Hazai - 2022. július 24., Vasárnap
#Orbán Viktor #Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor #Tusnádfürdő

Veszély, bizonytalanság, háború

Veszély, bizonytalanság, háború

(Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Benko Vivien Cher)

A veszélyek, a bizonytalanság és a háború évtizede lesz a következő – ezt mondta Orbán Viktor a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban tartott előadásában Tusnádfürdőn. A miniszterelnök szombati beszédében a nyugati civilizáció megrendülését is hangsúlyozta, amelynek a teljesítménye, a tekintélye és cselekvőképessége fogyóban van – számolt be az M1 Híradó.

Három év kihagyás után tartotta meg szokásos helyzetértékelő előadását Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn.

A 31. Tusványoson a magyar kormányfő beszédét azzal kezdte, hogy a háborúk és veszélyek évtizedét éljük. Úgy értékelte, hogy a nyugati civilizáció hatalmi visszaszorulásban van. Ez leginkább abban mutatkozik meg, hogy a nyugati világ elvesztette a nyersanyagok feletti uralmat. Orbán Viktor úgy fogalmazott: a Nyugat harcot folytat Közép-Európa ellen, hogy olyanná tegyenek minket, mint ők.

„Mi csak azt kérjük, hogy ők ne akarják ránk kényszeríteni azt a sorsot, amit mi nem sorsnak, hanem végzetnek látunk egy nemzet számára! Csak ennyit kérünk és nem többet” – hangsúlyozta.

Orbán Viktor úgy vélte: fel kell készülni arra, hogy Nyugatról is védekezni kell majd, és a keresztényeket kell onnan befogadni.

„Háború van, energia válság van, meg háborús infláció. És mindez paravánt húz a szemünk elé. Paravánt húz a gender és a migráció kérdése közé. De valójában ezek a kérdéseken fordul meg a jövő. Ez a nagy történelmi csata, amit vívunk. Demográfia, migráció, gender. És a bal-jobb kérdésnek is pontosan ez a tétje. Nem említek országot csak utalok rá: van olyan ország, ahol nyert a baloldal. Az első intézkedések között volt, hogy lebontották a kerítést és a második intézkedés volt, hogy az összes genderszabályt – az azonos neműek házasságán túl még a gyerekek örökbefogadásához való jogot is elismerték” – tette hozzá.

Az orosz-ukrán háborúról szólva a miniszterelnök kifejtette: A NATO és az EU úgy döntött, hogy fegyvert szállítanak, és súlyos szankciókat vetnek ki, így de facto részeseivé váltak ennek a konfliktusnak. Orbán Viktor leszögezte:

 a háború oka, hogy az oroszok egy világos biztonsági igényt fogalmaztak meg, és azt követelték, hogy Ukrajna ne legyen a NATO tagja.
Eddig 86 magyar ember halt meg a háborúban

„Vannak országok, amelyek bírálnak bennünket, mert nem vagyunk eléggé elkötelezettek az ukránok mellett szerintük. De ők messze vannak, és ők legfeljebb pénzügyi vagy fegyvertámogatást adnak. Mi magyarok vagyunk az egyetlenek az ukránokon kívül, akik ma meghalnak abban a háborúban. A mi nyilvántartásunk szerint eddig 86 magyar ember halt meg abban a háborúban” – fogalmazott a miniszterelnök.

Hangsúlyozta: a világ nagy része demonstratívan nem áll a Nyugat mellett. A nyugatiak elutasították az oroszok biztonsági igényeit, és most az oroszok fegyverrel szereznek érvényt a biztonsági igényeiknek. Hozzátette: teljesen megbukott a Nyugat stratégiája.

„Új stratégiára van szükség, amelynek a középpontjában, a célkeresztjében nem a háború megnyerése, hanem a béketárgyalás és egy jó békeajánlat megfogalmazása kellene, hogy szerepeljen! Azt kell mondanom, hogy az EU-nak nem az a dolga most – hogy képes beszéddel éljek –, hogy az oroszok vagy az ukránok oldalára álljon, hanem hogy Oroszország és Ukrajna közé álljon”

– fejtette ki.

