Az eseményen vendégként Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő is részt vett (Fotó: Zalakocka)
Kisrécse önkormányzatának udvarán az árnyékos fák alatt rendezték meg szombaton a családi napot, melyen a sztárvendégek helyett a helyi baráti társaságok töltöttek együtt minőségi időt.
Az eseményen vendégként Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő is részt vett. Kiemelte: ebben a térségben élő faluközösségek erejét mutatja az is, hogy az elmúlt időszakban szinte egymást érték a családi- és falunapok. Kisrécse a családi napra szavazott, ami érthető, hiszen nagyon sok gyermeket lehet látni, hiszen a családok számára vonzó a nyugodt település. Jó kapcsolatot ápolnak a környező, Nagyrécse vagy épp Nagybakónak településeivel, ami azt jelenti, hogy a térség összetartó erejében is lehet bízni.
- Minden évben nálunk az augusztus 20-a utáni első vasárnap a búcsú ideje - mondta Tóth Lucia polgármester. - Ehhez szerettük volna kötni a családi napot, melyen kizárólag a helyi közösségben élők számára kínáltunk kikapcsolódást. Itt lehetőség nyílt egy kis lazításra, ezért a főzőverseny keretében mindenki azt készített, amit a legjobban szeretett. Ezúttal inkább a gyerekekre koncentráltunk: a kézműves foglalkozás és a csillámtetoválás nagy örömet okozott nekik.
Indul a Versenyképes Járások Program.
Lépésről-lépésre haladva modernizálták az épületet.
A programot egy régi lakodalmakat bemutató kiállítás is színesítette a kultúrházban.
Az önkormányzati ciklus alatt közel 200 millió forint támogatás érkezett a településre.
A „miseút” a település két részét köti össze, az egyik falurészből ezen a járdán át közelítik meg a helyiek a templomot.
Jelentősen javítja a közlekedési feltételeket az újonnan elkészült járda.
A beruházásösztönzési stratégia fókuszában a délnyugati térség.
Több mint 100 millió forintot fordított a miháldi önkormányzat a külterületi utak állagmegóvására, felújítására.
Lassan húsz éve, hogy életre hívták az akkor még borfesztivált Tótszentmártonban.
A Horvát Köztársaság államiságát ünnepelték Semjénházán.
Az Inkey családnak állítottak emléket.