Most megmutatják nekünk a tó felszíne alatt 38 méteres mélységben nyíló Hévízi-forrásbarlang bejáratát. Izgalmas felvételek következnek.
Főszabály szerint a bíróságok ezen időszakban tárgyalásokat nem tartanak.
A NAV munkatársai az árut lefoglalták és iparjogvédelmi jogok megsértésének gyanúja miatt eljárást indítottak.
az őrszolgálati mobilitás javításán kívül az eszközök hasznos partnerei lesznek a munkatársaknak a terepi felmérések és adatgyűjtések, ellenőrzések és helyszíni bejárások során.
Az esőzések miatt az aratás elhúzódott, ezért az őszi vetésekkel lassabban haladtak a gazdák.
A Richter-skála szerinti 2,4-es erősségű földrengés volt szerda délelőtt Zalaszentgyörgy közelében.
2,4-es erősségű rengést jeleztek a műszerek Zalakomár közelében.
Zalakaros közelében érzékeltek a műszerek a 2,3-as erősségű földmozgást.
A tűzzel érintett ingatlanok egyikében sem volt füstérzékelő.
A 6 ezer hektárnyi területen 2,5 tonna volt az átlaghozam.
Az első példányokat 2016-ban észlelték Zala megyében, az elmúlt évek enyhe telei pedig hozzájárultak a faj terjedéséhez.
Az új belépési szabályok szeptember 15-től a Nagykanizsai Járásbíróságon is érvényesek.
Az augusztus 22-24. között megrendezett XVI. Gróf Széchenyi Ödön Országos Tűzoltósportverseny befejező napján a csapatok a négyszer százméteres váltóban, illetve kismotorfecskendő-szerelésben mérték össze tudásukat.
Az idei évben Zala megyében négy mezőgazdasági munkagép vált lángok martalékává és öt tűzeset gabonatáblát is érintett. Összesen 19 hektár gabonatábla égett le eddig az idei évben.
Ismét telefonos csalók csaptak le Zalában.
Az önkéntes tűzoltó egyesületek részére kiírt 600 millió forint keretösszegű pályázat kapcsán első körben a pénzbeli támogatásokról született döntés.
A katasztrófavédelem területén több évtizeden keresztül hivatástudattal végzett kiemelkedő szakmai és példaértékű munkájával érdemelte ki az elismerést.
A térség számos településéről jobban elérhetők lesznek a balatoni, illetve a dunántúli fürdővárosok, a Balaton más régiókból is könnyebben megközelíthető az autóbuszjáratokkal.
A faanyag-nyomonkövetési szabályok betartása egyrészt védi a fogyasztókat, hogy legálisan kitermelt, megfelelő mennyiségű és minőségű faanyagot kapjanak, másrészt védi a jogkövető termelőket és kereskedőket is a tiszta, átlátható piaci viszonyok megőrzésé
Magukat bankbiztonsági szakembereknek kiadó csalókra figyelmeztet a rendőrség – zalai károsultak is vannak.
Zalában 12 engedéllyel rendelkező természetes fürdőhely, köztük a kistolmácsi szabadstrand várja a felfrissülni vágyókat.
A szervezetet június elsejétől az eddigi igazgatóhelyettes, Takács Ottó Alajos tűzoltó ezredes vezeti.
Április huszonnyolcadikán a Belügyminisztériumban – a hagyományoknak megfelelően – összevonva emlékeztek meg Szent Györgynek, a rendőrség, és Szent Flóriánnak, a tűzoltók és a tüzes mesterségek védőszentjének napjáról. A rendezvényen a katasztrófavédelem
A tűz keletkezését és pontos okát a katasztrófavédelem vizsgálja.
Az I. rendű vádlott egy Zala megyei településen a 2019. október 13. napjára kiírt helyi önkormányzati választáson polgármesterjelöltként, míg a felesége (a II. rendű vádlott) képviselőjelöltként indult.
A húsvéti ünnepek idején az ittas vagy bódult állapotban előidézett közúti közlekedési balesetek megelőzése érdekében folytattak fokozott ellenőrzést a rendőrök.
Bár a csapadékos időjárás miatt átmenetileg visszaesett a szabadtéri tüzek száma Zalában, az elmúlt napokban ismét emelkedő tendenciát mutatnak az ilyen jellegű beavatkozások.
Tíz helyszínen volt szükség a zalai tűzoltók beavatkozására az erős szél miatt szombaton.
Pár óra leforgása alatt öt vadbaleset is történt Zala megyében.