Orbán Viktor leszögezte: A II. világháború után most megint ott találja magát Európa, hogy a legfontosabb biztonsági kérdésekben az amerikaiak és oroszok döntenek. A miniszterelnök szerint a háborúnak nem egy orosz-ukrán, hanem egy orosz-amerikai béketárgyalás vethet csak véget.

A gazdasági következményekről szólva Orbán Viktor úgy fogalmazott:

meg kell védeni a rezsicsökkentést és erre jó esélyeket is lát a miniszterelnök, aki azt mondta: sikerülni fog megvédeni a rezsicsökkentést.

(Forrás: hirado.hu)

Még érdekes lehet ...


2025. december 12., Péntek

Ez nagyon fájhat Nagykanizsán is: Brüsszel a migránsok szétosztását készíti elő

A 2026-os országgyűlési választás tétje bizony, az is: ki döntsön Magyarország jövőjéről? Brüsszel vagy mi, magyarok?


Januárban indul a pályázat!

Orbán Viktor: 2,5 milliós támogatás jön otthoni energiatárolókra.


2025. december 11., Csütörtök

Patinás kávéházból tudásközpont

Új szellemi műhelyt hoz létre az MCC Zalában.


2025. december 10., Szerda

2026-tól érkezik a 14. havi nyugdíj!

Az intézkedés a zalai nyugdíjasokat is pozitívan érinti.


Tragédia! Elhunyt Balázs Péter

A szolnoki Szigligeti Színház volt igazgatója ma reggel hagyott itt minket.


Zalaszabaron is otthonra talált az Erzsébet-karácsony

Koncz Zsófia a családcentrikus Magyarországról.


2025. december 08., Hétfő

Ezt jó, ha tudod: Brüsszel 2030-ra háborúra készül

Orbán Viktor: Sötét fellegek gyülekeznek Európa egén.


2025. december 05., Péntek

Fogjunk össze Natasáért!

Amerikai gyógyszer adhat reményt a súlyos beteg kislánynak.


Stabil költségvetés, új pályázatok, erősödő közművelődés

Ez történt a Zala Vármegyei Közgyűlés idei utolsó ülésén.


2025. december 04., Csütörtök

Tudod mi ez? A rendőrség legújabb traffipaxa

A közlekedési lámpának álcázott sebességmérőt egy idő után mindenki ismeri majd – na de addig...


Itt Orbán Viktor nagy bejelentése!

Megállapodás született: jövőre 11%-kal nő a minimálbér, 7%-kal a garantált bérminimum.


2025. december 02., Kedd

Fidesz erősödik, a Tisza megtorpant

Mit mutatnak az őszi közvélemény-kutatások?


2025. december 01., Hétfő

Radikális adóátalakítás egy állítólag nem létező programban – nálunk is olvasható a Tisza szeretetcsomagja!

Az Index közzétette a Tisza-programot, melyet ezerszer hazugságnak neveztek a párt korifeusai. És lám, mégis létezik... Van, aki még hisz nekik?


Háromsávos lesz az M7-es Budapest és a Balaton között – 2027-ben indul a bővítés

A kormány még egy 2012-es kormányrendeletben minősítette nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé az M7-es Budapest és Balatonvilágos közötti szakaszának 2×3 sávosra bővítését.


2025. november 30., Vasárnap

Ma kezdődik az advent

A szó a latin adventus Domini kifejezésből ered, jelentése: az Úr eljövetele.


2025. november 27., Csütörtök

Kiszivárgott: ennyivel emelkedhet 2026-ban a minimálbér – itt vannak a számok!

Bár hírzárlatot rendeltek el, úgy tudni, a szerdai bértárgyaláson lényegében megszületett a megállapodás a jövő évi bérekről.

+