Illusztráció (Fotó: MTI/Illyés Tibor)
Továbbra is folyamatosan indulnak segélyszállítmányok a magyar–ukrán határra, illetve a határ túloldalára. Kedden például a Matthias Corvinus Collegium diákjai által összegyűlt adományokat vitték el Budapestről a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet segítségével. De a Máltai Szeretetszolgálat is folyamatosan segít – számolt be róla az M1 Híradója.
A Máltai Szeretetszolgálat kisbusza délelőtt érkezett meg Beregsurányba. Ahogyan eddig is, élelmiszerek és higiéniás eszközök voltak a csomagtartóban. Ezúttal ruhákat is vittek a rászorulóknak. Közben mentálisan is próbálják segíteni a menekülteket.
Nem sokkal ezután a menekülteket szállító kisbusz is megérkezett.
„Egy Odessza melletti kisvárosból érkeztem ide, egy héttel ezelőtt még nem gondoltam volna, hogy itt leszek. Sportolok, és Ausztriába szeretnék továbbmenni, hogy ott tudjam folytatni a SUP-karrierem” – mondta egy ukrán menekült fiú.
A Matthias Corvinus Collegium (MCC) korábban 15 tonnányi adománnyal és kétmillió forinttal segítette Kárpátalját. Most újabb, többtonnányi adományt indítanak útnak az Ökumenikus Segélyszervezettel.
A mai rakományunkon felül is komoly adomány van még itt az MCC épületében, a diákjaink gyűjtötték össze, és azt szeretnénk, hogy ezt az adományt az Ökumenikus Segélyszervezet segítségével oda juttassuk el, ahol erre a legnagyobb szükség van – mondta Valentinyi Pál, az MCC stratégiai igazgatója az M1 Híradójának.
Hétfőn is sokan, csaknem 7600 an érkeztek Magyarországra Ukrajna felől. 4448-an a magyar–ukrán határszakaszon, Románia felől pedig 3113-an. Hétfőn 294 embernek állított ki a rendőrség ideiglenes tartózkodási engedélyt, ami egy hónapig érvényes.
(Forrás: hirado.hu)
Június 12. és július 12. között várják a pályázatokat.
Az ország legrégebbi környezetszépítő versenyére ebben az évben is öt kategóriában várják a nevezéseket.
Jellemzően az ingatlan vízparttól, illetve fővárostól való távolsága a két legmeghatározóbb tényező az árak alakulásában.
Közel két órán át tartó munkával a gyermekek 45 zsáknyi kommunális szemetet szedtek össze.
A további dinamikus fejlődés a cél a vármegyében.
A jelöltek és jelölőszervezetek mindhárom választástípus esetében megkezdhetik az ajánlások gyűjtését.
Alig több mint két hét múlva, május 3-án, pénteken részlegesen megnyitja kültéri strandját a Zalakarosi Fürdő.
Számítások szerint a rendszerre fordított 1 forint mintegy 33 forint éves termelési értéket óv meg.
Visszaesik a hőmérséklet a héten.
A vállalkozóvá válást elősegítő programra 2024. május 3-ig lehet jelentkezni.
A vakációs turnusokba iskolák pályázhatnak 1-7. évfolyamos tanulókkal április 24-én 14.00 óráig, az etaborplusz.hu weboldalon.