Murafölde - 2020. szeptember 19., Szombat
#Borsfa #Murafölde #iskolabővítés #iskolafelújítás #alapkőletétel

Letették az alapkövet – több mint 1.5 milliárd forintból bővítik és korszerűsítik a borsfai iskolát

Letették az alapkövet – több mint 1.5 milliárd forintból bővítik és korszerűsítik a borsfai iskolát

Jetzin István polgármester, Boros László ügyvezető, Cseresnyés Péter államtitkár, Magyar Ferenc tankerületi igazgató és Bedő Helén intézményvezető (Fotó: Gergely Szilárd)

Tegnap letették a borsfai iskola új épületszárnyának alapkövét – az intézményt több mint 1.5 milliárd forintból bővítik és korszerűsítik. Ennek részeként tornacsarnokot is éptenek, a munkálatokkal 2022 januárjára végez a kivitelező.

A Nagykanizsai Tankerületi Központ az Esély a Jövőért! elnevezésű projekt keretében nyert támogatást az iskola felújítására, új tantermek és tornaterem építésére – mondta Magyar Ferenc, a tankerületi központ igazgatója. Hozzátette, a projekt részeként az iskola minden pedagógusa részt vett egy továbbképzésen, illetve új eszközöket is vásárolnak majd. A tanítást a munkálatok idejére is megoldják a településen, a szülőktől és a diákoktól pedig megértést kér az igazgató, mint mondta, a beruházás kellemetlenségekkel is jár, de megéri, mert a jövő iskolájának nyertesei az itt tanuló gyermekek lesznek.

A nyílt közbeszerzést a Z-Pannon Kft. nyerte, a cég a kivitelezést 350 munkanapos határidővel vállalta. Ez azt jelenti, hogy legkésőbb 2022 januárjában végeznek a munkálatokkal – fejtette ki Boros László ügyvezető. A részletekről szólva elmondta, teljesen megújul a mintegy 700 m2-es régi épület, amely ennek részeként új tetőt, homlokzatot és nyílászárókat is kap. Mellé egy csaknem 750 m2-es új szárnyat építenek, ebben tantermek, szaktantermek és szertárak is lesznek. A 800 m2-es tornaterem küzdőtere 510 m2-es lesz. Az iskola udvara futópályával körülvett műfüves pályát, 34 parkolóhelyet és tűzivíz-tározót is építenek.

Az időkapszulába az iskola diákjainak üzenetét is bezárták (Fotó: Gergely Szilárd)

A kormány jelentős összeggel egészítette ki azt az uniós forrást, amelyből a borsfaiakat és a környező településeken élőket is szolgáló beruházás megvalósul annak érdekében, hogy a diákok nagyon jó körülmények között tanulhassanak – emelte ki Cseresnyés Péter államtitkár, a térség országgyűlési képviselője. A politikus a vidékfejlesztés fontosságát hangsúlyozva elmondta, a kormány nagyon nagy hangsúlyt fektet a kisebb településekre is,  a borsfai iskola fejlesztése és bővítése is azt igazolja, hogy ezek nemcsak szavak, hanem tettek is. Hozzátette, például a Magyar Falu Program is a vidék fejlesztését szolgálja, így az uniós és a hazai forrásoknak köszönhetően szinte már nincs olyan magyar település, amely ne tudna valamilyen eredményt felmutatni.

A kanizsai tankerület további 2,3 milliárd forintból Gyenesdiáson és Zalaapátiban is fejlesztheti az iskolát.

Még érdekes lehet ...


2024. április 17., Szerda

Fásítás Pusztaszentlászlón

A település második alkalommal vett részt az országos fásítási programban.


2024. április 16., Kedd

Felújítások Nagybakónakon

Önerőből és pályázati forrásból valósulnak meg a fejlesztések a településen.


Az Év kerékpárútja

A Pusztamagyaród-Szentpéterfölde közötti szakaszra is lehet szavazni.


Dél-Zala tündérkertje

Séta a budafai arborétumban.


2024. április 15., Hétfő

Rendezték a horgásztó környezetét Újudvaron

Társadalmi munka keretében veszélyes, elöregedett fát vágtak ki és padokat is javítottak.


2024. április 11., Csütörtök

Fejlesztési tervek Becsehelyen

Jórészt saját forrásra alapoznak.


2024. április 10., Szerda

A legtitokzatosabb bormustra

Újra megrendezik a Zalai Borvidék borversenyét.


2024. április 09., Kedd

Brüsszelben változás kell!

A Fidesz-KDNP értékeket képvisel, amire érdemes szavazni.


Biztonságossá tették a játszóteret Pusztaszentlászlón

Az állapotfelmérés során derült ki, hogy néhány játékelem elkorhadt, ezért cserére szorul.


2024. április 08., Hétfő

Felavatták a Pálinkaházat Sormáson

A Pálinkaház egyben bár, pálinka és oktató múzeum.


2024. április 03., Szerda

Májusban indul a próbaüzem

Tizenhét dél-zalai település szennyvízkezelése oldódik meg a beruházással.


2024. április 02., Kedd

Húsvéti locsolás

Letenyén sem hervadnak el hölgyek.


2024. március 30., Szombat

Élelmiszercsomagot kaptak a rászorulók Galambokon

90 csomagot osztottak szét még húsvét előtt.

#Nagykanizsa

Manótorna az óvodásoknak

Manótorna az óvodásoknak

2024. április 17. - Sport

Tavasz van

Tavasz van

2024. április 17. - Kanizsa

Dőlnek ki a csontvázak a Kanizsa Rehabnál

Dőlnek ki a csontvázak a Kanizsa Rehabnál

2024. április 16. - Kanizsa

Van már hol parkolni

Van már hol parkolni

2024. április 15. - Kanizsa

Kigyulladt a hulladék a bagolai szeméttelepen

Kigyulladt a hulladék a bagolai szeméttelepen

2024. április 13. - Kék hírek

Polgári est Dömötör Csabával Kanizsán

Polgári est Dömötör Csabával Kanizsán

2024. április 12. - Kanizsa

Kevesebb nagypolitika, több Nagykanizsa!

Kevesebb nagypolitika, több Nagykanizsa!

2024. április 11. - Kanizsa

+