Hazai - 2022. augusztus 10., Szerda
#Barátság II. Kőolajvezeték #kőolajszállítás #Magyarország #ukrajnai szakasz #tranzitdíj

Napokon belül újraindulhat a kőolajszállítás Magyarországra

Napokon belül újraindulhat a kőolajszállítás Magyarországra

(Fotó: archív, MTI/Máthé Zoltán)

Néhány napon belül újraindulhat a kőolajszállítás Magyarországra, Szlovákiába és Csehországba, miután a Mol kifizette az ukránoknak a tranzitdíjat.

A Barátság vezetéket a múlt héten zárta el Ukrajna, arra hivatkozva, hogy nem kapta meg az oroszoktól az olaj továbbításáért járó díjat. Oroszország viszont azt állítja, hogy próbáltak utalni, de a szankciók miatt nem sikerült. Az Origo közben azt írta: az olajjal akarnak zsarolni az ukránok, mert Magyarország nem hajlandó belesodródni a háborúba és nem küldünk fegyvereket Ukrajnának – számolt be az M1 Híradó

Kedden jelentette be Oroszország, hogy az ukránok leállították a kőolaj szállítását a Barátság vezeték déli ágán keresztül Magyarország, Csehország és Szlovákia irányába. A Transznyefty orosz szállítócég tájékoztatása szerint az ukránok arra hivatkoztak, hogy nem kapták meg a tranzitdíjat.

A Mol által vásárolt olaj csaknem 70 százalékát teszi ki az Oroszországból érkező energiahordozó. Ukrajna felől naponta 250 ezer hordó orosz olaj érkezett a Barátság II. Kőolajvezetéken át, de a szállítás már múlt csütörtökön leállt.

Az olajjal akarnak zsarolni az ukránok – szerdán ezzel a címmel közölt cikket az Origo. A portál emlékeztet: miután az oroszok az ukránok által kierőszakolt brüsszeli szankciók miatt nem tudták átutalni a tranzitdíjat, az ukránok egyszerűen úgy döntöttek, hogy más formában nem fogadják el a pénzt.

A Technológiai és Ipari Minisztérium kedden megerősítette, hogy a Barátság kőolajvezeték leállását tudomásuk szerint technikai jellegű probléma okozza. A tárca közleménye szerint bár a hazai ellátás több hétre biztosított, a helyzet megnyugtató rendezése és a szállítások mielőbbi újraindítása érdekében a magyar fél is igyekszik közbenjárni. A Mol pedig azt is felajánlotta, hogy kifizeti a tranzitdíjat.

A magyar olajvállalat szerdán azt közölte, hogy a tranzakció meg is történt, vagyis a Mol átutalta az ukrajnai szakasz használatért fizetendő tranzitdíjat az ukrán félnek.

A tájékoztatás szerint a gyors intézkedést az ellátási helyzet tette indokolttá: bár a Molnak Magyarországon több hétre elegendő saját tartaléka van, regionális nagyvállalatként a környező országok ellátásbiztonságáért is felelősséget vállal.

Az Origo szerint Kijev ezzel, vagyis a Barátság kőolajvezeték elzárásával próbálja zsarolni az európai országokat. Ahogy a portál fogalmaz: Volodimir Zelenszkij elnök céljai egyértelműek. Amellett, hogy minél nagyobb káoszt akar elérni Európában, vissza akar vágni Magyarországnak azért, amiért hazánk nem akar belesodródni a háborúba és nem küld fegyvereket Ukrajnának.

Az ukrán energiaügyi miniszter egyik tanácsadója májusban az orosz olajembargó elfogadása előtt már megfenyegette Magyarországot.

Olena Zerkal akkor azt mondta Ukrajnának van egy erős ütőkártyája: a Barátság kőolajvezeték. „Akár valami történhet is ezzel a vezetékkel, de végső soron az ukrán kormány, és az elnök dönt politikai kérdésekben, és abban, hogy olyan nyelvezetet használjunk, amit Orbán Viktor is megért” – fogalmazott Olena Zerkal.

„Politikai okai vannak annak, hogy nem érkezik olaj a Barátság Kőolajvezetéken” – erről már Hortay Olivér, a Századvég klímapolitikai üzletág-vezetője beszélt az M1-en.

(Forrás: hirado.hu)

Még érdekes lehet ...


