Hazai - 2022. július 27., Szerda
#gázfelhasználás #Európai Unió #Magyarország

Szijjártó Péter: Magyarország nem szavazza meg a gázfelhasználás csökkentését

Szijjártó Péter: Magyarország nem szavazza meg a gázfelhasználás csökkentését

(Fotó: Facebook/Szijjártó Péter)

„Az energetikai tanács egy politikai megállapodást kötött a földgáz felhasználásának a csökkentéséről (…). Egyedül mi jeleztük, hogy nemmel szavazunk, tehát Magyarország nemmel szavaz erre a rendeletere, tekintettel arra, hogy az teljes egészében figyelmen kívül hagyja a magyar emberek érdekekeit” – mondta Szijjártó Péter Brüsszelben.

A miniszter elmondta, hogy a rendelet szerint a tagállamok önkéntes alapon csökkentenék a gázfelhasználásukat, ugyanakkor 

az Európai Bizottság vagy – öt tagállam kezdeményezésére – az Európai Unió Tanácsa egy úgynevezett uniós riasztási helyzetet vezethet be, ezt követően valamennyi tagállamnak kötelező érvénnyel kellene a gázfelhasználását 15 százalékkal csökkentenie.

Szijjártó hozzátette, hogy a kiszámítás módja 

az elmúlt öt év augusztus 1. és március 31. közötti időszakának átlaga, ehhez az ötéves átlaghoz viszonyítva kellene a 15 százalékos csökkentést elérni.

Hangsúlyozta, hogy 

a nemzeti energiamix tagállami hatáskör, vagyis az a kérdés, hogy egy uniós ország milyen energiahordozóból mennyit használ a saját működéséhez, a nemzeti kormányok belügye. 

A kormány eldöntötte, hogy további hétszázmillió köbméternyi földgáz beszerzése szükséges az eddigi leszerződött mennyiségek felett – mondta korábban Szijjártó az energetikai tanács ülésén. A külgazdasági és külügyminiszter hozzátette, hogy a két új atomreaktor felépítésének az ütemezése felgyorsul, és 2030-ra elindul a termelésük.

A miniszter hangsúlyozta: a kormány biztosítja, hogy valamennyi magyar háztartás és vállalat megfelelő mennyiségű energiát kapjon. Elmondta, hogy a gázellátás egyelőre folyamatos és zavartalan, a török vezetéken a napi ellátásnak körülbelül a fele érkezik.

Csak annyit mondanék, ha ezt annak idején nem építettük volna meg, akkor nagy bajban lennénk

– mondta a tanácskozáson, utalva arra, hogy korábban a vezeték miatt többen is bírálták a magyar kormányt. 

Korábban Szijjártó közölte, hogy az elhúzódó ukrajnai háború és a brüsszeli szankciók következtében Európa-szerte energiaválság alakul ki, így az elsődleges kérdés már nem a földgáz ára, hanem az, hogy lesz-e elegendő mennyiség a téli fűtési szezonra.

Hozzátette: a kormány célja, hogy Magyarország lokális kivétel legyen a kontinentális válságban.   

Az előzetesen kiszivárgott információknak megfelelően szinte mindenki kapott bizonyos engedményt. Mentesülnek az olyan országok, mint Írország és Málta, amelyek nem kapcsolódnak az uniós gázhálózatokhoz, valamint azok is, amelyek elektromos hálózata nincs szinkronban az európaival, és erősen függ a gáztól. 

Ideiglenes mentességet kaphatnak azok a tagállamok is, amelyek túlteljesítik a gáztárolók feltöltésére vonatkozó uniós célt, ha a kritikus fontosságú iparágaik túlságosan függenek a földgáztól, illetve abban az esetben, ha a gázfogyasztásuk legalább 8 százalékkal nőtt tavaly az ötéves átlaghoz képest. 

(Forrás: VG)

Még érdekes lehet ...


2023. június 07., Szerda

Már elérhető a MÁV-START grafikus helyfoglalási rendszere

Több balatoni vonatra már számozás alapján, kocsiábrán megjelölve lehet ülőhelyet választani.


2023. június 06., Kedd

Erősen felhős idő várható

Összességében sok helyen kell ismétlődő jelleggel záporra, zivatarra, illetve esőre is számítani.


2023. június 05., Hétfő

Záporos, zivataros

Nedves, labilis léghullámok érkeznek dél, délnyugat felől, aminek hatására megnő a záporok, zivatarok kialakulásának esélye.


2023. június 04., Vasárnap

Felkészül Medárdra?

Változékonyabbra fordul időjárásunk, a jövő hét elején, közepén gyakori vendégünk lesz a csapadék.


2023. június 03., Szombat

Pál(l)fordulás előtt

Holnap még nagyrészt eseménytelen, nyugodt lesz az idő, csak néhol fordulhat elő csapadék. Hétfőtől aztán....


2023. június 02., Péntek

Strandidő?

Tavaink vize már 21, 22 fokos, szombaton viszont a csúcsérték is lesz, ahol hasonló értéket vesz fel.


Nehéz helyzetben élő családok nyaralását biztosítja a Mészáros Csoport Pro Filii Alapítványa

Az elmúlt három évben több mint tízezer egyszülős és nagycsalád nyaralhatott térítésmentesen a Mészáros Csoport támogatásával.


2023. május 31., Szerda

Kezdődik/folytatódik a nyár

Napos, meleg, nagyrészt száraz idő várható, de a déli tájakon továbbra is esély nyílik záporok, zivatarok kialakulására.


2023. május 30., Kedd

Ugyanaz másként

A következő napokban egyre inkább csak délen lehetnek záporok, zivatarok, majd a hétvégén már ott se nagyon.


2023. május 27., Szombat

Pünkösdi időjárás

A hosszú hétvégén nem változik jelentősen időjárásunk jellege: napos, gomolyfelhős idő várható 25 fok körüli csúcsértékekkel.


2023. május 26., Péntek

Nagybetűs

Záporokkal, zivatarokkal tarkított pünkösdi hétvége vár ránk a sok évi átlagnak abszolút megfelelő hőmérsékleti értékekkel.

+