A műsorban sok karácsonyi dal csendült fel (Fotó: Gergely Szilárd)
A Zrínyi Miklós-Bolyai János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola a Medgyaszay Házban tartotta karácsonyi műsorát. A meghitt programot a felső tagozatosok verses összeállítása nyitotta meg, majd a 4.b osztályosok Koldus-ének című szívhez szóló, tanulságos mesejátéka következett.
Az énekkarosok produkciója után három moderntánc-csoport lépett fel egymást követve: a 4.a osztályosok, az 1. osztályosok és a 2. osztályosok remekül szerepeltek. Az 5. osztályos énekkarosok a karácsonyi harangokat idézték fel vidám dalukkal, majd a 4.c osztályos tanulók ünnepi gondolatai, dalai, táncai és fényjátéka aratott nagy sikert. Ezután újabb három moderntánc-csoport fokozta a nagyszerű hangulatot: az 5-6. osztályosok, a 3. osztályosok, valamint a 4.b és c osztályosok is bemutatták karácsonyi koreográfiáikat. Az iskola hagyományaihoz híven a tanári kórus is énekelt.
A közönség telve élményekkel, szívükben a fényes hangulattal és az angyal üzenetével hallgatta meg a műsor végén a tanári és a tanulói kórus előadásában a Csendes éj című dalt magyarul, németül és angolul, közös éneklésre invitálva a közönséget is.
A műsort összeállította és a tanulókat felkészítette: Benkőné Bánáti Bernadette, Horváthné Szaboljev Erzsébet, Németh Éva, Vagrin-Kiszelovics Katalin, Fallerné Márkus Lívia, Szabados Bianka, Árok Antalné.
Az országos megmozdulás részeként május 14-én (kedd) 07:00 és 08:30 között várják a kerékpárosokat az Erzsébet téren.
Vitéz Szabadi Béla példa lehet a mai generáció előtt.
Radics Bálintot megdöbbentette az a fajta szélhámosság, amit az ÉVE megenged magának.
Május 15-én folytatódik a NagyON Kanizsa Polgári Est sorozata.
A vitézek leszármazottai találkoznak.
Az útszakasz felújítása közel 11,5 millió forintba kerül.
Teljes hosszában megújul a Napsugár utca burkolata.
Radics Bálint, a Széchenyi Programiroda vezető tanácsadója ismertette az aktuális EU-s pályázati felhívásokat a kanizsai kamara rendezvényén.
Lakossági fórumot tartottak Ligetvárosban.
Majális a Csótónál a NagyON Kanizsa jóvoltából.
A szervezők igyekeztek minden korosztályt megszólítani.
A kanizsai Fidesz összegyűjtötte azokat a meg nem valósult ígéreteket, melyeket az ÉVE többségi frakciója tett az elmúlt 4 évben.
Kétnapos program Kanizsa szívében.
Lezárások várják a közlekedőket a város napján.
Arra kérik a lakosságot, hogy a katonákban a béke őrzőit lássák.
Soha nem volt még ilyen koszos Nagykanizsa.