Murafölde - 2020. augusztus 31., Hétfő
#Kóborlók #menyasszony #túra #lóháton #Murafölde

Kóborol a menyasszony

Kóborol a menyasszony

A Csillagvártól indultak pénteken (Fotó: Kóborlók)

Lóháton indult Alsónémedibe egy hatfős baráti társaság, melynek tagjai a galamboki Panka Lovardából ismerik egymást. A Kóborlók nevű csapat tagjai között négy kanizsai fiatal és egy budapesti testvérpár van. A fővárosi lányok egyikének két hét múlva lesz az esküvője, a barátok ezért találták ki a mostani túrát.

A társaság 7-8 éve ismeri egymást, 5-6 éve túrázik együtt lóháton, mondta Zsoldos Bence, a Kóborlók egyik kanizsai tagja.

– Sokfelé jártunk már eddig is, főleg Zala és Somogy megyében, de a Balaton északi partján is szoktunk lovagolni. Többnapos napos túrákat teszünk, 3-4-5-6 napig lovagolunk. Nem feltétlen lovas helyeken szoktunk szállást foglalni, ezeken a szállásokon örülnek annak, hogy van valami változatosság. A túráink során egy hagyományos szellemiséget próbálunk képviselni: egyrészt a lóháton való közlekedést, másrészt a közvetlenséget. Amikor átmegyünk a falvakon, köszönünk az embereknek, énekelünk, megállunk a kocsmáknál, presszóknál, boltoknál – árulta el Zsoldos Bence.

A csapat pénteken indult Balatonszentgyörgyről, onnan Lengyeltótiba, majd Tabra és Lajoskomáromba lovagolt. Hétfő délután Mezőfalvára tartottak a kóborlók, a keddi cél Dömsöd, a tervek szerint szerdán érkeznek meg Alsónémedibe.

– Eléggé elfáradtunk, most tartunk nagyjából az út felénél. Nagy erőpróba ez nekünk és a lovaknak is. De jó a buli és hatalmas élmény – hangsúlyozta Bence.

A túrát követően két hétig a főváros közelében lesznek a lovak, visszafelé szállítják őket, csakúgy, mint az indulás helyszínére is tették.

 

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2023. május 27., Szombat

Gyermek- és falunap Lovásziban

Elkezdődött a falunapok időszaka, szombaton Lovásziban sokan kilátogattak az Olajbányász Művelődési Ház melletti parkba, ahol különféle programok várták az érdeklődőket.


Közadakozásból készült el a lélekharang Tófejen

A trianoni megemlékezés avatják majd fel.


2023. május 26., Péntek

Modernizálták a letenyei óvodát

66,5 millió forintot nyert pályázaton az önkormányzat, mely támogatásból számos fejlesztést hajtottak végre az intézmény Eötvös utcai telephelyén.


2023. május 25., Csütörtök

Gőzmozdonnyal Muraföldén

A pünkösdi hétvégén szombaton Ábellel, a gőzmozdonnyal is utazhatnak az érdeklődők.


2023. május 22., Hétfő

Közösségi program, főzőversennyel

Az újudvari önkormányzat szombaton a „Dombhátról Dombhátra” projekt keretében családi napra várta Nagybakónak, Nagyrécse és Magyarszentmiklós csapatait.


2023. május 20., Szombat

Bemutató őrlést tartottak a szécsiszigeti malomban

Szombaton első alkalommal mutatták meg a térségben egyedülálló, nemrégiben felújított, kiállítótérként működő Kerka Vízimalom gépeit.


2023. május 19., Péntek

Megújult az Egészségház Lovásziban

A külső és belső felújításon átesett épületben kapott helyet a védőnői szolgálat és a fogorvosi rendelő.


2023. május 11., Csütörtök

Nagy szükség volt az új kisbuszra

A jármű a gyerekek óvodába, iskolába szállítását és az idősek orvoshoz utaztatását is segíti.


2023. május 06., Szombat

Bringapárbaj Murakeresztúron

A K14K tagjai tartottak bemutatót a murakeresztúri diákoknak, és a kerékpározás előnyeiről is beszéltek a gyerekeknek. 


2023. április 27., Csütörtök

Nagy hasznát veszik a hétköznapokban

Falubuszt nyert Murarátka a Magyar Falu Programnak köszönhetően.


2023. április 25., Kedd

A murakeresztúri tájház mindenkit vár

A Tájházak Napja alkalmából szerveztek programot a hétvégén a dél-zalai településen.

#Nagykanizsa

Szúnyoggyérítés lesz Kanizsán

Szúnyoggyérítés lesz Kanizsán

2023. május 27. - Kanizsa

Azért arénáztak, hogy felszámolhassák

Azért arénáztak, hogy felszámolhassák

2023. május 26. - Kanizsa

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

2023. május 25. - Érdekes

Teljes kapituláció

Teljes kapituláció

2023. május 25. - Kanizsa

Vasárnap gyereknap!

Vasárnap gyereknap!

2023. május 24. - Kanizsa

Szakítópróba

Szakítópróba

2023. május 24. - Kanizsa

Hatalmas bravúr a listavezető ellen

Hatalmas bravúr a listavezető ellen

2023. május 24. - Sport

Hat cégvezető kapott 30 milliós bónuszt

Hat cégvezető kapott 30 milliós bónuszt

2023. május 23. - Kanizsa

+