A revizorok a nyugta- és számlaadást, az alkalmazottak bejelentését, a pénztárgépek üzemeltetését, valamint a jövedéki termékek szabályszerű értékesítését vizsgálják.
A rendőrök 77 helyszínen összesen 251 sebességtúllépést mértek.
Zalában is lehetőséget biztosítanak arra, hogy az érvényét vesztett, elveszett, sérült okiratok akár a választás hétvégéjén is pótolhatóak legyenek, hogy a jogosultak élni tudjanak szavazati jogukkal.
Az elmúlt hetekben naponta átlagosan hat szabadtéri tűzhöz riasztották a zalai tűzoltókat.
Több esetben találtak tisztázatlan eredetigazolású faanyagot, valamint közúti szállításra alkalmatlan vagy túlterhelt járműveket.
A nagykanizsai rendőrök még január 5-én indítottak eljárást egy 52 éves kerecsenyi férfi eltűnése miatt.
A MÁV–Volán-csoport egységes stratégiai irányításának is köszönhetően egyre színvonalasabb, korszerűbb és környezetkímélőbb közösségi közlekedési szolgáltatások várják az utasokat.
2020-hoz képest 2021-ben csökkent a tűzesetek és a műszaki mentések száma Zalában.
Zala megyében a lakástüzek alkalmával több, mint 3300 négyzetmétert érintettek a lángok.
Sabján Krisztián megyei elnök szerint a zalai gazdálkodók a növénytermesztésben, állattenyésztésben is jól teljesítettek.
Éjféltől délelőtt 10 óráig összesen 19 esetben riasztották a zalai tűzoltókat a viharos időjárással összefüggésben.
Magyarország az elsők között lábalt ki a koronavírus okozta válságból – mondta tegnap Nagykanizsán Palkovics László.
Szükség esetén kérhetik a maszk levételét a személyazonosság megállapítása céljából, annak időtartamára.
70 km/h-nál erősebb szél is lehet csütörtökön. Sőt hétvégére beköszöntenek az igazi fagyok is.
A plusz forrás lehetőségével tervezetten további 83 fő kerül bevonásra bértámogatási programba és 25 fő vállalkozóvá válását segíti a megyei paktum.
A tanácskozást Pácsonyi Imre, az idősügyi tanács elnöke vezette.
Ezúttal 32 darab Credo Econell 12, szóló típusú autóbusz kezdi meg szolgálatát.
Zala megyében 823 millió forintból 54 településen 58 templom újulhat meg a templomfelújítási programban.
Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter soron kívüli átfogó vizsgálatot rendelt el a Zala megyei traumatológiai ellátás jelenlegi helyzetéről, kitérve a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban felmondott 7 traumatológus orvos távozásának valamennyi körülményére.
Banki, illetve postai ügyintézők előzték meg az áldozattá válást.
A szélsőségesen változó időjárás nem tesz jót az őszi állományoknak és a vetéseknek, hajnali fagyok és a szeles időjárás pedig megnehezíti az aktuális növényvédelmi munkákat.
Több mint 13 ezer hamis elektronikai eszközt találtak egy távol-keletről érkező konténerben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Zala megyei munkatársai.
Egy héten keresztül tart a nehéz tehergépkocsik és autóbuszok ellenőrzése Zala közútjain.
Évindító sajtótájékoztatót tartottak 2021. január 6-án a megye vezetői
Megérkezett az első nagyobb havazás, 10-20 centi hó is összegyűlhet a Dunántúlon.
Az ellenőrök a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, az online pénztárgépek megfelelő használatát vizsgálják Zalában.
A betakarított termés minőségével nem voltak problémák, a szárítókba került kukorica víztartalma 18-28 százalék közötti.
Csaknem 12 kilométer hosszú kerékpárútvonalat építenek, mintegy 650 millió forint európai uniós pályázati támogatással Zala megyében.
Nyugtát azonban nem adott, ezért milliós bírságra számíthat a zalai randiguru.
A termésátlag az aszályos időjárás miatt alacsonyabb volt a vártnál.
A Nemesnépnél elfogott férfi 8 bangladesit szállított.
A csaknem 25 ezer hektárnyi területen átlagosan 6,3 tonna őszi búzát arattak le hektáronként.
A következő napokban ismét csapadékos időre kell számítanunk.
Nagykanizsa is bekerült a TOP10-be.
Varga György fotóit mutatjuk.
Még szombat délután is több szakaszon korlátozásokra és jelentősen hosszabb eljutási időre kell számítani.
Péntek este óta Zalában tucatnyi településén kellett beavatkoznia a katasztrófavédelemnek.
Az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 milliméternyinél több csapadék hullhat.