(Fotó: archív, Gergely Szilárd)
Szombaton Csömödérben ismét megrendezi a Zalaerdő Zrt. a hagyományos kisvasút napot. A programra a kisvasút állomására 11 órától várják az érdeklődőket, a megnyitón a köszöntőbeszédek mellett az elmúlt időszak fejlesztéseit is bemutatják. Kiemelkedik ezek közül az 1005-ös pályaszámú MK48 mozdony felújítása, amely Ganz-Jendrassik motorral, mechanikus erőátvétellel az egyetlen működő példány hazánkban. A kísérőprogramok közt közlekedik a dízel és a gőzmozdony is, a zenevonaton a Marching Jazz Band muzsikák. Emellett vasútmodell és népi játékok is várják a látogatókat.
Történelmi pillanat: közel negyven év után helyeztek ki legelő állatokat az ártérbe.
Több száz millió forint forrás hasznosult a községben.
Ismét sokan érdeklődtek.
Példaértékű és ritka beruházásként jellemezte az aktív Magyarországért felelős államtitkár a Molnárit Őrtilossal összekötő új kerékpárutat.
Már 15 éves hagyománya van a rendezvénynek.
Harmadik alkalommal rendezték meg a programot.
A településen élők is csatlakoztak az országos TeSzedd! akcióhoz.
Csaknem 9700 gímszarvas került terítékre.
Május 1-jén az idei év első hosszú bunkertúrájára hívják a kirándulni vágyókat Lovásziba.
Április 30-án (kedden) 18 órától a Happy Bike Centrumban várják az érdeklődőket.
Lukács Tibor három ciklusban vezette a települést, előtte két cikluson át önkormányzati képviselő volt.
A területen egyebek mellett kocsányos tölgyet, kései juhart ültettek.
Letenyéről indul a túra.
A helyi rendőrőrs és a polgárőrség tagjait köszöntötte Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere Szent György nap alkalmából.