Lenti és Kistolmács között közlekedett a dízel járat, de Ábel, a népszerű gőzmozdony is szolgálatot teljesített (Fotó: Zalakocka)
Szombaton a kisvasutazás szerelmesei izgalmas napot tölthettek el Csömödérben, illetve a környéken a Zalaerdő Zrt. hagyományos Kisvasút napján.
Lenti és Kistolmács között közlekedett a dízel járat, de Ábel, a népszerű gőzmozdony is szolgálatot teljesített: a néhány évvel ezelőtti, a Mura Program forrásainak igénybevételével elvégzett felújítása után gond nélkül szelte a kilométereket az utasok örömére. A vasutazás mellett vasútmodellek, térzene és népi játékok is várták az érdeklődőket.
Az ünnepélyes megnyitón Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója az elmúlt 10 év fejlesztéseit mutatta be, kezdve a turistaszálló és a büfé kialakításával, továbbá átalakítottak és korszerűsítettek öt C 50-es mozdonyt, átadták a csömödéri vasúti parkot és játszóteret, egyedi tervezésben oktatókocsit építettek, melyre erdei iskolát alapítottak. 2019-ben megújult Ábel, a gőzmozdony, 2019-ben ugyancsak a Mura Program keretében Kistolmácson a vonal meghosszabbításaként 1 kilométer hosszban új pályaszakaszt építettek a községig, valamint 1,8 km hosszban átépítették a szentpéterföldei szárnyvonal egy szakaszát.
Bővült a vasútüzem személyszállító kapacitása, az igazi ritkasáságot a Kisvasút napján avatták fel (Fotó: Zalakocka)
Közben elindult a vándortábor program, melynek szálláshelye a csömödéri turistaszálló, mely idén kívül-belül megújult. A felsorolt fejlesztések értéke meghaladja az 1 milliárd forintot.
Felavatták a felújításon átesett 1005-ös pályaszámú MK48 mozdonyt is, amely az egyetlen működő példány hazánkban, ami Ganz-Jendrassik motorral, mechanikus erőátvétellel működik. Ebből a típusból 1958 és 1961 között 52 darab készült személyszállításra. A mozdony 2000-ben került Csömödérbe Szegedről, évekig keresték a felújítás lehetőségét, majd 2022-ben ez megtörtént. A sikeres terhelési próbajárat után a vasútüzem személyszállító kapacitása így egy igazi ritkasággal bővült.
Cseresnyés Péter gratulált a fejlesztésekhez (Fotó: Zalakocka)
Cseresnyés Péter, Nagykanizsa és térség országgyűlési képviselője is részt vett az ünnepségen, gratulált a fejlesztésekhez, melyeket maga is figyelemmel kísért. Jelezte, hogy az említett Mura Programban e térség turisztikai fejlesztéseit tűzték ki célul, hogy az ténylegesen adjon nagyobb lehetőséget az ide látogató turistáknak. Az utóbbi időben a belföldi turizmus fejlődött, emelkedik a vendégéjszakák száma, állandósult azok száma, akik a kisvasutat kipróbálják ésa vonal mentén fedezik fel a dél-zalai, délnyugat-zalai tájat. A belföldi turizmus – tette hozzá a politikus - nem csak azért fontos, hogy a zalai természeti kincset megmutassuk, hanem a helyi gazdaság is erősödik ezáltal.
Leadta szavazatát Vida László, Letenye polgármestere felesége társaságában.
Felvételek és helyi beszámolók szerint vitatott kampánytevékenységre került sor a minap Zalakomárban, ahol a Tisza Párt képviselőjelöltje, Lovkó Csaba és aktivistái keveredtek gyanúba.
Nincs bezárás, nincs veszély – csupán egy elhamarkodott, felelőtlen bejegyzés látott napvilágot.
Szeret a szőlővel, gyümölcsfákkal foglalkozni, ápolja a kapcsolatot a hegyi gazdákkal, ápolja a barátságot, részt vesz a hegyi és kulturális, közösségi rendezvényeken.
Miközben a levél a „választások tisztaságáról” beszél, maga a dokumentum gyakorol politikai nyomást a polgármesterekre, bűnözőként kezelve őket még azelőtt, hogy bármilyen eljárás indult volna.
Érdemes ellátogatni a budafai arborétumba, ahol közel 50 hektáros területen kerülhetünk közelebb a természethez.
Nemrégiben rendezték meg a hagyományos borversenyt Gutorföldén, az idei alkalomra összesen 31 borminta érkezett.
Molnáriban, Kistolmácson, Zajkon és Petriventén valósult meg temetőfejlesztés a Versenyképes Járások Programban, a konzorcium települései bruttó 16,6 millió forint pályázati támogatást nyertek el.
Kocsis Máté Cseresnyés Péterrel több településen is felkereste a választókat, átadták Orbán Viktor miniszterelnök levelét, és elmondták, miért a Fidesz a biztos választás.
Ahogy közeledünk húsvéthoz, úgy öltöztetik a helyi közösségek tagjai az ünnepkörhöz illő díszbe a települések köztereit.