A királynő és a királyi család tagjai tegnap köszönetet mondtak mindazoknak, akik másoknak segítenek a koronavírus-járvány idején (Fotó: AFP/GLYN KIRK, a kép forrása: Travelo)
A Windsori kastélyban találkozott II. Erzsébet királynő a családjának több tagjával egy ünnepi rendezvényen, ahol a kulcsfontosságú dolgozókat köszöntötték.
Erzsébet királynő hónapok óta először látszott boldognak, hiszen régóta nem találkozott a családtagjaival, akik között ott volt fia, Károly herceg és felesége, Kamilla hercegné. Unokája, Vilmos herceg, és felesége, Katalin hercegné is megjelent az ünnepségen. A házaspárnak ez volt az utolsó állomása az angliai, skóciai és walesi királyi vonatkörútján, amelyet az elmúlt napokban azért vállalt, hogy tiszteletét fejezze ki az ország minden táján élő segítőknek azért a támogatásért, amit a világjárvány idején nyújtanak.
Az ünnepségen a királyi család köszönetet mondott a helyi önkénteseknek és kulcsfontosságú dolgozóknak. Az eseményen jelen volt még a királynő legkisebb fia, Eduárd, valamint lánya, Anna hercegnő is, ahol az Üdvhadsereg együttese karácsonyi dalokat és énekeket játszott. A királyi család minden tagja megtartotta a megfelelő távolságot, és odafigyelt arra, hogy az összejövetelen minden háztartásban élő között meglegyen a két méteres távolság.
A királynő ragyogott a boldogságtól (Fotó: AFP/GLYN KIRK, a kép forrása: Travelo)
A maszkokat nem viselték, mivel a királyi család kint gyülekezett, de amikor egy sátorba vonultak, hogy megismerkedjenek a berkshire-i önkéntesekkel és kulcsszerepet betöltő dolgozókkal, akik másokat támogatnak a karácsonyi ünnepek előtt, a királyi család minden tagja arcmaszkot tett fel, akárcsak a vendégeik. Ez az ünnep volt az egyetlen hely, ahol a királyi család találkozhatott az ünnepi szezonban.
Ahogy korábban is beszámoltunk róla, a szigetországban legfeljebb három háztartás tagjai keveredhetnek majd rövid ideig az ünnepi időszakban a járványkorlátozások enyhítésekor. A királynő és férje, Edinburgh hercege a karácsonyt a Windsori kastélyban tölti, míg Károly herceg és Kamilla hercegné highgrovei birtokukon töltik az ünnepeket – írja a Royal Central.
(Forrás: Travelo)
Még a nyugat-európai nem baráti hírközlők többsége is óriási diplomáciai sikerként értékeli Orbán Viktor és Donald Trump találkozóját.
Orbán Viktor szerint a cél most egy új magyar–amerikai aranykor megteremtése, és a két ország közötti együttműködés elmélyítése.
Nagykanizsa testvérvárosa, Rozs Anna Júlia versenyzője Vajkkal hódította meg Szilvásváradot.
A kormányfő bejelentette: aláírásgyűjtés indulhat Magyarországon Brüsszel háborús tervei ellen.
Benke Dániel, a Halis István Városi Könyvtár igazgatója Facebook-posztban emlékezett meg a természetvédelem ikonjáról.
Horvátországban új zöldség-gyümölcs logisztikai központ épül a magyar határ közelében.
Egy teljes kistérséget lefedő infrastruktúrafejlesztésen dolgozik a SZABADICS Románia és a SZABADICS Építőipari Zrt. konzorciuma.
Donald Trump egy augusztus 22-i interjúban „néhány hetes” mozgásteret adott Putyinnak a válaszra.
A Magyarországi Református Egyház kérése minden magyarhoz.
Hiába kísérgették az európai vezetők testőrként Zelenszkijt, semmit nem értek el Trump-nál.
A látogatást az ukrán elnök a Telegramon jelentette be, az amerikai elnökkel való telefonos egyeztetése után.
Régóta várt a világ Trump és Putyin történelmi találkozójára. A két elnök több mint három órán át tárgyalt a háború lezárásáról.