Murafölde - 2023. június 15., Csütörtök
#Újudvar #vidékfejlesztési pályázat #térfigyelő kamera #zöldterület

Ápolják és védik a közterületeket

Ápolják és védik a közterületeket

Jakab Sándor, Újudvar polgármestere az újonnan beszerzett eszközökkel (Fotó: Zalakocka)

Számos eszközt, fűnyíró kistraktort, kézi fűnyírót és fűkaszát szerzett be a közelmúltban a település önkormányzata az Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület vidékfejlesztési pályázatának keretében. Emellett új térfigyelő kamerákat is telepítettek a faluban működő közintézmények folyamatos megfigyelésére.

Mint azt Jakab Sándor polgármester elmondta: az önkormányzat élt a pályázati lehetőséggel, hiszen az eszközök beszerzésére 90 százalékos támogatást lehetett elnyerni, így gyakorlatilag 10 százalékos önerővel jutottak hozzá közel 4 millió forint értékű gépekhez és biztonságtechnikai eszközökhöz. 

- Újudvar jelentős méretű közterülettel rendelkezik, amelynek gondozásához szükséges gépek már elhasználódtak, gyakran javításra szorultak, így az újakkal olcsóbban és hatékonyabban tudjuk zöldterületeinket karbantartani - fogalmazott a polgármester, aki hozzátette: különösen fontos kiemelni a hatékonyságot, hiszen kevés közmunkással rendelkeznek.

- A projekt keretében 10 darab korszerű, új térfigyelő kamerát is beszereztünk, amelyekkel a még 2012-ben beszerzett eszközöket tudjuk cserélni. A polgárőrség működése mellett - külterületeinket, Morgánypusztát és Kámáncspusztát is beleértve - jelenleg 36 darab közterületet, közintézményt, illetve a település be- és kivezető útjait és a hegyi utakat felügyelő kamerarendszer működik. Ennek köszönhetően községünkben a közbiztonság kiemelten jónak mondható. Az új eszközök beszerzésével az újudvari emberek és az ide látogatók biztonságérzetét tovább tudjuk növelni. A most beszerzett gépek segítségével a zöldterületeinket, az óvoda, emlékpark, temető, sportpálya, valamint a termelői piac környékét a jövőben is úgy tudjuk gondozni, hogy a községünk rendezettségéről kialakult településképet továbbra is megőrizhessük - foglalta össze Jakab Sándor.

Még érdekes lehet ...


2024. május 10., Péntek

Szürkemarhák a Mura ártéri legelőin

Történelmi pillanat: közel negyven év után helyeztek ki legelő állatokat az ártérbe.


2024. május 09., Csütörtök

Három beruházást avattak Csömödéren

Több száz millió forint forrás hasznosult a községben.


2024. május 07., Kedd

2024. május 03., Péntek

Vármegyehatáron átnyúló kerékpárút-fejlesztést adtak át Őrtiloson

Példaértékű és ritka beruházásként jellemezte az aktív Magyarországért felelős államtitkár a Molnárit Őrtilossal összekötő új kerékpárutat.


Szőlővesszőt szenteltek Galambokon

Már 15 éves hagyománya van a rendezvénynek.


2024. május 02., Csütörtök

Egyházközségi majális Pákán

Harmadik alkalommal rendezték meg a programot.


2024. április 30., Kedd

Falutakarítás Kistolmácson

A településen élők is csatlakoztak az országos TeSzedd! akcióhoz.


2024. április 29., Hétfő

Eredményes évet zártak a zalai vadgazdálkodók

Csaknem 9700 gímszarvas került terítékre.


Bemutatják a lovászi bunkerrendszert

Május 1-jén az idei év első hosszú bunkertúrájára hívják a kirándulni vágyókat Lovásziba.


2024. április 28., Vasárnap

Májusfát állítanak Letenyén

Április 30-án (kedden) 18 órától a Happy Bike Centrumban várják az érdeklődőket.


2024. április 27., Szombat

Elhunyt Páka polgármestere

Lukács Tibor három ciklusban vezette a települést, előtte két cikluson át önkormányzati képviselő volt.


Közel 5 hektáros területen telepített erdőt a Zalaerdő

A területen egyebek mellett kocsányos tölgyet, kései juhart ültettek.


2024. április 25., Csütörtök

Gyalogtúra a Mura árterén

Letenyéről indul a túra.


Pénzben is mérhető a biztonság

A helyi rendőrőrs és a polgárőrség tagjait köszöntötte Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere Szent György nap alkalmából.

+