Murafölde - 2023. augusztus 08., Kedd
#Tótszentmárton #hitéleti tábor #hagyomány #Országos Horvát Önkormányzat #katolikus vallás

Horvát nyelvet beszélő gyerekek táboroztak a Mura menti településeken

Horvát nyelvet beszélő gyerekek táboroztak a Mura menti településeken

Mintegy 40 diák vett részt a hitéleti táborban (Fotó: Gergely Szilárd)

Az Országos Horvát Önkormányzat a Mura menti településeken szervezte meg a horvát hitéleti tábort, ahol a régmúlttal és a máig élő hagyományokkal ismerkedtek az iskolások.

Az ország számos pontjáról érkezett mintegy 40 ifjú vendéget Matoláné Proszenyák Hajnalka, a Stipan Blažetin Horvát Művelődési Intézet igazgatója fogadta. Elmondta: a tábor vezérfonala a katolikus vallás, illetve a hitélet megismertetése. Ezen felül még további programokkal színesítették a foglalkozásokat. Amelyik településre mentek, ott igyekeztek a történeti visszatekintés mellett az erre a tájegységre jellemző népviseletet megmutatni az ország más pontjairól érkezett fiataloknak. Láthattak aranymosást és hálós halászatot a Mura folyónál, de olyan tájházakba is ellátogattak, ahol a dél-zalai horvátság életével ismerkedhettek meg.

- Az őseink tudását szeretnénk átadni a mai, talán legfiatalabb generációnak, hogy legalább az alapimádságokkal, vagy az asztali áldás fogalmával tisztában legyenek - fogalmazott Rónainé Bárics Márta, az Országos Horvát Önkormányzat vallási bizottságának elnöke. - A horvátok lakta településeken megismerhetik a templomokat és azok történetét, a védőszentjeiket és azt, hogy az őseink miből táplálkoztak, hogyan élték meg a hitüket.

Fontos küldetésünk a más tájegységek horvát nemzetiségének feltárása, megismertetése a gyerekekkel, hiszen ebből építkezhetnek a jövőben, ezáltal örökíthetik tovább identitásukat.

A tótszentmártoni Szent Márton-templomban a gyerekeket a tótszentmártoni Mihovics Szebasztián diakónus várta, aki az egyházi hierarchiáról, az egyház felépítéséről tartott horvát nyelvű előadást.

Képgaléria


Még érdekes lehet ...


2026. szeptember 13., Vasárnap

2026. szeptember 12., Szombat

Szüreti forgatag lesz Becsehelyen – a 4S Street is színpadra lép

Koncertek, felvonulás, borházak várnak az érdeklődőkre a Becsehelyi szüreti napokon.


2026. szeptember 11., Péntek

Egymilliárd forint, megszámlálhatatlan terv: vajon mire lesz elég a zalai mintaprogram?

A galamboki tó helyreállításához is innét remélnek forrást.


Magasban is helytállnának: alpintechnikát tanultak a bázakerettyei önkéntes tűzoltók

Újabb speciális mentési ismeretekkel bővítették tudásukat a Bázakerettyei Tűzoltó és Speciális Mentő Egyesület tagjai.


2026. szeptember 10., Csütörtök

Nagykanizsa és Letenye kimaradt – Lovkó Csaba mégis azt ünnepli, hogy „megcsinálták”

Csak négy település került be Zala03-as választókerületből a Szent István programba.


2026. szeptember 09., Szerda

Megújult a nagybakónaki önkormányzat épülete

A közel tízmillió forintos beruházás keretében kívül-belül kifestették az épületet, korszerűsítették a tárgyalót és a mosdókat, valamint több helyen kicserélték a nyílászárókat is.


2026. szeptember 08., Kedd

2026. szeptember 07., Hétfő

Nagyot szólt az Eszter-Feszt +Képgaléria

A nagy érdeklődés ismét megmutatta, hogy egy kis település rendezvénye is képes messziről érkező közönséget megszólítani.


Nagyrécsén választottak: 30 szavazaton múlt

Szegedi-Vajda Mónika lett Nagyrécse polgármestere.


2026. szeptember 06., Vasárnap

2026. szeptember 04., Péntek

Söjtöri édesanya lett Magyarország Mézkirálynője

A háromgyermekes édesanya korábban 11 évig dolgozott az egészségügyben, gyermekápolási területen. Munkáját idén júliusban hagyta abba, azóta főállású őstermelőként folytatja.


Négy település közös rézsűvágó gépe állt munkába Nagyrécsén

A távvezérlésű gépet elsősorban meredek rézsűk, árokpartok és más, hagyományos eszközökkel nehezen megközelíthető területek kaszálására használhatják.


2026. szeptember 03., Csütörtök

Főzőverseny, koncertek és tűzijáték: szombaton jön az Eszter-Feszt

Egész délutános, ingyenes családi és szórakoztató programokkal várják szeptember 5-én, szombaton az érdeklődőket Eszteregnyén.

+