek azt tükrözik, hogy
ma Magyaroroszágon mire a legbüszkébbek az emberek, miért szeretnek ebben az országban, kultúrában élni, illetve barátaik, közösségeik és családtagjaik mely teljesítményére a legbüszkébbek.
Hozzátette, egyszerűen fogalmazva, a zsűri azt várja, hogy a képek a hazáról és a hazaszeretetről szóljanak. A pályázók feltölthetik munkáikat a fotopalyazat.magyarorszag.hu oldalra egy rövid regisztrációt követően.
Jászai Balázs: Zalakaros (2019 Városi és vidéki közösségi- és életképek kategória, 1. helyezett)
Mint kifejtette, 2019-es indulása óta a pályázat feltételei nem változtak. Idén is a 16. életévüket betöltött magyar állampolgároktól és az Európai Gazdasági Térség tagállamainak állampolgáraitól várnak alkotásokat három kategóriában: természet és táj, épített és tárgyi örökség, valamint életképek.
A pályaműveket október 18-ig lehet beküldeni.
A zsűri mindhárom mezőnyben három díjat oszt ki. Az első helyezett egymillió forintot, a második 500 ezer forintot, a harmadik 300 ezer forintot kap. A közönség online szavazással kiválaszthat minden kategóriából egy képet, amelynek készítője ugyancsak 1-1 millió forinttal gazdagodik. Egyedi és sorozatképeket lehet beadni. Egyedi fotók esetén kizárólag 2021. január 1-je után készült képekkel lehet nevezni, a sorozatok esetében szerepelhetnek korábbi képek is, abban az esetben, ha van köztük ez évben készült felvétel is.
(Forrás: MTI)
Példaértékű a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház művészeti csoportjának zene iránti szeretete.
Stekly Zsuzsa tárlata május 31-ig látható az intézmény nyitvatartási idejében 8 és 16 óra között.
Illusztrált mesék az év állatairól, növényeiről címmel írt ki komplex meseíró pályázatot a Nagyrécsei-iskola 4. osztályos tanulóknak.
Hevesi Sándorra büszkék lehetnek Nagykanizsán.
Kosárfonás, hímzés, szövés, mandalák - négy csoport munkáiból nyílt kiállítás a Természetházban.
Vonyarcvashegyen lépett fel a Galamboki Dalkör és a Szőlőhegyi Nótás Ifjak.
A kiadvány az elmúlt évek legnépszerűbb képeit vonultatja fel.
Idén 10 éves a helyi plébánia.
Kis zeneszerzők műveit várja a nagykanizsai zeneiskola.
A keresztény egyházak tanítása szerint húsvét Jézus Krisztus feltámadásának és vele az emberiség megváltásának ünnepe.
Szűz Mária e napon fogadta méhébe Jézust.