(Fotó: MTI/Balázs Attila)
A koronavírus elleni magyar oltási program a világ élmezőnyében van, Magyarország az első oltások tekintetében megelőzte az Egyesült Államokat, a második oltásoknál pedig szinte utolérte az Egyesült Királyságot - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a Facebook-oldalán.
Menczer Tamás a videóban kiemelte, hogy első oltást a magyar lakosság 51,5 százaléka kapott, az Egyesült Államokban ez az adat 49,5 százalék, az uniós átlag pedig mindössze 32,5 százalék. Második oltást Magyarországon a lakosság 32,7 százaléka, az Egyesült Királyságban a lakosság 34 százaléka kapott, míg az uniós átlag csak 16 százalék - tette hozzá.
Az államtitkár azt mondta: „az oltás ment életet, és az oltás visz, vezet bennünket vissza a régi, normális életünkhöz.”
Június 12. és július 12. között várják a pályázatokat.
Az ország legrégebbi környezetszépítő versenyére ebben az évben is öt kategóriában várják a nevezéseket.
Jellemzően az ingatlan vízparttól, illetve fővárostól való távolsága a két legmeghatározóbb tényező az árak alakulásában.
Közel két órán át tartó munkával a gyermekek 45 zsáknyi kommunális szemetet szedtek össze.
A további dinamikus fejlődés a cél a vármegyében.
A jelöltek és jelölőszervezetek mindhárom választástípus esetében megkezdhetik az ajánlások gyűjtését.
Alig több mint két hét múlva, május 3-án, pénteken részlegesen megnyitja kültéri strandját a Zalakarosi Fürdő.
Számítások szerint a rendszerre fordított 1 forint mintegy 33 forint éves termelési értéket óv meg.
Visszaesik a hőmérséklet a héten.
A vállalkozóvá válást elősegítő programra 2024. május 3-ig lehet jelentkezni.
A vakációs turnusokba iskolák pályázhatnak 1-7. évfolyamos tanulókkal április 24-én 14.00 óráig, az etaborplusz.hu weboldalon.