Illusztráció (A kép forrása: Pixabay)
2019 után Nagykanizsa a 2020-as évben is elnyerte a Kerékpárosbarát Település címet, ám ezúttal már Haladó kategóriában. Balogh László polgármester szerint ez azt bizonyítja, hogy a város a kerékpározás népszerűsítése és fejlesztése területén mélyen elkötelezett és jól teljesít.
A jó hírről Facebook-oldalán számolt be szerda délelőtt a polgármester, aki egyebek mellett arról írt: az újból elnyert cím az elmúlt években elvégzett munka, azaz a kerékpáros infrastruktúra és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások fejlesztésének eredménye, de fontosak voltak az olyan szemléletformáló kezdeményezések, programok is, amelyek révén egyre többen használnak biciklit közlekedésre vagy akár sportra.
A Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely pályázatokat 2020-ban 12. alkalommal hirdette meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium, ahová 67 munkahely és 46 település nyújtotta be pályázatát.
A program célja, hogy az önkormányzatok és a munkahelyek kerékpáros intézkedéseinek és kezdeményezéseinek elismerése, népszerűsítése, írta Balogh László, aki bejegyzését azzal zárta: a város célja, hogy tovább fejlessze Kanizsa kerékpáros infrastruktúráját és elsősorban kerékpáros közösségét.
Nagykanizsa természetes ékszerdoboza.
Podcast sorozatunkban az aktuális közéleti, gazdasági, politikai témákat boncolgatjuk, elemezzük.
A betegek számára ételkóstolóval indul a program.
A Fidesz európai parlamenti képviselője volt a vendég Nagykanizsán.
Vándorkiállítás nyílt Boldog Jerzy Popieluszko vértanúról a Halis István Városi Könyvtárban.
Éledezik a természet, bár az igazi tavasz még várat magára.
Elültették a korai juhart az időspirálba.
Miniszteri elismerésben részesült a kanizsai kórház főorvosa.
Az Európai Parlamenti képviselő március 21-én (péntek) érkezik Kanizsára.
Balogh László: „Néha már attól félünk, gyűlölködőnek tartanak, ha felvállaljuk önazonosságunkat”
Továbbra is azt tanácsoljuk Tar Mihálynak, hogy fektessen nagyobb energiát a munkába.
A forradalom és szabadságharc évfordulóján.
Három tonnányi pikkelyessel bővült a halállomány.
Minden fontos információ egy helyen.