(Fotók: Gergely Szilárd)
Együtt ünnepelt Kisrécse apraja-nagyja: a településen szombaton tartották a generációk találkozóját.
Ugrálóvár, arcfestés, rajzverseny és mesekörhinta is várta a gyerekeket szombaton, de a felnőttek sem maradtak programok nélkül. A főzőversenyre tucatnyi csapat jelentkezett.
– Már régen megfogalmazódott bennünk egy olyan programnak a gondolata, amely a településünk valamennyi generációját megszólítja, a gyerekektől a nagyszülőkig. Örömmel jelentem: sikerrel jártunk, hiszen az alig 200 lelkes kis községünk 11 csapatot verbuvált össze a főzőversenyre – mondta el kérdésünkre Kisrécse polgármestere, Tóth Lucia Krisztina. – Emellett sütiversenyt is hirdettünk, és a hagyományokhoz híven bemutatjuk Kisrécse idei, ezúttal Kinder Bueno ízű tortáját.
A gasztronómia mellett a kultúrára is nagy hangsúlyt fektettek a szervezők, akik kiállítást rendeztek Eiter István amatőr fotós Kis-Balatont bemutató képeiből. A tárlat igazi összefogás eredményeként jött létre, hiszen a fotók Balatonmagyaródról érkeztek, az állvány pedig Zalaújlakról. „Mi, szomszédos településvezetők nagyon összetartóak vagyunk, segítünk egymásnak, amiben tudunk”, kommentálta Tóth Lucia Krisztina.
Szintén az összefogás erejére világított rá Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő.
– Ma már a harmadik falunapon vagyok, Kisrécsén, és örömmel tapasztalom azt, hogy teljesen mindegy, mekkora településről van szó, hiszen nemcsak az itt élők vesznek részt az ilyen és ehhez hasonló közösségi ünnepeken, hanem a „szomszédból” vagy akár távolabbról is érkeznek vendégek. Sőt, nemcsak a barátok jönnek el, hanem mindegyik településen ott vannak, voltak a szomszédos községek polgármesterei is, hogy együtt ünnepeljenek. Az ünneplésen túl ezek a polgármesterek napi kapcsolatban vannak, és megbeszélik egymással a gondjaikat, valamint ötleteket, tapasztalatot cserélnek. Ennek is köszönhető, hogy ezek a falvak az utóbbi időben szinte egyformán fejlődtek. Hála Istennek, a fejlesztések végén pedig együtt ünnepelhetnek – mutatott rá a politikus.
A kisrécsei generációs találkozón többek között a Pacsirták nevű formáció gondoskodott a jó hangulatról. A koronavírus-járványra való tekintettel pedig a Vöröskereszt tartott bemutatót a vírus elleni védekezés lehetséges módjairól.
Tizenhárom helyszínen gyúlt mécses január 12-én.
Január 17-én, szombaton tartják az elsőt, amely magába foglalja a légoltalmi pince és a Vasfüggöny Múzeum látogatását idegenvezetéssel.
A hivatalos adatok alapján mínusz 21,7 Celsius-fokot mértek a dél-zalai településen, ami az idei tél eddigi leghidegebb értéke. A hidegrekordról a HungaroMet a közösségi oldalán is beszámolt.
Jánosi Zsuzsanna, Lovászi polgármestere osztott meg fotókat a Lovászi Bunker 2018-as állapotáról a légópince közösségi oldalán.
Hamarosan ónos eső, extrém hideg és hófúvás nehezíti a közlekedést a meteorológusok szerint.
A járóbeteg szakellátás január 1-jétől változott az intézményben.
Annyi hó esett, hogy a hulladékgyűjtő teherautók nem tudtak elindulni.
A vastagodó hótakaró, a nagy intenzitással hulló hó és a feltámadó szél egyre nehezebben kezelhető a helyzet.
A hóhelyzet miatt több településen akadozott a hulladékszállítás.
A mikrofon nem játék volt számára, hanem esély: apró lépés afelé, hogy egyszer ne kelljen félnie a hangoktól, a visszhangzó tornateremtől, az iskolai rendezvényektől.
A szolgáltató kéri, hogy a kidobásra szánt fenyőfákat szaloncukor-papírtól, díszektől és egyéb dekorációktól mentesen helyezzék ki, ezzel is segítve a gyors és zökkenőmentes elszállítást.
A most átadott szennyvízberuházás újabb fontos lépés egy élhetőbb, korszerűbb falusi környezet felé.
A borszentelés hagyománya Szent János evangélista ünnepéhez kötődik, ekkorra már a hordókba került borok elérik azt az állapotot, hogy alkalmasak legyenek a kóstolásra, s ilyenkor kéri a jó gazda Isten áldását erre a munkára.
A dekoráció terve a plébános, Vaslabán Csaba atya elképzelése, a kivitelezést pedig a Mazsi Műhelye csapata valósította meg.