Utcanévtáblákat kapott ajándékba Muraköz megyétől két dél-zalai település (Fotó: Gergely Szilárd)
A horvát államiság ünnepe alkalmából Tótszentmártonban és Tótszerdahelyen kétnyelvű utcanévtáblákat avattak, melyeket a horvátországi Muraköz megye ajándékozott a településeknek.
A rendezvény Tótszentmártonban kezdődött az utcanévtáblák felavatásával és papi áldással, s hasonló forgatókönyv szerint zajlottak a tótszerdahelyi események is. Utóbbi helyszínen elhangzott: a Horvát Köztársaság május 30-án ünnepelte nemzeti ünnepét, mivel 1990-ben azon a napon ült össze először a demokratikusan megválasztott horvát szábor, vagyis parlament. Ez az a nap, amikor a horvát nép sok éves álma vált valóra a szuverén és önálló állam megalakulásáról.
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő szerint öröm, hogy a Mura mentén élő horvátok büszkék tradícióikra (Fotó: Gergely Szilárd)
Az ünnepségen megjelent zalai és horvát prominens személyiségek előtt Havasi Viktória, Tótszerdahely polgármestere mondott köszöntőt. Megérti és beszéli a horvát nyelvet; a horvát identitásától kicsit másnak, többnek érzi magát, de úgy érzi, ez nem pusztán az ő érdeme. Köszönheti a szüleinek, a tanárainak, akik hivatástudattal adták át a tudásukat, melyet azóta is fontosnak tart ápolni.
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő arról beszélt: ahhoz, hogy az identitásunkat megőrizhessük, már gyermekkorban értékeket kell magunkba szívnunk. Meg kell tanulni a nyelvet, használni kell azokat az örökségeket, amelyeket szüleinktől, őseinktől örököltünk népdalban, mesében és történetekben. Magunkévá kell tennünk a hagyományainkat, s öröm, hogy a Mura mentén élő horvátok így tesznek, s büszkék tradícióikra.
A goricsáni Josip Drvoderić és a tótszerdahelyi Marton István plébános megáldotta az utcanévtáblákat (Fotó: Gergely Szilárd)
Fontos az identitás megőrzése a Mura menti horvát településeknek Zala vármegyében, ezért Tótszerdahelyen hagyományőrző csoportok is felléptek. Az óvodások műsorát követően a Zrínyi Katarina Horvát Általános Iskola tanulója, Baranyai Levente, valamint a Mura énekkar népdalokat adott elő. A színes kulturális műsorban Proszenyákné Kanizsai Mária nyugalmazott tanítónő Blazsetin István költő versét adta elő, majd a Pomurske žice tamburazenekar előadásában a hazaszeretetről szóló dallamokat hallhatott a közönség.
A találkozónak Pusztaszentlászló már harmadik alkalommal volt házigazdája.
A dél-zalai településen is volt mit ünnepelni.
Új rekord is született a rendezvényen.
A ritka ragadozó esélyt kaphat a felépülésre és a szabad ég alá való visszatérésre.
Az egy hétig tartó szimpóziumon hazai és külföldi alkotók dolgozhattak közösen, munkáikat a zárónapon kiállítás keretében mutatták be.
12 csapat nevezett a gyalogos kalandokra, kerékpáros felfedező útra és raftos evezésre alapozott játékos természetismereti versenyre.
A szakemberek több helyszínen ismerkedtek a fenyő, a tölgy és a bükk felújítási munkálataival.
A közönség már szavazott – most rajtad a sor, hogy kipróbáld, miért lett ez az év kedvence!
Az egyházközség újonnan megválasztott képviselői is esküt tettek a szentmise keretében.
A Zalaerdő Zrt. közzétette a módosított júliusi menetrendet.