(Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)
A biztonság a határainknál kezdődik, Magyarország biztonsága a határvadászokkal kezdődik - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a határvadász ezred megalakulása alkalmából tartott ünnepségen, pénteken Budapesten.
Beszédében a kormányfő az esküt tett határvadászoknak azt mondta: tiszteljük az elszántságukat, a bátorságukat és azt, hogy vállalták ezt a feladatot, megbecsüljük a szolgálatot, amelyet a haza érdekében végeznek.
„Egy ország áll önök mögött” - fogalmazott.
Hangsúlyozta: legyenek bármekkorák az éppen előttünk magasodó akadályok, nem szabad feladni azt a célt, hogy Magyarország legyen Európa legbiztonságosabb országa. Ezt a célt fenyegeti a migráció, és az ebből fakadó veszélyek kivédése továbbra is elsőszámú feladat Magyarország számára - hangsúlyozta.
Az első határvadászok eskütétele a Készenléti Rendőrség budapesti központjában (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
A miniszterelnök kifejtette: 2015 óta a határokra, törvényekre fittyet hányva milliók érkeztek illegális úton Afrikából és a Közel-Keletről Európába. Magyarország a válság kirobbanását követően úgy döntött, hogy nem enged a biztonságból, megvédi a határait és kerítést épített - idézte fel.
Közölte: a magyar határvédelmi rendszer működik, ellenáll az illegális migráció hullámainak, a rendőrök és a honvédek helytálltak, megvédték az ország biztonságát. De az élet úgy hozta, hogy az ő szolgálatukra most máshol van szükség, ezért hozták létre a magyar határvadász ezredet - tette hozzá.
(Forrás: MTI)
Június 12. és július 12. között várják a pályázatokat.
Az ország legrégebbi környezetszépítő versenyére ebben az évben is öt kategóriában várják a nevezéseket.
Jellemzően az ingatlan vízparttól, illetve fővárostól való távolsága a két legmeghatározóbb tényező az árak alakulásában.
Közel két órán át tartó munkával a gyermekek 45 zsáknyi kommunális szemetet szedtek össze.
A további dinamikus fejlődés a cél a vármegyében.
A jelöltek és jelölőszervezetek mindhárom választástípus esetében megkezdhetik az ajánlások gyűjtését.
Alig több mint két hét múlva, május 3-án, pénteken részlegesen megnyitja kültéri strandját a Zalakarosi Fürdő.
Számítások szerint a rendszerre fordított 1 forint mintegy 33 forint éves termelési értéket óv meg.
Visszaesik a hőmérséklet a héten.
A vállalkozóvá válást elősegítő programra 2024. május 3-ig lehet jelentkezni.
A vakációs turnusokba iskolák pályázhatnak 1-7. évfolyamos tanulókkal április 24-én 14.00 óráig, az etaborplusz.hu weboldalon.