(A kép forrása: Facebook/Szijjártó Péter)
Magyarország és Horvátország egyaránt sokat profitál a kiváló kétoldalú együttműködésből, egyebek mellett gazdaságilag is, amit jól mutat, hogy 2010 óta 2,5-szeresére nőtt a kereskedelmi forgalom a felek között – jelentette ki a napokban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A tárcavezető a magyar-horvát diplomáciai kapcsolatok felvételének 30. évfordulója alkalmából Budapesten rendezett panelbeszélgetésen hangsúlyozta, hogy a kétoldalú kereskedelem értéke a koronavírus-járvány ellenére 2021 első tíz hónapjában elérte a 2,6 milliárd eurót, s ezzel hatalmas rekordot döntött. Az elmúlt 11 évben 2,5-szeresére nőtt a két ország közti kereskedelmi forgalom, és Horvátország a magyar tőke második legfontosabb célállomása.
Szijjártó Péter felidézte, hogy Magyarország mindvégig nagy erőkkel támogatta Horvátország európai uniós integrációját, de hozzátette, hogy Magyarország is számíthatott Horvátországra a 2020-as EU-elnöksége alatt.
A miniszter példaértékűnek nevezte az együttműködést a nemzeti kisebbségekről való gondoskodás területén is.
Üdvözölte az energetikai összeköttetés fejlesztését, különösképpen azt, hogy a horvátországi LNG-terminál elérésének köszönhetően Magyarország a történelem során most először hosszútávú gázvásárlási szerződést tudott kötni egy nem orosz szereplővel.
Leszögezte: ha a közép-európai országok együtt tudnak működni, akkor saját erejükön felül tudják érvényesíteni az érdekeiket.
A rendezvényen elhangzott: Horvátország és Magyarország között hidakat kell építeni, nemcsak átvitt, hanem konkrét értelemben is. Szijjártó Péter hangsúlyozta: „A mi hozzáállásunk egyértelmű: kőkemény határvédelem az illegális migránsokkal szemben, és minél több, gyorsabb, kulturáltabb átlépési lehetőség a törvénytisztelő állampolgárok számára. A két ország közt hét határátlépési lehetőség van, és szeretnénk, ha legalább a kétszámjegyűt, tehát a 10-et gyorsan elérnénk. Az ilyen hídépítések egész jól bejöttek, tehát például Szlovákia és Magyarország vonatkozásában a fizikai hídépítések egyszerre nemzetek közötti hídépítésekké is váltak.
Itt is van egy ilyen tervünk Murakeresztúrnál, és szeretnénk azt is, hogyha Sároknál meg Zákánynál is átjárható lenne a határ.”
A rendezvényen résztvett Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő is, aki utólag így értékelte a találkozót:
„30 éve Magyarország az elsők között vette fel a diplomáciai kapcsolatot Horvátországgal. Ez nekünk is, itt, a horvát határ mellett, a térségünkben élő nagyszerű horvát közösségekkel igazán fontos lépés volt. A minap nem csupán ezt az évfordulót ünnepeltük, hanem azt magyar-horvát jó kapcsolatot is, amely gazdaságilag és kulturálisan egyaránt virágzó. Dél-zalaiként különösen nagy örömmel vettem részt a Külügyminisztériumban rendezett beszélgetésen. Azon fogunk dolgozni, hogy a következő évtizedek e szempontból is hasonlóan sikeresek legyenek!” – fogalmazott.
A településen május 16-án 17:30 órai kezdettel tartanak rendezvényt az országjáró eseménysorozat keretében.
Történelmi pillanat: közel negyven év után helyeztek ki legelő állatokat az ártérbe.
Több száz millió forint forrás hasznosult a községben.
Ismét sokan érdeklődtek.
Példaértékű és ritka beruházásként jellemezte az aktív Magyarországért felelős államtitkár a Molnárit Őrtilossal összekötő új kerékpárutat.
Már 15 éves hagyománya van a rendezvénynek.
Harmadik alkalommal rendezték meg a programot.
A településen élők is csatlakoztak az országos TeSzedd! akcióhoz.
Csaknem 9700 gímszarvas került terítékre.
Május 1-jén az idei év első hosszú bunkertúrájára hívják a kirándulni vágyókat Lovásziba.
Április 30-án (kedden) 18 órától a Happy Bike Centrumban várják az érdeklődőket.
Lukács Tibor három ciklusban vezette a települést, előtte két cikluson át önkormányzati képviselő volt.
A területen egyebek mellett kocsányos tölgyet, kései juhart ültettek.