2022. szeptember 28., Szerda

Fűteni nem alkalmas a termálvíz, de a Zalakarosi Fürdő nem zár be

A rezsiárak emelkedését nem terheli a vendégekre a Zalakarosi Fürdő, ahol változatlan jegyárak mellett a megszokott őszi-téli szolgáltatásokkal várják a fürdőzőket.


2022. szeptember 27., Kedd

Szusszanásnyi szünet

Szerdán lélegzetvételnyi szünet szakítja félbe a frontok átvonulását, majd szerda estétől, már érkezik is a következő front.


Kiterjedhet a fiatalok szja-mentessége a gyermeket vállaló 25–30 éves nőkre is

A 2023-as költségvetés decemberi véglegesítésekor kibővülhet a fiatalok személyijövedelemadó-mentessége a gyermeket vállaló 25–30 év közötti nőkkel – jelentette be a miniszterelnök az Országgyűlésben, az azonnali kérdések órájában.


2022. szeptember 26., Hétfő

Az esernyőt ne felejtsük

Alig hagyja el térségünket a hullámzó frontrendszer, holnap újabb hidegfront érkezik, és újra több helyen valószínű csapadék.


Orbán Viktor: Ha megszüntetnék a szankciókat, az árak rögtön a felére esnének vissza, és az infláció is legalább megfeleződne

A miniszterelnök szerint Európa országai ma az olajért, a földgázért és a villamos energiáért szankciós felárat fizetnek.


2022. szeptember 25., Vasárnap

Hullámzó

Hullámzó front alakítja időjárásunkat és csapadékra is több hullámban számíthatunk.


2022. szeptember 24., Szombat

Változékonyra fordul

Holnap, illetve a jövő hét első napjaiban is a felhők lesznek túlsúlyban, emellett pedig több helyen, több hullámban várható csapadék is.


Magyar boltba magyar fügét!

Egyre nagyobb biztonsággal termeszthető a füge Magyarországon is.


2022. szeptember 23., Péntek

Viszlát napsugarak!

Felhős, csapadékos időre számíthatunk.


Folytatódik a Magyar falu program

Jelentős forrásokkal tovább folytatódik a Magyar falu program a korábban kijelölt irányelvek szerint – adta közre a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. 


MVM: már igényelhetik a kedvezményes többlet-földgázmennyiséget a többgenerációs családi házban élők

Nem jár visszamenőlegesen a kedvezményes többletmennyiség, azt az MVM Next a hatósági bizonyítvány benyújtását követő hónap elsejétől alkalmazza, időarányosan.


2022. szeptember 22., Csütörtök

Csendesebbre fordul az idő

Szombatig anticiklon alakítja időjárásunkat, majd vasárnaptól nedvesebb léghullámok érik el a Kárpát-medencét.


Kocsis Máté: nemzeti konzultáció indulhat a szankciókról

Európában a magyarok lesznek az elsők, akik elmondhatják a véleményüket a szankciókról.


Listeriával szennyezett lehet egy kockázott bacon

A Nébih közlése szerint a forgalmazó már visszahívta a terméket.


2022. szeptember 21., Szerda

Gomolyos, záporos

Péntekig érdemi változás még nem várható, majd szombattól néhány fokkal melegebb, vasárnaptól pedig nedvesebb léghullámok érkeznek fölénk.


Alapjogokért Központ: A baloldali sajtó hazudik az Európai Bizottság vasárnapi döntéséről

Az ellenzéki média azzal riogat, hogy a Magyarországnak járó források közel kétharmada veszélyben van.


2022. szeptember 20., Kedd

Hol süt, hol elbújik

Szerdán is alapvetően felhőátvonulásokra számíthatunk, záporok, zivatarok nagyobb eséllyel és nagyobb számban a Dunától keletre alakulhatnak ki.


Elindult a hatósági áras tűzifaprogram

Volt olyan erdészet, ahol már nyitáskor hosszú sorokban álltak a vásárlók.


2022. szeptember 19., Hétfő

Rohangáló gomolyok

Az éjszakák egyre hidegebb lesznek, péntek hajnalban felcsillan az első őszi fagy esélye.


Navracsics: Az Európai Bizottság döntésével megnyílik az út a forrásokról szóló tárgyalások gyors lezárása előtt

A miniszter közölte, a testület üdvözli a Magyar Kormány vállalásait, és innentől kezdve hazánk ezek végrehajtására fog koncentrálni.

+