(Fotó: Facebook/Kerka Vízimalom)
Újszerű kezdeményezést indít el ezen a hétvégén a Kerka Vízimalom Egyesület, szombaton szabadtéri mozizásra várják az érdeklődőket a Kerka Vízimalom udvarára.
A kényelmesebbek és a korán érkezők akár széken ülve, míg a romantikusabbak a saját pokrócukon fekve élvezhetik az esti filmnézést a csillagos ég alatt. A látogatókat 18 órától várják, a filmvetítés napnyugta után, 20.45 körül kezdődik a tervek szerint.
Az érdeklődők a Hadik című, 108 perces magyar történelmi kalandfilmet tekinthetik meg. A film a történelem egyik legdicsőbb, sajnálatos módon kevésbé ismert és tárgyalt mozzanatát dolgozza fel Hadik András merész berlini portyájának és a legendás 24 darab balkezes kesztyű történetének felelevenítésével, igazi sztárparádéval és látványos, nagyszabású akciójelenetekkel.
Mivel a vízimalom élővilágához a szúnyogok is hozzátartoznak, érdemes szúnyogriasztóval érkezni, de a szervezők is gondoskodnak erről, hogy zavartalanul élvezhessék a filmet és a helyszínt a programra érkezők.
A filmvetítés mellett érdemes megtekinteni magát a malmot, mely egyike Magyarország kiemelt ipari műemlékeinek, amely a sok viszontagság ellenére átvészelte az évszázadok múlását. Mellette található még a bivalyrezervátum, illetve a közelben az Andrássy-Szapáry kastélyt és a római katolikus templom.
A településen május 16-án 17:30 órai kezdettel tartanak rendezvényt az országjáró eseménysorozat keretében.
Történelmi pillanat: közel negyven év után helyeztek ki legelő állatokat az ártérbe.
Több száz millió forint forrás hasznosult a községben.
Ismét sokan érdeklődtek.
Példaértékű és ritka beruházásként jellemezte az aktív Magyarországért felelős államtitkár a Molnárit Őrtilossal összekötő új kerékpárutat.
Már 15 éves hagyománya van a rendezvénynek.
Harmadik alkalommal rendezték meg a programot.
A településen élők is csatlakoztak az országos TeSzedd! akcióhoz.
Csaknem 9700 gímszarvas került terítékre.
Május 1-jén az idei év első hosszú bunkertúrájára hívják a kirándulni vágyókat Lovásziba.
Április 30-án (kedden) 18 órától a Happy Bike Centrumban várják az érdeklődőket.
Lukács Tibor három ciklusban vezette a települést, előtte két cikluson át önkormányzati képviselő volt.
A területen egyebek mellett kocsányos tölgyet, kései juhart ültettek.