Nagykanizsán is ünneppel írták felül a gyászt (Fotó: Gergely Szilárd)
Az Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította június 4-ét, a trianoni békeszerződés aláírásának napját a nemzeti összetartozás napjává. A trianoni békeszerződés kimondta, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott, ennek következményeként Magyarország területe 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakossága 18,2 millióról 7,6 millióra csökkent. A magyar állam elvesztette területének mintegy kétharmadát, iparának 38, nemzeti jövedelmének 67 százalékát.
Kanizsán vasárnap délelőtt huszárok jelentlétében a Nagy-Magyarország Emlékműnél tartották a megemlékezést. Köszöntőt Balogh László polgármester mondott, aki úgy fogalmazott: a nemzet: lélek-összetartozás; emlékezés, szeretet és békesség-óhajtás, amely bennünk él és gyarapodik, általunk nő és emelkedik.
Balogh László szerint a nemzet nem anyag, nem matéria, hanem szívben élő halk dobbanás, ízes nyelvjárás, mosoly és egymásra pillantás (Fotó: Gergely Szilárd)
- Trianon után olyan trauma égett belénk, amely fájó sebként arra sarkall, hogy építsünk határok feletti nemzetet - folytatta Balogh László polgármester. - Hiszen nincs még egy olyan ország, amely saját magát öleli, mely önmagával határos. Nincs még egy olyan nemzet, mely akkor is otthonra talál, ha elhagyja államát; nincs olyan nemzet, mely ünneppel írja felül a gyászt. Nincs több Magyarország; csak az István alkotta keresztény haza, mely az összetartozás szilárd és örök fundamentuma. E mellett kell kitartanunk, ezt az alapot kell erősítenünk, mert ez hordozza a gyarapodást, a békét és a megmaradást.
Cseresnyés Péter: hiszünk egy olyan Magyarországban, amelyben a vallás, a nemzet és a család nem a múlt, hanem a jövő részei (Fotó: Gergely Szilárd)
Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő is megemlékezett a múltról és a nemzetet ért veszteségekről, de arra is rámutatott, hogy nemzeti összetartozás nélkül nincs nemzeti felemelkedés.
- Ezért döntöttünk arról, hogy június 4. ne csak az emlékezésről szóljon, hanem legyen a magyar összetartozás napja - mondta Cseresnyés Péter. - Ezért van már kettős állampolgárság, és így lett több mint 1,1 millióval több magyar állampolgár. Ezért utaznak magyar diákok Erdélybe, Felvidékre vagy Délvidékre. Ezért jönnek az elszakított országrészek diákjai hozzánk. Azért, hogy lássuk, találkozásainkban, beszélgetéseinkben, gyermekeink tanulmányaiban és lelkében, a szemünk előtt, napról napra íródik a magyar jövő. Mert hiszünk abban a magyar államban, amely segíti a magyar nemzeti célok kitűzését és megvalósítását, hiszünk egy olyan Magyarországban, amelyben a vallás, a nemzet és a család nem a múlt, hanem a jövő részei.
Egykor szobortalapzat lehetett, vagy bunker bejárat, ma már nem tudni, de úgy tűnik elfeledkeztek a Sétakertnek erről a szegletéről.
Negyedszázados jubileumát ünnepelte szombaton Nagykanizsán a Medgyaszay Házban a város horvát nemzetiségi önkormányzata.
A elmúlt tanévben a diákolimpián kiemelkedő eredményt elért diákokat köszöntötték pénteken a Medgyaszay Házban.
Varga Judit volt a NagyON Kanizsa vendége csütörtökön, a volt igazságügyi miniszterrel Cseresnyés Péter beszélgetett.
A volt igazságügyi miniszter a NagyON Kanizsa Egyesület vendége lesz.
Megmozgatták a gyerekeket és városi kerékpártúrát is tartottak.
Bajcsára is jutott az 588 milliós kormányzati támogatásból.
Régi problémát orvosolnak a szakemberek.
Pontosan tetten érhető, miként folyik el a pénz a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft.-nél - jelentette ki Radics Bálint, a Fidesz önkormányzati képviselője, aki az önkormányzati cég közfeladatot ellátó tevékenységét vette górcső alá.
Emellett három új járdakapcsolatot is kialakítanak a nemrég megépült sportcsarnok irányába, hogy minden oldalról jól megközelíthető legyen a Kanizsa Aréna.
Két intézményben is elkezdődnek a felújítási munkák.