(A kép forrása: zmkorhaz.hu)
A Zala Megyei Szent Rafael Kórházban a lélegeztetett betegek ellátása garantáltan biztonságos, hatszor annyi lélegeztetőgép van az intézményben, mint amennyire jelenleg szükség van - tájékoztatta a zalaegerszegi egészségügyi intézmény a megyei napilap online kiadását pénteken.
Több sajtóorgánum arról írt, hogy a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban több, egy kínai cég által gyártott lélegeztetőgép is meghibásodott. Az intézmény a lappal az közölte, hogy
„a sajtóban megjelenő félrevezető és hangulatkeltő írásokkal szemben a valóság az, hogy a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban a lélegeztetett betegek ellátása garantáltan biztonságos”. Olyan lélegeztetőgépről van szó, amely maga küld üzenetet, ha a működésében a legkisebb zavar támad, így a személyzet a pácienseket azonnal másik gépre helyezte, „egészségkárosodás, haláleset emiatt nem következett be”.
A kórház jelezte azt is: az intézményben olyan sok a lélegeztetőgép, hogy valamennyi meghibásodott gép kivonása után is csaknem hatszor annyi berendezésük maradt, mint ahány beteget jelenleg lélegeztetni kell. Az intézmény felvette a kapcsolatot a szállító céggel, a hiba okának feltárása és korrigálása megkezdődött.
(Forrás: MTI)
Június 12. és július 12. között várják a pályázatokat.
Az ország legrégebbi környezetszépítő versenyére ebben az évben is öt kategóriában várják a nevezéseket.
Jellemzően az ingatlan vízparttól, illetve fővárostól való távolsága a két legmeghatározóbb tényező az árak alakulásában.
Közel két órán át tartó munkával a gyermekek 45 zsáknyi kommunális szemetet szedtek össze.
A további dinamikus fejlődés a cél a vármegyében.
A jelöltek és jelölőszervezetek mindhárom választástípus esetében megkezdhetik az ajánlások gyűjtését.
Alig több mint két hét múlva, május 3-án, pénteken részlegesen megnyitja kültéri strandját a Zalakarosi Fürdő.
Számítások szerint a rendszerre fordított 1 forint mintegy 33 forint éves termelési értéket óv meg.
Visszaesik a hőmérséklet a héten.
A vállalkozóvá válást elősegítő programra 2024. május 3-ig lehet jelentkezni.
A vakációs turnusokba iskolák pályázhatnak 1-7. évfolyamos tanulókkal április 24-én 14.00 óráig, az etaborplusz.hu weboldalon.