(Fotó: Rosta Tibor/MTI)
A külgazdasági- és külügyminiszter szombaton Facebook-üzenetében igekezett mindenkit megnyugtatni, hogy Magyarország energiaellátása biztonságban van, és ez így lesz a jövőben is.
A tárcavezető kifejtette, hogy az MVM leányvállalata, a CEEnergy és a Gazprom leányvállalata, a Gazpromexport közötti szerződéses viszony, valamint az elmúlt napok technikai tárgyalásai alapján lehetséges a brüsszeli szankciók megsértése nélkül, a szállító által előírt módon fizetni a leszállított földgázért.
„Értjük, hogy másoknak más érdekeik vannak, de a mi érdekünk az, hogy hazánk energiaellátásának biztonságát garantáljuk. S ezt meg is tesszük, mert a háború árát senki nem fizettetheti meg a magyar emberekkel”
– zárta sorait Szijjártó Péter.
(Forrás: Világgazdaság)
Június 12. és július 12. között várják a pályázatokat.
Az ország legrégebbi környezetszépítő versenyére ebben az évben is öt kategóriában várják a nevezéseket.
Jellemzően az ingatlan vízparttól, illetve fővárostól való távolsága a két legmeghatározóbb tényező az árak alakulásában.
Közel két órán át tartó munkával a gyermekek 45 zsáknyi kommunális szemetet szedtek össze.
A további dinamikus fejlődés a cél a vármegyében.
A jelöltek és jelölőszervezetek mindhárom választástípus esetében megkezdhetik az ajánlások gyűjtését.
Alig több mint két hét múlva, május 3-án, pénteken részlegesen megnyitja kültéri strandját a Zalakarosi Fürdő.
Számítások szerint a rendszerre fordított 1 forint mintegy 33 forint éves termelési értéket óv meg.
Visszaesik a hőmérséklet a héten.
A vállalkozóvá válást elősegítő programra 2024. május 3-ig lehet jelentkezni.
A vakációs turnusokba iskolák pályázhatnak 1-7. évfolyamos tanulókkal április 24-én 14.00 óráig, az etaborplusz.hu weboldalon.